Eseményeink
Aktuális eseményeink
Imádkozzunk együtt Magyarország békéjéért!
Szept. 11-én, vasárnap este 7 órakor az Emmánuel Közösség és a Szeretetláng Mozgalom szervezésében imaest kezdődött a budapesti Szent István-bazilika előtt Magyarország békéjéért és biztonságáért, Ukrajna békéjéért és védelméért, és hogy hazánk, Európa és az világ védelmet nyerjen egy kiszélesedő háború ellen.
Az elmúlt időszakban sokakban megfogalmazódott, hogy hazánk és a világ békéje csak széleskörű imaháttér révén őrizhető meg. Ennek nyomán született egy országos méretű imaösszefogás, amelynek támogatója többek között Székely János püspök atya, szervezője többek között Kemenes Gábor atya, buzdítója Lackfi János író:
„Nehéz idők jönnek az egész világra, Magyarországra is, ez nem titok. Ha szeretnétek, hogy az ország békében élhessen, és átvészelhesse a válságot, szálljatok be az imaláncba, és szóljatok hittel Istenhez mindennap, kérve, hogy hazánkat a fegyveres konfliktusok elkerüljék. Minden keresztény testvért szeretettel invitálok, hogy kötött vagy szabad fohászkodással, dicsőítéssel csatlakozzék ehhez a láthatatlan közösséghez. Szeretettel ajánlom az alábbi imát is, hogy minél jobban összehangolódhassunk Isten szándékaival, aki nem a pusztulás, hanem az élet Ura:
Imádott Jézusom! Lábunk együtt járjon. Kezünk együtt gyűjtsön. Szívünk együtt dobbanjon. Bensőnk együtt érezzen. Elménk gondolata egy legyen. Fülünk együtt figyeljen a csöndességre. Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon. Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen. (Az Úrral való egység imája, Szeretetláng Mozgalom)”
A szervezők kérik az ország plébániai, lelkiségmozgalmi és más közösségeit, hogy ki-ki a maga városában, településén csatlakozzon hozzájuk a saját templomában vagy otthonában, s így együtt könyörögjünk hazánk védelméért és a béke nagy ajándékáért. „Hisszük, hogyha egy szívvel-lélekkel kérjük a Boldogságos Szent Szűz, Magyarország Védasszonya közbenjárását hazánkért, az Úr letekint ránk, és beteljesíti bibliai ígéretét: Tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek! Ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek. Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket (Jer 29, 11-14).”
2022. Torbágyi búcsú beszámoló
Nagyon jó hangulatban teltek az ünnepi mise után a búcsú eseményei. Isten meghallgatta imáinkat és nem mosta el a programot az eső.
Meghallgathattunk egy tanúságtételt, amit külön köszönünk Sándor Csaba börtön cursillós testvérünknek, hogy személyes, Isten irgalmasságát megtapasztaló történetét megosztotta velünk. A nagyobb gyerekek számára akadályversenyt rendeztünk, ahol mindenféle mókás feladatot kaptak, és összemérhették különböző képességeiket. Aki szívesebben töltötte az idejét kreatív munkával, annak kézműves programot kínáltunk. Ők oltárképpel díszített szélharangot készíthettek. A kisebbeket közösségünk egy tagjának felajánlásából ugrálóvár várta, amit később a nagyobbak is előszeretettel kipróbáltak. A sok programot gitáros, Istent dicsőítő énekekkel tarkította a lelkes csapat. Hogy ne csak a lelkünk lakjon jól, az ebédről ifjabb Torma Ferenc gondoskodott. Köszönjük neki a csodás ebédet, az asszonyoknak a finom süteményeket, és évek óta az Andrész Cukrászda felajánlásából érkező fagylaltot!
Varga-Lelkes Annamária
Úrnapi körmenet 2021.06.06.
Már korán reggel szorgos kezek díszítették a virágszőnyeget, és a sátrakat, hogy méltó módon ünnepelhessük az Úrnapját. A reggeli mise után, végtelen hosszú körmenet kísérte a baldachin alatt vitt Oltáriszentséget. Az égő gyertyákkal kísért Jézus keresztjét, virágszirmot szóró fehér ruhába öltözött kislányok, ministránsok, és a hívek hosszú sora kísérte, hogy a csodálatosan feldíszített fűzfasátraknál közösen imádkozzunk a magasba tartott Oltáriszentség előtt. Az ünnepet méltóvá és magasztossá tette a rézfúvós zenekar gyönyörű zenei kísérése.
Jó volt látni és érezni Isten jelenlétét a közösségünben és megélni a mögöttünk álló nehéz időszak ellenére is a hitünk által megélt egységet!
(képek: Baracza Szabolcs)
Elsőáldozás 2021.05.29.
2021.05.29.én szombaton a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola húsz kis tanulója keresztény élete egyik legszebb eseményeként, templomunkban szentmise keretében először vehette magához és fogadta szívébe az Oltáriszentséget.
Az elsőáldozás a korábbi évekhez, no meg a járványhelyzethez is igazodva zártkörű volt, de azt hiszem az egész közösség egyként osztozott a templomban ünneplő gyermekek és családjaik örömében.
