Torbágyi Hírek

Torbágyi Hírek

Torbágyi Hírek 2023.03.26. Nagyböjt 5. vasárnapja – Feketevasárnap

márc. 28. kedd 18.oo – szentmise
ápr. 1. szombat 18.oo – szentmise
ápr. 2. virágvasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára, a perselypénzzel a szentföldi kegyhelyek fenntartását támogatjuk.
  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtök délelőtt 10 órától szeretettel várjuk idős testvéreinket a Szent Klára csoport összejövetelére, ahol Németh László atya lesz a vendégünk, vele készülhetünk a húsvéti szent három napra.
  • A pénteki keresztutat este 6 órától a Turwaller Stammtisch egyesület tagjai vezetik magyar és német nyelven.
  • Jövő vasárnap virágvasárnap lesz. A ¾ 9-kor kezdődő szentmise a barkaágak megáldásával és körmenettel való bevonulással kezdődik, amellyel Jézus Krisztus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. A szentmisén átelmélkedjük Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Kérjük a testvéreket, hogy erre az alkalomra hozzanak magukkal barkaágakat, hogy az ünneplő jeruzsálemi néphez hasonlóan mi is ünnepélyesen köszönthessük Jézust, a világ Megváltóját!
  • Jövő héten elsővasárnap lesz, délután 3 és este 6 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Márc. 25-e az Angyali Üdvözlet, Jézus szeplőtelen fogantatásának ünnepe, köznyelven Gyümölcsoltó Boldogasszony, amelyhez kapcsolódva ma a reggeli szentmisén újra ünnepélyes fogadalmat tesznek lelki adoptálás imacsoportunk tagjai. Akik elhívást éreznek erre a szolgálatra, de még bátortalanok, lejjebb olvashatnak néhány gyakorlatias tanácsot.

További keresztutak közösségeink szervezésében:

márc. 31. 18.oo Turwaller Stammtisch – német-magyar kétnyelvű
ápr. 7.

nagypéntek

12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

A megfogant élet lelki adoptálása

Mit jelent?

A megfogant élet lelki adoptálása imádságos elköteleződés egy, az édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket.

Hogyan történik ennek vállalása?

Magánúton vagy nyilvánosan – templomban, közösségben, zarándoklaton. El kell mondani a lelki adoptálás ígéretének szövegét. Ettől a naptól kezdve – amit megjegyzünk – 9 hónapon, azaz 40 héten keresztül naponta imádkozunk egy tized rózsafüzért (Miatyánk és 10 Üdvözlégy Mária), valamint külön imát a gyermekért és szüleiért. Az imádságunkhoz még saját felajánlásokat is kapcsolhatunk, ha szeretnénk. Ilyenek pl. gyakori szentgyónás és szentáldozás, szentségimádás, Szentírásolvasás, kenyér-víz böjt, televízió nézéstől, alkoholtól, dohányzástól való tartózkodás böjtje, nagycsaládosok konkrét segítése, betegek, fogyatékosok vagy gyermeküket egyedül nevelő anyák segítése, stb. Olyan dolgokat vállaljunk, melyeket teljesíteni is tudunk.

Mikor kezdjük el az imádságot?

Minden nap fogan valahol egy gyermek, ezért minden nap alkalmas rá, hogy egyénileg elkezdjük az imádságot, és így lelki védelmünk alá vegyük az új életet. Ajánlott elkezdeni ünnepélyes módon, nagyobb események és egyházi ünnepek alkalmával, amikor a legtöbb ember szokott összegyűlni (pl. adventi és nagyböjti lelkigyakorlatok, zarándoklatok, Mária-ünnepek).

Ki vállalhatja?

Mindenki. Világi és megszentelt életet élők, férfiak, nők, bármely életkorban. A gyerekek szüleik felügyeletével vállalják.

Hányszor lehet ezt az imát vállalni?

Bármennyiszer lehet vállalni, azzal a feltétellel, hogy teljesítjük a fentebb említett feltételeket.

Ha az imádságot néhány napig elfelejtettük mondani, ne hagyjuk abba, csak hosszabbítsuk meg annyi nappal, amennyit kihagytunk. Ha hosszabb időre (1-2 hónap) megszakítottuk vállalásunkat, meg kell újítani az ígéretet és igyekezni kell betartani.

Ennek az imádságnak is nagy ereje van. A megfogant életnek a védelmén túl még a saját életünkért való hálaadás is, valamint azoknak, akiknek nem lehet saját gyermekük, a szülőség ajándékának egyfajta megélése. Egyben az engesztelés lehetőségét is magában hordozza azon nők számára, akik megölték saját gyermeküket. Az ilyen nők szívében ott van a megtisztulás és elégtétel vágya, hiszen arra lettek teremtve, hogy szeressenek és életet adjanak. Az abortusz bűne lelkükben óriási pusztítást végzett, amit az orvostudomány poszt-abortusz szindrómának nevez. A lelki adoptálás nagyon hatékony gyógyír az anyák és apák megsebzett szívére, mivelhogy visszahozza a családokba a békét. Bőséges gyümölcsöt érlel a fiatalok körében is, akik az imának köszönhetően sokkal érettebben készülnek a házasság szentségére. Végigkísérni imában a várandósság 9 hónapját: ez ráébreszti az embert a nő méltóságára. Világossá és egyértelművé teszi a termékenység és az életadás ajándékát, amely minden egészséges emberben ott van. A lelki adoptálás 9 hónapja érzékennyé tesz arra, hogy a férfi mindig potenciális apa, és a nő potenciális anya, amikor megéli a szexualitást. Ilyen értelemben tehát a fiataloknak nagyon alkalmas eszköz arra, hogy tudatosan éljék meg a tisztaságot.

