Torbágyi Hírek

Torbágyi Hírek

Torbágyi Hírek 2023.01.15. Évközi 2. vasárnap

jan. 17. kedd 18.oo – szentmise
jan. 21. szombat 18.oo – szentmise
jan. 22. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfő este 6 órára torbágyi református testvéreink szeretettel hívnak és várnak bennünket közös imádságra a ma kezdődő ökumenikus imahét alkalmából a Torbágyi Református Templomba. A január harmadik hetében évente világszerte megrendezésre kerülő rendezvénysorozat a különböző felekezetű keresztény egyházak egységéért zajlik. Idei témája: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra”. Ennek szellemében imádkozzunk ezekben a napokban a keresztények egységéért! Az imahét füzete az internetről letölthető: okumen2023imahet.pdf
  • A fenti esemény miatt hétfő este a plébániánk Szentlélekben való megújulásáért folytatott imádság templomunkban elmarad. Találkozzunk a református templomban!
  • Kedden, 17-én este 6 órakor Kelemen Ágnes testvérünk ikonfestészeti életmű-kiállításának megnyitója lesz a Juhász Ferenc Művelődési Központban, Megtalált művészet címmel. A kiállítás február 4-ig lesz megtekinthető.
  • Házszentelésre lehet még jelentkezni a sekrestyében, amelyre lelkipásztori munkatársaink vállalták, hogy házhoz mennek, vagy hazavihetünk szenteltvizet és rövid imaszöveget a sekrestyéből, ill. a templom középső bejáratától, hogy a házszentelést családi körben a családfő vezetésével elvégezzük. A házszentelés hosszabb leírását megtaláljuk az interneten „Házszentelés vízkeresztkor családi körben pap jelenléte nélkül” címmel.
  • Templomunk és plébániánk rendszeres takarításához még 3 új segítő jelentkezését kérjük és várjuk a sekrestyében. A vállalt kétórás feladat ellátására nyolchetente kerül sor, jelentkezésre buzdítjuk női testvéreinket!
  • Kérjük azokat a jegyeseket, akik ebben az évben templomunkban kívánnak házasságot kötni, január hónap során jelentkezzenek a plébánián ügyeleti időben vagy a szentmisék után a sekrestyében!

                                                      AZ IMAHÉT BIBLIAI ALAPVETÉSE (Iz 1, 12-18)

Örömmel adjuk a Testvérek kezébe a 2023. évi imahét vezérfonalát. Izajás próféta egyértelművé tette számunkra, hogy Isten mindig tisztességet és igazságot vár el mindannyiunktól az élet valamennyi területén. Erre a vezérfonalra épül az idei ökumenikus imahét fő üzenete. Olyan gondolatokat kapunk nap mint nap, amelyek erősítik hitünket és erkölcsi értékrendünket. Mind az igehirdetők, mind pedig a hívek számára áldássá lehetnek ezek a gondolatok. Az imaheti füzetet összeállító minnesotai keresztény testvéreink az alábbi szentírási szakaszt választották útmutatásul az ökumenikus imahétre: „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot…” (Iz 1,17). Isten elvárja tőlünk, hogy figyeljünk oda a másik emberre, törekedjünk jó kapcsolatokra, egyszóval szeressük a másikat. Isten joggal várja el tőlünk, hogy a teremtett világban azzal a lelkülettel viszonyuljunk egymáshoz, hogy mindannyian az ő teremtményei vagyunk. Így szólít fel minket a béke és az egység építésére. Az idézett szentírási szakaszban a próféta keményen ostorozza a korabeli vallásosságot, utalva a hazug áldozatokra, amelyek abban a korban sajnálatos módon az emberek képmutató magatartását tükrözték. Felvetődik a kérdés: előfordul-e hasonló képmutató viselkedés a mai keresztény közösségekben? Vizsgáljuk most úgy ezt az igét (is), hogy önmagunkra vonatkoztatjuk, vagyis: tudok-e ma jót tenni? Igazságos döntéseket hozok-e, tekintettel vagyok-e embertársaimra? Az imaheti füzet kiemelten foglalkozik a rasszizmus kérdéskörével. A rasszizmus azonban nem csak az Amerikai Egyesült Államokban – ahol a füzetet összeállító Minnesotai Egyházak Tanácsa is található – okoz problémákat, hanem szerte a világban. A szerkesztők egységre szólítják a keresztényeket, hogy eredményesebben szálljanak szembe a rasszizmus okozta megosztottsággal és elnyomással is. Olyan világban élünk, amelyben alapigénk különös hangsúllyal bír. Szomszédunkban, Ukrajnában háború zajlik. Nap mint nap erőszakos cselekmények hírét halljuk. Testvérnépek harcolnak egymás ellen. E sorok írásakor naponta több mint tízezer ember lépi át határainkat a háború elől menekülve. Emiatt is lehetséges, hogy itt más hangsúlyokat kap az ige minden körülmények között érvényes mondanivalója, mint a füzetet összeállító minnesotai testvérek számára. A mostani imahét kiváló alkalom lehet arra, hogy önvizsgálatot tartsunk a rasszizmus és a háború kapcsán. Mindkettő a rosszindulat, sokszor a gyűlölet megnyilvánulása, amelyet az uralkodó körök a maguk javára használnak. Nekünk azonban gondolatainkkal és magatartásunkkal a krisztusi egység értékét kell képviselnünk. ezért imádkozva reménységgel kérjük Isten Szentlelkének segítségét, hogy áldott és békés istentiszteleteken lehessen együtt Isten népe az ökumenikus imahéten.