Nagy boldogság az egész közösségünknek, hogy a kenyér és bor színében, az Oltáriszentségben megtestesült Jézust testvérként mind többen és többen vehetjük magunkhoz a szentmisék ünnepében, és a most előáldozó fiataloknak is élővé válhatnak Jézus utolsó vacsorán elhangzott szavai.
Az egyik kisgyermek megfogalmazott gondolatai is azt hiszem ezt tanúsítják:
” Köszönöm Uram, hogy megengedted, hogy a barátod legyek! Köszönöm a családomnak, hogy el tudtak jönni erre a csodálatos ünnepre. Köszönöm az iskolának, hogy gondoltak ránk! Köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos ünnepet!”
Bízom benne, hogy ez a barátság megmarad. Nem elég Jézusnak nálunk maradnia, nekünk is Jézusnál kell maradnunk, és mind jobban megismerni Őt. Ha igazán szeretjük Őt, akkor ez nem teher, hanem öröm. Azon is múlik ez, milyen példával járunk a gyermekünk előtt. Kívánom, hogy mindig ilyen szépek, tiszták, boldogok maradjanak! Kísérjük őket továbbra is imádságainkkal, hogy hűségesek legyenek.
Lehel Ildikó (közösségvezető)
Húsvéti események
Kedves Testvéreim!
Rendhagyó nagyböjt van mögöttünk, a bezárkózás, az elcsendesülés néha könnyebbk néha nehezebb napjait éljük.
Sokféle érzés kavaroghat bennünk, én magam is így vagyok ezzel.
Néha nehéz is, hisz félelemkeltő hírek érkeznek a nagyvilágból, aggódunk a szeretteinkért, a kényszerű összezártság okozta súrlódások pedig sokszor a szokásosnál is több türelmet igényelnek.
Hiányoznak a barátok, a távolabbi családtagok, a személyes élő kapcsolatok. De azért élvezem is az itthonlétet, a család közelségét, a befelé fordulás, az elcsendesülés idejét.
A húsvétot is itthon, ebben a lassabb csendességben kell eltöltenünk. Imában és a törökbálinti testvéreknek hála, a képernyők előtt a szentmise közvetítések alatt lélekben találkozva.
Új, talán szokatlan megoldásokat, cselekvést igényel mindannyiunktól ez a nem mindennapi helyzet, de hiszem és tapasztalom, hogy ezek megtalálásában számíthatunk Jézus segítségére!
Éppen ezért képviselőtársaimmal, barátainkkal “beszélgetve” arra az elhatározásra jutottunk, hogy mi is megpróbáljuk szerény eszközeinkkel megélhetővé tenni, közelebb hozni az ünnepet mindannyiunkhoz és lélekben közelebb hozni a közösség tagjait Istenhez és egymáshoz is. Úgy határoztunk, hogy az állami rendelkezéseket is figyelembe véve bizonyos időszakokban és szabályok mellett megnyitjuk a templomot az egyéni imádságra.
Íme a tervezett lehetőségek:
Nagypéntek
Lehetőség nyílik családonként 5 percben Szentkereszt hódolatra. Egyszerre két család mehet majd be, a templom jobb, illetve bal oldalán leülve.
A zsúfoltság és a sorbanállás elkerülése érdekében a mellékelt táblázatban tudtok időpontot foglalni. Kérlek adjátok meg az elérhetőségetek is, hogy változás esetén értesíteni tudjunk.
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1b99VIBbaVacOQDVPXXyqEja0PuMYgEcHuyhLCXiA9g8/edit?usp=sharing
Nagyszombat
Lehetőség nyílik családonként 5 perceben a Szentsír meglátogatására. Egyszerre egy család mehet majd be.
A zsúfoltság és a sorbanállás elkerülése érdekében a mellékelt táblázatban tudtok időpontot foglalni. Kérlek adjátok meg az elérhetőségetek is, hogy változás esetén értesíteni tudjunk.
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1OAlWEuVckRyM9bh_hgHbQMAlnO1iGbJuVUWTBAOIEJc/edit?usp=sharing
Húsvétvasárnap
Húsvétvasárnap rendhagyó feltámadási körmenetet “szervezünk”. Egy kis csoporttal (azaz 2 fő) körbevisszük a feltámadt Krisztus szobrát és meglátogatjuk azokat a családokat, akik erre igényt tartanak.
A találkozásra természetesen csak kellő távolságból kerül majd sor. A terveink szerint megállunk majd az egyes házak előtt, a fogadó családot pedig a saját kerítéshez várjuk, hogy együtt hirdessük Krisztus feltámadását.
Arra kérem azokat, akik szeretnék, hogy felkeressük őket, az alábbi táblázatban jelentkezzenek. A jelzések alapján összeállítjuk a látogatás sorrendjét és beírjuk a várható érkezési időt.
Ez alapján tudjátok majd a kellő időben várni, hogy Krisztus feltámadásának örömhíre a ti családotokhoz, házatokhoz is megérkezzen “kézzelfogható” módon.