Feketevasárnap

Nagyböjt 5., a húsvétot megelőző második vasárnap a római katolikus egyház liturgikus hagyománya szerint feketevasárnap, Jézus szenvedésére való emlékezés kezdőnapja. Ezen a napon a templomok feszületeit, valamint az Úr képeit a feltámadás ünnepéig viola-, azaz gyászszínű böjti lepellel takarják el. Az Üdvözítő közelgő halála feletti szomorúság jeleként régen fekete leplet használtak, innen ered az ünnep magyar neve, 1965 óta inkább a lila szín használatos. Az Üdvözítő elrejtőzött az őt megkövezni akaró zsidók elől. A feketevasárnap és virágvasárnap közti hét a feketehét, a bűnbánat hete.

Gondoljuk végig: mi köt bennünket az élethez, és mi távolít el tőle? Miképp teljesedhetne ki az életünk, ha a bűneink nem tennének tönkre mindent bennünk és körülöttünk? Hogyan van benne az élet és a halál a gondolatainkban és cselekedeteinkben? Most nagyon mélyen a szívünk és lelkünk legmélyére kell néznünk, hogy meg is lássuk mindazt, ami bennünk van: mikor térünk az élet, mikor a halál felé.

A természet minden télen összehúzódik, s minden tavaszban újra éled, kivirágzik, mint a kerti cseresznyefa… Minden tél, bármilyen szikrázó is olykor, s bár élettel is teli, de mégis egyben halál is. Ó, Istenem, hányszor haltunk már bele a télbe, az életbe! Hányszor rejtőzött el előlünk a lehetőség, a reménység, mert nem voltunk felkészülve a befogadására.  De nekünk elegünk van már a halálból, a veszteségekből. Most már élni szeretnénk! Ez a kívánság bennünk most sokkal több, mint csak valamilyen szokásos kora tavaszi, testünk-lelkünk mélyéről felbukkanó életvágy. Szeretnénk, ha végre tényleg biztos alapra, sziklára épülne föl az életünk, egész nemzetünk élete!  Ez a kőszikla a magyarság által eddig is megismert, elfogadott Jézus Krisztus, még akkor is, ha ma már alig-alig ismerik őt, hiszen rejtőzködve tölti be mindennapjainkat. Elrejtőzött, hogy idő előtt le ne taszítsa valaki a szikláról őt, aki maga az élet. Annyira, hogy nem csak, hogy nem lehet letaszítani, de hozzá sem lehet érni, ha ő maga nem akarja.

A fák már színesek a sok szép virágtól. Már tudjuk, hogy jelen van életünkben az új erő, a tavasz, de még nincs itt teljességében.  Még nincs itt a kitörő örömnek, az ünneplésnek az ideje, de már bizakodhatunk abban, hogy az élet ereje újra ránk talál, és megerősít bennünket is, családunkat, és nemzetünket is. Ebben a reménységben, ebben a tudatban, hogy bár még csak elrejtettségében, de mégis itt van velünk az Úr Jézus, az ÉLET, fel kell ismernünk, el kell hagynunk a bűneinket, árulásainkat, tévedéseinket, mulasztásainkat, kíméletlenségünket, gyávaságunkat. Csupán a magunk erejéből eddig sem tudtunk, és ezután sem tudunk megváltozni, de tovább nem számolgathatjuk, rakosgathatjuk régvolt és mostani bűneinket, másoknak, de magunknak is ártó viselkedésünket, mert összeroppanunk alatta.

Teljes szívvel térjetek vissza hozzám, mondja a mi Urunk Istenünk, mert jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13