 

Torbágyi Hírek 2023.01.08. Urunk megkeresztelkedése

jan. 10. kedd 18.oo – szentmise
jan. 14. szombat 18.oo – szentmise
jan. 15. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket felnőtt hittan keretében a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Lelkipásztori munkatársaink vállalták, hogy kérés esetén elvégzik a vízkereszt utáni házszenteléseket. Jelentkezni a sekrestyében lehet név, cím, telefonszám megadásával. A házszentelés családi körben is elvégezhető a családfő vezetésével, ehhez a templom bejáratából, illetve a sekrestyéből imaszöveget és szenteltvizet tudunk hazavinni.
  • Templomunk és plébániánk rendszeres takarításához ismét asszonytársakat keresünk. A szolgálattevők száma néhány fővel megfogyatkozott, 5 új segítő jelentkezését kérjük és várjuk. A vállalt kétórás feladat ellátására nyolchetente kerül sor, jelentkezésre buzdítjuk női testvéreinket!
  • Jövő vasárnap kezdődik a minden év január harmadik hetében világszerte megrendezésre kerülő ökumenikus imahét, a különböző felekezetű keresztény egyházak közös rendezvénysorozata a keresztények egységéért. Idén jan. 15-22-ig tart, témája: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17). Ez alkalomból 16-án, hétfőn este 6 órára a Torbágyi Református Templomba hívnak bennünket református testvéreink közös imádságra.

Torbágyi Hírek 2023.01.01. Szűz Mária Isten anyja

jan. 3. kedd 18.oo – szentmise
jan. 5. elsőcsütörtök 18.oo – igeliturgia
jan. 6. elsőpéntek, Urunk megjelenése, vízkereszt 18.oo – szentmise
jan. 7. elsőszombat 18.oo – szentmise
jan. 8. vasárnap, Urunk megkeresztelkedése   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 és este 6 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A héten elsőcsütörtök lesz. Igeliturgiában imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Péntek, jan. 6-a Urunk megjelenésének napja, vízkereszt, parancsolt főünnep. Kötelező szentmisén részt vennünk. Az este 6 órakor kezdődő szentmisén vizet szentelünk. Elsőpéntek lesz, Jézus Szíve kegyelmeit is kérjük, az elsőpénteki lelki program részletei a szeretetlelke.hu oldalon megtekinthetők lesznek.
  • Lelkipásztori munkatársaink vállalták, hogy kérés esetén elvégzik a vízkereszt utáni házszenteléseket. Jelentkezni a sekrestyében lehet név, cím, telefonszám megadásával. A házszentelés családi körben a családfő vezetésével is elvégezhető, amelyhez a sekrestyéből imaszöveget és szenteltvizet tudunk majd hazavinni.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • A rendszeres templom- és plébániatakarító szolgálattevők száma három fővel megfogyatkozott. Új tagok jelentkezését kérjük és várjuk. A vállalt feladat ellátására kéthavonta egyszer kerül sor, jelentkezésre buzdítjuk női testvéreinket!