A körmenetről egy kis rövidfilmet is készítünk, amihez szívünk mellett saját magunkat is ünneplőbe öltöztethetjük. Aki nem szeretné hogy filmre vegyük, az előre jelezze a táblázatban.
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1khKb9KzyJn6HRkgCLWGNajan2mayjwxE-wQjRu225xg/edit?usp=sharing
Kérlek benneteket, ha tudtok olyanokat, akinek nincs internetelérése, hívjátok fel telefonon, tájékoztassátok őket és segítsetek a jelentkezésben!
Áldott Húsvéti Ünnepeket!
Szeretettel:
Fekete Péter
Pásztorjáték 2019.12.24.
Hagyomány szerint pásztorjátékra gyülekeztek kicsik és nagyok, gyerekek, szüleik, nagyszüleik 2019. karácsonyán is, december 24-én délután a torbágyi templomban, hogy a szenteste előtti délután a születő kis Jézust népi énekekkel és betlehemes műsorral köszöntsék, várják. Megtelt templomunk, talpalatnyi hely sem volt a templomtérben, a karzaton. A pásztorjáték előtt, szintén hagyományosan Köllő Attila népzenész és zenetanár vezetésével, két citerával és egy helyen szájmuzsikával (szájharmonika) kísérve a Biatorbágyi Népdalkör gyönyörű karácsonyi népénekeket adott elő. A félkörben éneklő népdalosok mindannyian a kör közepén fekvő jászolra, a benne fekvő kis Jézusra figyeltek, neki énekeltek. Felemelő ezeket az énekeket hallgatni, énekelni. Bennük van a népi lélek őszinte Istenvárása, gyermeki szeretete a világ megváltója, a születő Úr Jézus iránt. Jó volt együtt énekelni a népdalkörrel az utolsó éneket, zengett a templom a „Leszállt az ég dicső Királyá”-tól. A szívek emelkedtek a születendő Krisztus jászola felé.
Kis helyszínátrendezés után kezdődhetett a pásztorjáték. Idén a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanulóinak és néhány vendégtanulónak az előadásában tettünk időutazást Jézus korába, születésének kunyhójához. A tanulók bátor játékának, érthető, hangos, tiszta szövegmondásának köszönhetően könnyen átélhető volt a bibliai történet. A szereplők a templom szentélyéhez közeli minden szabad teret „bejátszottak”, így szinte a közönség közé vitték a történetet. A pásztorjátékot furulyamuzsikával és énekkel színesítették. A nagyobb tanulók a szentély hátsó részében árnyjátékot mutattak be, amelyen az Úr Jézus születése körüli események – a születés csodája, a három királyok zarándoklata a gyermekhez a csillag vezette útjukon – vonultak fel, kiegészítve a „betlehemi” jeleneteket.
A pásztorjátékot idén dr. Lehelné Szentjóby Ildikó és Szabó Ágnes tanítók rendezték össze, próbálták a gyerekekkel.
Köszönjük a népdalkörnek, a felkészítő tanároknak és a szereplőknek a felkészülést és a műsort, amivel megörvendeztettek minket! Megható volt ilyen sokan együtt lenni a várakozásban, közösen ünneplőbe öltöztetni a lelkünket!
Ágoston Péter
Különleges ajándék
Csodálatos és talán feledhetetlen meglepetésben volt része néhány idős, ágyhoz kötött testvérünknek december 24-én.
Templomi szkólásaink közül mintegy 20-an felkerekedtek Szabó Ágnes vezetésével, hogy énekükkel elvigyék Jézus születésének örömhírét azoknak, akik már nem igen juthatnak el a templomunkba. Juliska néni, Boriska néni, Teréz néni, Magdi néni, János bácsi és Péter bácsi meghatódottan fogadták otthonaikban a szkólásokat, akik megörvendeztették őket szenteste napján.
Ágival való beszélgetésünkkor kiderült, hogy mindketten őrzünk korábbról hasonló emlékeket. Ági -még gyermekként – Érden tapasztalta meg, mekkora örömet adhat az énekes köszöntés az időseknek, milyen nagy szeretettel fogadták őt akkor. Nekem is hasonló élményben volt részem, amikor ideköltözésünk után nem sokkal az utcabeli néniknek kántáltunk saját gyermekeimmel. Idén összebeszéltünk, mint karitász- és szkólavezető, valósítsuk meg Ági régen dédelgetett tervét. A gyerekek is szívesen vállalták a „plusz feladatot”, és elindultak ajándékozni. A csodálatos dallamok lelkünk olyan mélységeit is megérintették, amelyekre a szó nem is jut el… Azt hiszem – mert Magdi néniéknél én is részese lehettem kicsit – ott, akkor megszületett Jézus, ajándékozók és megajándékozottak szívében egyaránt.
Remélem, jövőre folytatódik ez a hagyomány, még többen megtapasztalhatják karácsony lényegét. Az énekeseken nem múlik…
Ezúton is köszönjük Áginak és a lelkes fiataloknak a fáradozásukat!
Lehel Ildikó
Pászti Miklós Vegyeskar 2019 évi adventi hangversenye
Városünnep 2019
Városünnepi előkészület hirdetése
- 3 825