Torbágyi Hírek 2023.03.19. Nagyböjt 4. vasárnapja – Az öröm vasárnapja

márc. 21. kedd 18.oo – szentmise
márc. 25. szombat 18.oo – szentmise
márc. 26. nagyböjt 5. vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A pénteki keresztutat este 6 órától a ministráns és a szkóla szolgálatot ellátó gyerekek vezetik.
  • A nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésbe még egy hétig adakozhatunk. Hálásan köszönjük mindenki nagylelkűségét!
  • Előre is köszönjük mindenki hozzájárulását a templom húsvéti virágdíszítéséhez, adományunkat a fadobozokba tehetjük.
  • Jövő szombatra egész napos szentségimádást szervezünk nagyböjti készületünk újabb részeként. Ez úgy valósulhat meg, ha mindig van valaki a templomban, ezért óránkénti váltásban 2-2 fő, vagy 1-1 család előzetes jelentkezését várjuk az ajtókhoz elhelyezett lapon vagy a szeretetlelke.hu oldalon. Gyónási lehetőség is lesz. Részletek alább olvashatók.
  • Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva a jövő vasárnap reggeli szentmisén újra ünnepélyes fogadalmat tesznek a 2 éve alakult lelki adoptálás imacsoport tagjai, miszerint otthoni imádsággal védelmeznek egy veszélyeztetett magzatot. Bátorítunk másokat is a csatlakozásra, akik elhívást éreznek erre a szolgálatra. Részletek lejjebb olvashatók.
  • Nagyböjt 5. hétvégéjén, jövő szombat és vasárnap országos gyűjtés lesz a Szentföld javára. Adományainkkal támogassuk a szentföldi kegyhelyek fenntartását!
  • Jövő vasárnapra, márc. 26-ra virradóra kell az órákat egy órával előbbre állítani, kezdődik a nyári időszámítás. Figyeljünk a misére induláskor!

További keresztutak közösségeink szervezésében:

márc. 24. 18.oo Ministráns és szkólás gyerekek
márc. 31. 18.oo Turwaller Stammtisch – német-magyar kétnyelvű
ápr. 7.

nagypéntek

12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

Jövő szombati, márc. 25-i egész napos szentségimádásunkról:

A templomban 9:30-17:30-ig találkozhatunk Isten nekünk ajándékozott és jelenlévő végtelen szeretetével. Jöjjünk el, hogy elmerülhessünk Isten kegyelmében nagyböjti készületünk részeként! Jelentkezni ebben a táblázatban tudunk: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1FoFWqctVoM8KASn7c7kYniMszv0XqI-moDoIJMYVFK8/edit?usp=sharing

Gyóntatni 10-12-ig Németh László atya, az esti szentmise előtt István atya fog.

Javasoljuk, hogy hozzunk magunkkal Szentírást, engedve, hogy Isten szóljon általa a szívünkben! Az igerészeket megoszthatjuk hálával a http://www.szeretetlelke.hu/halaadas-fala oldalon.

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,29-30)

Imádkozzunk a békéért, országunkért, közösségeinkért, családjainkért, Cursillos hétvégén lévőkért, megtérésekért, újjászületésekért, gyógyulásokért, szabadulásokért!

Imádságos szeretettel: Szívek Szövetsége és Missziója Krisztusban

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe és a lelki adoptálás

Márc. 25-e az Angyali Üdvözlet, Jézus szeplőtelen fogantatásának, ill. megtestesülése hírüladásának főünnepe, köznyelven Gyümölcsoltó Boldogasszony. Idén szombatra esik.

1987 óta szokás az ünnephez kapcsolódóan lelki adoptáló fogadalmat tenni, és egy – akár ismeretlen – veszélyeztetett magzatért 9 hónapon át imádkozni. Templomunkban 2 éve alakult a lelki adoptálás imacsoport, melynek tagjai jövő vasárnap a reggeli szentmisén újra ünnepélyes fogadalmat tesznek, miszerint otthoni imádsággal védelmeznek egy veszélyeztetett magzatot, akiről csak Isten és az édesanya tud. Bátorítunk mindenkit a csatlakozásra, aki elhívást érez erre a szolgálatra. Kereshetjük Wittmann Andrea vagy Medvey Réka testvérünket, de a sekrestyében is jelentkezhetünk. Közülünk egy imacsoportos édesanya, Márkné Varga Zsófia gondolatai azoknak, akik kicsit hezitálnak:

Miért jelentkeztem a lelki adoptálás imacsoportba? Mert meghívást kaptam. Többször is, és az elmúlt évben végre mertem meglépni, hogy elköteleződjek. Ez volt a legnehezebb lépés. Miután igent mondtam, a továbbiakhoz megkaptam a kegyelmet. A közbenjáró imában az a szép, hogy ha automatikusan mondom, akkor is van hatása, de ha a szívemet és a figyelmemet is beleteszem, békességgel ajándékoz meg, felüdíti a lelkemet.”