Torbágyi Hírek 2022.12.18. Advent 4. vasárnapja

dec. 19. hétfő   6.oo – rorate mise
dec. 20. kedd 18.oo – szentmise
dec. 22. csütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 24. szombat, Jézus Krisztus születése 22.oo – éjjeli mise
dec. 25. vasárnap, karácsony   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

dec. 26. hétfő, karácsony, Szent István első vértanú   8.45 – szentmise
dec. 27. kedd, Szent János apostol 18.oo – szentmise
dec. 31. szombat, év végi hálaadás 18.oo – szentmise
2023.

jan. 1.

elsővasárnap, Szűz Mária Isten anyja, újév   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

 

  • Szeretettel ajánljuk testvéreink figyelmébe még a ma – 18-án – este 7 órakor templomunkban felcsendülő karácsonyi koncertet, melyet az idén 30 éves Pászti Miklós Vegyeskórus ad elő. A hangversenyen karácsonyi énekek, valamint Vivaldi Magnificat c. oratóriuma hangzik el.
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A karácsonyi virágdíszítéshez a kedves testvérek adományait a bejáratoknál található fadobozokba várjuk.
  • Csütörtök reggel 6 órakor lesz az utolsó rorate mise.
  • 24-én, szombat délután 3 órakor pásztorjáték lesz templomunkban. A betlehemest a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanulói adják elő, majd Köllő Attila vezetésével a Biatorbágyi Népdalkör karácsonyi dalokat énekel.
  • Az éjjeli mise 10 órakor kezdődik.
  • 25-én, vasárnap, karácsony reggeli ünnepi szentmise és gyerekmise is lesz.
  • 26-án, hétfőn, karácsony másnapján reggel 8.45-kor tartunk szentmisét.
  • Egyházunk dec. 28-án, szerdán ünnepli az aprószenteket, Szent Család ünnepét pedig idén dec. 30-án, pénteken tartja.
  • 31-én, szombaton este 6 órakor év végi hálaadó szentmisét mondunk.
  • Jan. 1-én, vasárnap, Szűz Mária Isten-anyaságát ünnepeljük, kötelező szentmisét látogatni. Újévi misét tartunk 8.45-kor és 11.15-kor. Elsővasárnap lesz, délután 3 és este 6 órakor szentségimádást tartunk a templomban.

          Templomi közösségünk minden tagjának kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket,

                              és boldog, áldásokban gazdag újesztendőt kívánunk!

Torbágyi Hírek 2022.12.11. Advent 3. vasárnapja

dec. 12. hétfő   6.oo – rorate mise
dec. 13. kedd 18.oo – szentmise
dec. 15. csütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 17. szombat 18.oo – szentmise
dec. 18. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Kedd este 8 órától szeretettel várjuk a kedves Testvéreket felnőtt hittan foglalkozásra a plébániára.
  • Szombaton, dec. 17-én délután ¼ 5-re a ministránsokat várjuk a szolgálattal kapcsolatos próbára a templomba, 18-án vasárnap pedig a reggeli mise utáni foglalkozásra a plébániára.
  • Még van lehetőségünk elvégezni adventi szentgyónásunkat szombatonként az esti szentmise előtt fél 6-tól.
  • Jövő vasárnap, dec. 18-án este 7 órára az idén 30 éves Pászti Miklós Vegyeskórus hív és vár mindenkit szeretettel a templomunkban felcsendülő karácsonyi hangversenyére. A koncerten karácsonyi énekek, valamint Vivaldi Magnificat c. oratóriuma hangzik el. Közreműködnek a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai, vezényel Barlay Zsuzsa és Kiss Ferenc.
  • Örömmel számolunk be Testvéreinknek az elmúlt hetek tartós élelmiszer- és pénzadomány gyűjtésének eredményeiről. A Szent Erzsébet napi karitászgyűjtés perselybevétele 150.000.-Ft volt, amelynek 60%-át, 90.000.-Ft-ot továbbítottunk a Karitász központi pénztárába, 60.000.-Ft maradt plébániánkon. Advent első hétvégéjén 40 koszorút sikerült készíteni és eljuttatni a rászorulóknak. Az Ohmüllner Márton Alapítvány számlájára 150.000.- Ft karitász célú pénzadomány érkezett, továbbá 800 kg tartós élelmiszer gyűlt össze, amelyet a karitász önkéntesei a héten eljuttatnak a rászorulókhoz. 110 biatorbágyi magányos, szegény körülmények között élő idősnek, családnak tudjuk szebbé tenni a karácsonyát. Hálásan köszönjük mindenki nagylelkű adakozását! Köszönjük továbbá, hogy sokan csatlakoztak az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akciónkhoz is! Isten fizesse meg jószívűségüket!
  • Az ajtóknál lévő faládákba gyűjtjük a karácsonyi virágdíszre szánt adományainkat. A perselypénzt továbbra is az átlátszó plexi dobozokba tehetjük.
  • Korábban hirdettük, majd beszámoltunk adventi lelkinapunkról, ahol A szív mennyei születése c. könyv is bemutatásra került. A könyvből dedikált példányt lehet igényelni saját részre vagy ajándékba, melyet a Szentségimádó Szívek Szövetsége ingyen bocsát a torbágyi közösség rendelkezésére. Aki jelentkezik, kérjük írja meg a szivekszovetsegemisszioja@gmail.com e-mail címre annak a nevét, akinek a könyvet kéri, és pár napon belül a templomból elviheti. A könyv magasztos olvasmány, éljünk a lehetőséggel!