  • A Megfogant Gyermek Lelki Adoptálásának kezdetei a Szűzanya fatimai megjelenéséhez kapcsolódnak. A Lelki Adoptálás imája válaszként született a Szűzanya kérésére, hogy imádkozzuk a rózsafüzért, tartsunk bűnbánatot, és engeszteljünk azokért a bűnökért, melyek leginkább megsebzik az ő Szeplőtelen Szívét. Lengyel földön 1987-ben gyökereztette meg azt a varsói Szentlélekről nevezett pálos templomban gyülekező, „Nemzedékek Őrei” elnevezésű egyetemista csoport. Ebben a templomban, 1987-ben először tették le a Lelki Adoptálás ígéretét. Innen terjedt el aztán ez az imádság egész Lengyelországban és annak határain túl is.
  • A lelki adoptálás a megfogant élet – Isten ajándékának – a védelme, 9 hónapig tartó imádságos elköteleződés egy édesanyja méhében növekedő és abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. Egy tized rózsafüzér és egy külön ima elmondásával védelmet kérünk Istentől a gyermek életéért, és szüleiért. Ezt a gyermeket csak Isten ismeri, így mi csak lelki szüleivé válhatunk ezen adoptálás által. Lelki adoptáló bárki lehet, idős és fiatal, férfi és nő, akár gyermek is szülei felügyeletével és kísérésében. A fogadalomtétel után induló imacsoport lehetőséget ad a találkozásra, a közös imádságra, és az imádság által megélt élményeink megosztására. Az imacsoportban való részvétel nem feltétele a lelki adoptálásnak, de mindenképpen megerősítő és megtartó erejű hátteret ad, és a közös imádság által hihetetlen védelmet nyújt az anyaméhben növekedő kisbabáknak. Hívunk és várunk Téged is erre az imádságos szolgálatra! További részletek a főbejáratnál lévő hirdetőtáblákon és a hu oldalon olvashatók. Szeretettel: A lelki adoptálás csoport tagjai

Torbágyi Hírek 2023.03.12. Nagyböjt 3. vasárnapja

márc. 14. kedd 18.oo – szentmise
márc. 18. szombat 18.oo – szentmise
márc. 19. nagyböjt 4. vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  •  Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A pénteki keresztutat este 6 órától a lelki adoptálás imacsoport tagjai vezetik.
  • Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést tart a Katolikus Karitász országosan márc. 12-19. között. Idén “Tartós szeretet” címmel kerül meghirdetésre az adománygyűjtés, az összegyűlt élelmiszer helyben marad, itthon kerül kiosztásra a rászorulóknak. Mától várjuk a felajánlásokat a templomba.
  • A húsvéti virágdíszítéshez hozzájárulásunkat a bejáratok melletti fa gyűjtőládákban helyezhetjük el. A perselypénzt továbbra is a plexi dobozokba gyűjtjük.
  • Szerdán, márc. 15-én, 15 órán keresztül tartó imaláncot szervez az Őrtüzek Imádság Háza, hogy Jézus Krisztus legyen az Úr a magyar nemzet életében. Az imalánc reggel 8-tól 23 óráig tart, bármikor lehet csatlakozni egy órára, nem helyhez kötött, mindenki ott imádkozik, ahol tud, csak az a fontos, hogy a vállalt órában imádkozzunk a magyar nemzetért. Erre bíztatunk és hívunk mindenkit!

További keresztutak közösségeink szervezésében:

márc. 17. 18.oo Lelki adoptálás imacsoport
márc. 24. 18.oo Ministránsok
márc. 31. 18.oo Turwaller Stammtisch – német-magyar kétnyelvű
ápr. 7.

nagypéntek

12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

Torbágyi Hírek 2023.03.05. Nagyböjt 2. vasárnapja

márc. 7. kedd 18.oo – szentmise
márc. 11. szombat 18.oo – szentmise
márc. 12. nagyböjt 3. vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 és este 6 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket felnőtt hittan keretében a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A húsvéti virágdíszítéshez hozzájárulásunkat a bejáratok melletti fa gyűjtőládákban helyezhetjük el. A perselypénzt továbbra is a plexi dobozokba gyűjtjük.
  • A múlt heti perselyadomány a katolikus iskolák javára 200 000.-Ft volt. Köszönjük a nagylelkű felajánlásokat!
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést tart a Katolikus Karitász országosan márc. 12-19. között, az ősegyházi hagyományt követve. Idén “Tartós szeretet” címmel kerül meghirdetésre az adománygyűjtés minden templomban, az összegyűlt élelmiszer helyben marad, itthon kerül kiosztásra a rászorulóknak. Jövő vasárnaptól hozhatjuk felajánlásainkat a templomba.

Nagyböjti lelkinapunkról

Ujjongó lelkülettel tértünk haza ezen a szombaton Nagy Bálint jezsuita atyával eltöltött lelkinapunkról. Fiatalos lendülettel, mosolyogva „feljöhettünk a hegyre”, Isten napsütésében megértettük, hogy az engedelmesség abból születik, ha engedünk Isten közeledő jóságos szeretetének, elidőzünk benne, hogy bensőnk hozzá megérkezzen. A bűnt csak akkor érezzük, ha szeretve vagyunk, utána tarthatunk bűnbánatot. Igyekeztünk teljes szívvel megtérni, imádságban ellenségünket szeretni. Hagytuk, hogy Isten formáljon, újjászülessünk, szabaddá válhassunk a szeretetre, megbocsátásra. Mi erőlködünk Őfelé 10 %-ban, de Ő jön elénk 90-ben, keres minket, körülvesz, megtart, azt kéri, maradjunk Őbenne, a szőlőtőben – amiben keresztségünk óta vagyunk. Ha figyelmünk a nehézségeinkről Őrá átirányul, az erőviszonyok megváltoznak, odatalálunk a szőlőtőre. A keresztény nem önerőből küzdi le a sötétséget, nem bírkózik vele egyedül hasztalan, hanem odateszi belső energiáit Jézushoz, tekintete, figyelme a fényesre, világosra irányul. Ha elidőzök ott fél órát, hagyom a csendet érvényesülni, meghallom, mi Isten gondolata, megbizonyosodhatom, hogy mi az, ami nem az én gondolatom, hanem az Övé, a maradandóé. Legyünk vele, akkor megtapasztaljuk a Lélek erős húzását, a belső felszabadulást, Isten nekünk adná magát. A sötétben vele lenni jobb, mint nélküle a gonosszal. Harmadnapi feltámadása a reménység az életünkben, gondjainkat, félelmeinket nehéz megélni, de eljön utána.

Hálát adtunk a kegyelemért, hogy az Úr szeretete megáldotta ezt a délelőttöt, gyakorlatias formában jött felénk a szentségi kegyelem, szelíd, mélyebb kereséssel megélhettük, hogy Isten tevékeny az életünkben. További áldott nagyböjtöt kívánunk!

További keresztutak közösségeink szervezésében:  

márc. 10. 18.oo Anyaima közösség
márc. 17. 18.oo Lelki adoptálás imacsoport
márc. 24. 18.oo Ministránsok
márc. 31. 18.oo Turwaller Stammtisch – német-magyar kétnyelvű
ápr. 7.

nagypéntek

12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

Torbágyi Hírek 2023.02.26. Nagyböjt 1. vasárnapja

febr. 28. kedd 18.oo – szentmise
márc. 2. elsőcsütörtök 18.oo – igeliturgia
márc. 3. elsőpéntek 18.oo – szentmise
márc. 4. elsőszombat 18.oo – szentmise
márc. 5. elsővasárnap, nagyböjt 2. vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • A mai perselypénzt országosan a katolikus iskolák javára fordítja az egyház. Anyagi lehetőségeink szerint támogassuk a katolikus oktatás ügyét! Felajánlásunkat a kijáratoknál a plexi perselyládákba dobhatjuk.
  • A héten hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt. Akik nem tudtak aznap szentmisén részt venni, ma a mise után hamvazkodhatnak.
  • Hétfő este 6-kor a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola iskolabemutató előadást tart az első osztályba készülő gyermekek szüleinek a Juhász Ferenc Művelődési Központ kiállító termében. Szeretettel várják az érdeklődőket!
  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A héten elsőcsütörtök lesz, este 6 órakor igeliturgiában imádkozunk papi és szerzetesi hivatásokért.
  • Elsőpéntek és elsőszombat lesz, amikor közös nagyböjti lelki készületre hívunk és várunk mindenkit szeretettel!
  • Elsőpénteken a keresztúti ájtatosság 5 órakor kezdődik a templomban a képviselő-testület vezetésével, 6 órakor elsőpénteki szentmisét tart Németh László atya, amelyben Jézus Szíve kegyelmeit kérjük. A mise előtt és után László atya gyóntat, a szentgyónásra a szeretetlelke.hu oldalon jelentkezhetünk. Az elsőpénteki lelki program részleteiről a héten tájékoztatást kapunk a levelezőlistán, valamint olvashatjuk majd a szeretetlelke.hu oldalon. A további nagyböjti keresztutak szervező csoportjai alább láthatók.
  • Elsőszombaton, márc. 4-én délelőtt 9-től 14 óráig Nagy Bálint jezsuita atya vezetésével közös nagyböjti lelkinapot tartunk. Szentmisét követően meghallgatjuk Bálint atya elmélkedését, melyet kiscsoportos beszélgetések követnek. A délelőtt folyamán lesz gyónási lehetőség is. A program szentségimádással zárul. Az agapéhoz süteményeket, szendvicseket örömmel fogadunk. A kijáratoknál plakátokat láthatunk az eseményről, alább olvashatjuk a részletes programot. A lelki ráhangolódást segíti, ha előző este, elsőpénteken részt veszünk a keresztúton, majd az elsőpénteki szentmisén, és az azt követő szentségimádáson.
  • Elsőszombaton az esti szentmisében imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • Időben végezzük el húsvéti szentgyónásunkat! A héten pénteken, továbbá szombaton napközben, és az esti mise előtt is lesz rá lehetőségünk.
  • Jövő héten elsővasárnap lesz, délután 3 és este 6 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Februártól feléleszttettük a vasárnapi szentmisék előtti köszöntés és mise utáni agapé szolgálatát. Eddig kétszer tudtunk beszélgetni, ismerkedni a gyerekmisék után, szeretnénk a reggeli misék után is megélni ezt a hagyományt. Wittmann Andrea testvérünk csütörtöki, 02.23-i levelében olvashattunk erről részletesebben. A szolgálatra nála vagy Varga Viviennél lehet jelentkezni. wittmann68@gmail.com, varvivi@gmail.com

 A márc. 3-4-i közös nagyböjti lelki készület részletes programja:

 –     márc. 3. péntek – elsőpéntek

17.00 keresztút – képviselő-testület

18.00 szentmise – Németh László atya

gyónási lehetőség a szentmise előtt és után – Németh László atya

szentségimádás a szentmise után – Gakovic Dániel, Kolos Levente, Tombor Krisztián