Torbágyi Hírek 2022.12.04. Advent 2. vasárnapja

dec. 5. hétfő   6.oo – rorate mise
dec. 6. kedd 18.oo – szentmise
dec. 8. csütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 10. szombat 18.oo – szentmise
dec. 11. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma a gyerekmise után érkezik templomunkba a Mikulás, a gyerekek itt találkozhatnak vele.
  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor is tartunk szentségimádást a templomban.
  • Az adventi időszakban hétfő és csütörtök reggelente 6 órakor rorate misét tartunk.
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtökön, dec. 8-án délután fél 6-ra szeretettel várják az érdeklődőket a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskolába, ahol a következő tanévben induló gimnáziumi képzésről hallhatnak beszámolót. Másnap, pénteken nyílt órákon vehetnek részt a 2023-24-es tanévben induló kilencedik osztály iránt érdeklődők. Részletek, és a nyílt órákra való regisztrációs lehetőség az iskola honlapján található.
  • Szombatonként az esti szentmise előtt fél 6-tól elvégezhetjük adventi szentgyónásunkat.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Angyalbatyut le lehet még adni a plébánián, ill. a Czuczor iskolában. Adományt gyűjtünk rászoruló gyermekeknek cipősdobozba csomagolva. Felajánlhatunk játékot, könyvet, édességet, piperét, de ne tegyünk közé törékeny, folyékony vagy romlandó ajándékot! Zacskóban is elvihetjük a gyűjtőpontra, a karitász munkatársai bedobozolják. Ráírhatjuk a csomagra, hány éves fiú vagy lány számára készítettük, tehetünk bele üzenetet, jókívánságot, rajzot. Az adományok egy részét Kárpátaljára küldjük.
  • Az ajtóknál lévő fa gyűjtőládákba a karácsonyi virágdíszre szánt adományainkat dobhatjuk. A perselypénzt továbbra is az átlátszó plexi perselydobozokba gyűjtjük.
  • A sekrestye előtti asztalnál falinaptár és gyerekszínező vásárolható.
  • Az alábbiakban elsőpénteki adventi lelkinapunkról olvashatunk egy rövid beszámolót.
 Elsőpénteki adventi lelkinapunkról

A szentmise útravalójaként elgondolkodhattunk azon, hogy mit is várunk az adventtől. Egy kellemes lelki élményt, vagy újjá akarunk születni, Krisztushoz tartozni, Isten országát építeni, és ezért tudunk-e áldozatot is hozni?

Gitáros zenés dicsőítés után világi lelkipásztori munkatársaink meséltek arról, hogyan indult mintegy tíz éve a péntek esti szentségimádás templomunkban. Tanúságtételt hallhattunk Tombor Krisztián, Kolos Levente és Gakovic Dániel testvéreinktől arról, hogy a szentségimádás miként formálja át az ember lelkét. Ha a csendben elhagyjuk a külső embert, átengedjük magunkat, a szívünket Krisztusnak, felfedezzük a belső embert, ahol Krisztus él mibennünk. Ha hagyjuk, Ő elkezd működni bennünk, Ő átformálja, irányítja az életünket, számunkra boldogító módon. Ilyenkor más dimenzióba kerülhet a figyelmünk, szívünk mennyei születése ez.