–     márc. 4. szombat – elsőszombat – nagyböjti lelkinap – Nagy Bálint SJ atya

09.00 templom        szentmise – szentbeszéd

10.00 plébánia          bevezető elmélkedés

10.30                         kiscsoportok alakítása, beszélgetések

11.45                          szünet, felfrissülés a magunkkal hozott szendvicsből, süteményből

12.15                          összefoglaló a kiscsoportos beszélgetésekről

13.00 templom         szentségimádás

13.30                          záróima, befejezés

13.45                          rendrakás

gyónási lehetőség a templomban: 10.30 – 12.00

További keresztutak közösségeink szervezésében:  

márc. 3. 17.oo Képviselő-testület
márc. 10. 18.oo Anyaima közösség
márc. 17. 18.oo Lelki adoptálás imacsoport
márc. 24. 18.oo Ministránsok
márc. 31. 18.oo Turwaller Stammtisch – német-magyar kétnyelvű
ápr. 7.

nagypéntek

12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

Torbágyi Hírek 2023.02.19. Évközi 7. vasárnap

febr. 21. kedd 18.oo – szentmise
febr. 22. hamvazószerda 18.oo – szentmise
febr. 25. szombat 18.oo – szentmise
febr. 26. nagyböjt 1. vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtök délelőtt 10 órától szeretettel várjuk idős testvéreinket a Szent Klára csoport összejövetelére.
  • A héten hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjt. Az este 6 órakor kezdődő szentmisén a hamvazás szentelményében részesülhetünk. Akik ezen a napon nem tudnak részt venni szentmisén, a következő szombaton és vasárnap hamvazkodhatnak. Hamvazószerdán szigorú böjt és hústilalom van. Aki betöltötte 18. életévét, de még nem múlt el 60, háromszor étkezhet egyszeri jóllakással. A hústilalmat 14 éves kortól meg kell tartani. A böjt alól felmentést kapnak a betegek, a nehéz fizikai munkát végzők, és akik nem a saját asztalukról étkeznek.

Nagyböjt péntekjein 14 éves kortól hústilalom van, ami nem váltható át önmegtagadásra, imára vagy egyéb jócselekedetre. Ez alól szintén felmentést kapnak a betegek, a nehéz fizikai munkát végzők, és akik nem a saját asztalukról étkeznek. A 40 napos böjti idő alatt kerüljük a zajos mulatozást! Ne feledkezzünk meg arról, hogy elvégezzük húsvéti szentgyónásunkat és szentáldozásunkat! Szombatonként este fél 6-tól gyóntatás van templomunkban.             

  • Nagyböjt péntekjein keresztúti ájtatosságot tartunk a templomban este 6 órától, elsőpénteken 5 órától. Az egyes keresztutakat közösségeink szervezik. Most pénteken, febr. 24-én a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola hittanos tanulói tartják Fehér Margit katekéta vezetésével.
  • További keresztutak:
febr. 24. 18.oo Ritsmann Pál Ált. Iskola – Fehér Margit
márc. 3. 17.oo Képviselő-testület
márc. 10. 18.oo Anyaima közösség
márc. 17. 18.oo Lelki adoptálás imacsoport
márc. 24. 18.oo Ministránsok
márc. 31. 18.oo Turwaller Stammtisch – német-magyar kétnyelvű
ápr. 7.

nagypéntek

12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

 

  • Pénteken, febr. 24-én 19 órától Dr. Fodor Réka missziós orvos tanúságtételére hívunk mindenkit szeretettel. Réka a Semmelweis Egyetem Családorvosi tanszékének oktatója, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke. 2020-ban elnyerte az orvostudomány és a gyógyászat terén végzett munkásságának elismeréseként a Keresztény Kulturális Akadémia CORNELIUS díját. AFRÉKA nevű Nemzetközi Humanitárius Alapítványának fő célja, hogy az elmaradott országokba, katasztrófa sújtotta területekre egészségügyi missziókat szervezzen, továbbá mélyszegénységben élő fiatalok taníttatását segítse ösztöndíj formájában. Afréka előadására a plébániapince közösségi termébe várjuk az érdeklődőket, akik úgy érzik, érdemes tágabb nézőpontból is szemlélni világunkat, nagyböjt első hetében elgondolkozni azon is, hogyan állunk a társadalmi felelősségvállalással. Jelezzük részvételi szándékunkat az ajtóknál elhelyezett lapokon, vagy az alábbi linken!

Afrékáról bővebben itt olvashatunk: https://mandiner.hu/cikk/20230111_az_a_baj_hogy_itthon_nem_tanultunk_meg_orulni_fodor_reka_misszios_orvos_a_mandinernek?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=mandiner&fbclid=IwAR2NRFoTGRe0CBnHumDYwHguQVAbHxv-06digUDqd6WTGem6t9XH6KOKNfk
Részvételi szándékunkat jelezhetjük: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSevGyHbVwfB_HpaIUBBSYyJ1lq__BSelHL6SADanCMfgACmLw/viewform?usp=sf_link

  • Jövő szombaton, febr. 25-én az esti szentmise német nyelvű lesz templomunkban, melyet az 1946-ban Torbágyról elűzött családokért mutat be Főtisztelendő Bernhard Kollman atya, aki a Magyarországon élő németek lelkipásztora. A szentmisén zenei szolgálatot végez a Turwaller Stammtisch Egyesület Glockenklang kórusa és a Turwaller Musikfreude Speckbaum zenekara.
  • Jövő szombaton és vasárnap, február utolsó hétvégéjén Magyarország összes katolikus templomában a katolikus iskolák javára gyűjtenek. Anyagi lehetőségeink szerint támogassuk a katolikus oktatás ügyét! Felajánlásunkat a kijáratoknál a plexi perselyládákba dobhatjuk.
  • Előre hirdetjük, hogy febr. 27-én 18 órára a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola az első osztályba készülő gyermekek szüleinek iskolabemutató előadást szervez a Juhász Ferenc Művelődési Központ kiállító termében. Szeretettel várják az érdeklődőket!
  • Előre jelezzük, hogy nagyböjti lelkinapon vehetünk részt templomunkban márc. 4-én, elsőszombaton 9-14 óráig Nagy Bálint jezsuita atya vezetésével.

Torbágyi Hírek 2023.02.12. Évközi 6. vasárnap

febr. 14. kedd 18.oo – szentmise
febr. 18. szombat 18.oo – szentmise
febr. 19. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.

A betegek kenetének hatásai

A Szentlélek különleges ajándéka. A szentség első kegyelme a megerősítés kegyelme, a lélek békéje és ereje azoknak a nehézségeknek legyőzésére, melyek a súlyos betegséggel vagy az öregséggel járnak együtt. E kegyelem a Szentlélek ajándéka, mely megújítja az Istenbe vetett hitet és bizalmat, és az erőt a Gonosz kísértéseivel, nevezetesen a kétségbeesés és a halálfélelem kísértésével szemben. Az Úrnak e segítsége a Szentlélek erejében akarja elvezetni a beteget a lélek gyógyulásához, de a test gyógyulásához is, ha ez Isten akarata. És “ha bűnöket követett el, bocsánatot nyer” (Jak 5,15).

Egyesülés Krisztus szenvedésével. E szentség kegyelme által a beteg megkapja az erőt és az ajándékot, hogy még bensőségesebben egyesüljön az Úr szenvedésével. Bizonyos értelemben fölszentelődik arra, hogy az Üdvözítő megváltó szenvedéséhez hasonulva gyümölcsöt hozzon. A szenvedés, az eredeti bűn következménye új értelmet nyer: részesedés lesz Jézus üdvözítő művében.

Egyházi kegyelem. A hívők, akik e szentséget fölveszik, “szabadon egyesülve Krisztus szenvedésével és halálával, Isten népének lelki javához” járulnak hozzá. Az Egyház a betegek kenetének kiszolgáltatásakor a szentek közösségében jár közben a betegekért. A beteg viszont a szentség kegyelme által hozzájárul az Egyház gyógyulásához és minden ember javához, akikért az Egyház szenved, és Krisztus által fölajánlja magát Istennek, az Atyának.

Fölkészülés a végső átmenetelre. Ha a betegek kenetének szentségét mindazoknak kiszolgáltatják, akik súlyos betegségben vagy gyöngeségben szenvednek, egész különlegesen szól azoknak, akik “a halál küszöbén” állnak, olyannyira, hogy e szentséget “az elmenők szentségének” is nevezik. A betegek kenete véglegessé teszi hasonlóságunkat Krisztus halálával és föltámadásával, amit a keresztség már megkezdett bennünk. Befejezi a szent megkenéseket, melyek az egész keresztény életet meghatározzák; a keresztségé megpecsételte bennünk az új életet; a bérmálásé megerősített a jelen élet küzdelmére. Ez az utolsó kenet földi életünk végét bástyázza körül, tekintettel az atyai házba történő belépés előtti utolsó harcokra.

 A házasság hetéről

A világszerte megrendezett házasság hetét hazánkban 16. alkalommal tartják a keresztény egyházak és civil szervezetek, széles körű összefogással. A Valentin-nap környéki kezdeményezés minden évben egy hétig a házasság és a család értékeire és fontosságára, a párkapcsolat tudatos gondozására kívánja irányítani a figyelmet. A hideg időszakban fordítsunk több energiát kapcsolatunk hőfokára is, mert a magára hagyott kapcsolat törvényszerűen kihűl. Szánjunk minőségi időt egymásra, a közös fejlődésre, az egymással való beszélgetésre, érzéseink, gondolataink megosztására!

Az idei hét hazai mottója: Szeretetbe kapaszkodva. A fő kérdéskör, miként lehetünk a nehézségekben is egymás számára szeretetből, összetartozásból, egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrássá a hétköznapok kihívásaihoz. Országszerte előadásokkal, beszélgetésekkel, szerelmes kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket. A rendezvénysorozat további célja, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

Torbágyi Hírek 2023.02.05. Évközi 5. vasárnap

febr. 7. kedd 18.oo – szentmise
febr. 11. szombat 18.oo – szentmise
febr. 12. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Pénteken, febr. 3-án volt Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja. Ma a szentmise után részesülhetünk a balázsáldás szentelményében.
  • Elsővasárnap van, délután 3 és este 6 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Hétfőn, febr. 6-án Hagyó József atya nyolcadik égi születésnapja van. A Jézus Kistestvérei szerzetesrend egyetlen magyarországi tagja iránti szeretetből, és hálából imádkozunk az ő tiszteletére.
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket felnőtt hittan keretében a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Szombaton, febr. 11-én lesz a betegek világnapja. A jövő vasárnapi szentmise keretében szolgáltatjuk ki idős vagy beteg testvéreink részére a betegek kenete szentségét, és a lourdes-i gyógyító Szent Szűz oltalmába ajánljuk őket. A szentség felvételének feltétele, hogy a megszentelő kegyelem állapotában legyünk, azaz előtte szentgyónáshoz járuljunk, szentmisén vegyünk részt és áldozzunk. Aki szeretne, de nem tud eljutni a templomba, értesítse a karitász önkénteseit, hogy segíthessenek! Lehel Ildikó 30 7496394

A betegek világnapjáról

János Pál pápa kezdeményezésére először 1993-ban tartottak betegek világnapját febr. 11-én, a Szűzanya 1858-as Lourdes-ban történt megjelenésének emlékére. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, elősegítse a szenvedés megértését.” Részesülhet benne minden katolikus megkeresztelt ember, aki súlyos betegségben szenved, műtét előtt áll vagy állapotszerűen beteg (cukorbeteg, szívbeteg), továbbá az idősebbek, akik úgy érzik, hogy folyamatosan gyengülnek, idősödésüket teherként élik át, akár már felvették a kenetet, de ismét betegek vagy betegségük súlyosbodott.

Amennyiben szükségét érezzük, éljünk minél többen ezzel a lehetőséggel, ami a lelken keresztül a testi gyötrelmeket is orvosolja!

 

Torbágyi Hírek 2023.01.29. Évközi 4. vasárnap

jan. 31. kedd 18.oo – szentmise
febr. 2. elsőcsütörtök – Urunk bemutatása 18.oo – szentmise
febr. 3. elsőpéntek – Szt. Balázs napja 18.oo – szentmise
febr. 4. elsőszombat 18.oo – szentmise
febr. 5. elsővasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtök febr. 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz, Jézus bemutatása a templomban. Az elsőcsütörtöki igeliturgia helyett szentmisét mutatunk be 18 órakor. A szentmise gyertyamegáldással kezdődik, hozzunk magunkkal cseppfogóval ellátott gyertyát! Ezzel a szentmisével lezárul a karácsonyi ünnepkör.
  • Elsőpéntek lesz, febr. 3-a Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja. A szentmisében kérjük Jézus Szíve kegyelmeit! A balázsáldás szentelményében a szombati és vasárnapi szentmisék után részesülhetünk. Az elsőpénteki lelki program részletei, és szentgyónásra jelentkezési lehetőség a szeretetlelke.hu oldalon.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Jövő héten elsővasárnap lesz, délután 3 és este 6 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Februártól felélesztjük a vasárnapi szentmisék előtti üdvözlés, a szentmisék utáni agapé és kötetlen beszélgetés, ismerkedés megkezdett hagyományát. A teendőkhöz szívesen fogadunk még segítőket!

Torbágyi Hírek 2023.01.22. Évközi 3. vasárnap

jan. 24. kedd 18.oo – szentmise
jan. 28. szombat 18.oo – szentmise
jan. 29. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket felnőtt hittan keretében a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • 26-án, csütörtök délelőtt 10 órától az idősek Szent Klára közösségének találkozója lesz a plébánián.
  • A Juhász Ferenc Művelődési Központban február 4-ig megtekinthető Kelemen Ágnes testvérünk ikonfestészeti életmű-kiállítása, Megtalált művészet címmel.
  • Jegyeseknek felhívás, hogy amennyiben ebben az évben kívánnak házasságot kötni templomunkban, január végéig legyenek szívesek jelentkezni a plébánián ügyeleti időben vagy a szentmisék után a sekrestyében!
  • Kérjük, hogy azok a felnőttek és gyermekek, akik szeretnének elsőáldozók lenni, de nem vesznek részt szervezett hitoktatásban, jelentkezzenek a sekrestyében vagy a plébánián, hogy meg tudjuk beszélni felkészítésüket! Ők csatlakozhatnak a templomunkban évi két alkalommal sorra kerülő elsőáldozás valamelyikéhez, a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tavaszi, illetve a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola őszi elsőáldozásához.
  • Februártól újra éled vasárnaponként a szentmisék előtti üdvözlés, és a szentmisék utáni agapé és kötetlen beszélgetés, ismerkedés. Várunk még jelentkezőket a teendőkre!
  • Köszönjük 3 asszonytársunk jelentkezését templomunk és plébániánk rendszeres takarítására!
  • 4 007