December 8. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe

Ezen a napon, kilenc hónappal Mária születésnapja előtt ünnepeljük az ő szeplőtelen fogantatását. Keleten, egyes helyeken már a 10. és a 12. sz. között megemlékeztek róla. Nyugaton először Canterburyi Szent Anzelm vezette be az ünnepet egyházmegyéje számára. 1854-ben a szeplőtelen fogantatás tanát dogmává nyilvánították.

A szeplőtelen fogantatásnak semmi köze Jézus megtestesüléséhez, ahhoz a pillanathoz, amikor a mennyei Atya akaratából és a Szentlélek közreműködésének köszönhetően Jézus megfogant Mária méhében. Mária szeplőtelen fogantatása időben jóval korábbi esemény, amely Szűz Mária születése előtt kilenc hónappal történt. Könnyen kiszámíthatjuk, hogy az ünneptől, azaz december 8-tól számítva éppen kilenc hónap múlva, szeptember 8-án lesz Mária születésének ünnepe, amit Kisboldogasszony napjának nevezünk a magyar hagyomány szerint. A szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy Mária életének első pillanatától, azaz fogantatásától kezdve mentes volt a bűntől. Értelemszerűen nem az ő érdemének kell ezt tekintenünk, hanem a mindenható Isten kegyelmének, aki fogantatásától kezdve megóvta őt az áteredő bűn következményétől. Illő volt ugyanis, hogy Isten Fiának anyja egészen tiszta legyen, mert Isten szentségéhez nem illik a bűn. Mária tehát bűn nélküli asszonyként várta gyermeke, Jézus születését. Mi is készüljünk az Úrral való találkozásra azzal, hogy a szentgyónásban Isten kegyelmének és irgalmának köszönhetően megszabadulunk bűneinktől.

Torbágyi Hírek 2022.11.27. Advent 1. vasárnapja

nov. 29. kedd 18.oo – szentmise
dec. 1. elsőcsütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 2. elsőpéntek 18.oo – szentmise
dec. 3. elsőszombat 18.oo – szentmise
dec. 4. elsővasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • A mai nappal elkezdődik az adventi időszak. A rorate szentmisék hétfő és csütörtök reggelenként 6 órakor lesznek.
  • Mától az ajtóknál lévő fa gyűjtőládákba a karácsonyi virágdíszre szánt adományainkat dobhatjuk. A perselypénzt továbbra is az átlátszó plexi perselydobozokba gyűjtjük.
  • A héten elsőcsütörtök lesz. A hajnali szentmisén papi és szerzetesi hivatásokért is imádkozunk.
  • Elsőpénteken tartjuk adventi lelkinapunkat.

Szentgyónási lehetőség lesz István atyával délután 5 órától.

A szentmisében adventi gondolatokat hallhatunk, majd gitáros dicsőítő szentségimádással hangolódunk a készületre.

Fél 8-tól A szív mennyei születése c. könyv bemutatására kerül sor kerekasztal beszélgetés, tanúságtétel során.

Fél 9-10-ig csendes imádás, és közbenjáró imaszolgálat lesz, utóbbi online is.

Az elsőpénteki lelki program részletei a szeretetlelke.hu oldalon megtekinthetők.

http://www.szeretetlelke.hu/

http://www.szeretetlelke.hu/#gyonas

Közbenjáró imára feliratkozás:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1NGt8MMLrj_pZkEWgWAjJH6eh37ss38c8fKkm1orXg8/edit?usp=sharing

  • Elsőszombat lesz, délután 5 órára ismét imahadjáratra hív mindenkit az Emmánuel Közösség, a Szeretetláng Mozgalom, és a Szociális Testvérek Társasága a Hősök terére, Magyarország és a világ békéjéért. Gyertyás Rózsafüzér körmenettel könyörgünk a békéért, és felajánljuk imáinkat és áldozatainkat a Szűzanya kezén keresztül, Magyarország Őrangyalának közbenjárása által, a Mennyei Atyának. Csatlakozzunk országszerte imában!
  • Szombatonként az esti szentmise előtt fél 6-tól elvégezhetjük adventi szentgyónásunkat.
  • Jövő vasárnap, dec. 4-én érkezik templomunkba a Mikulás, a gyerekmise után találkozhatunk vele.
  • Jövő héten elsővasárnap lesz, délután 3 órakor is tartunk szentségimádást a templomban.
  • Idén is elindult Angyalbatyu néven az adománygyűjtés rászoruló gyermekeknek cipősdobozba csomagolva, mely dec. 4-ig tart. Felajánlhatjuk feleslegessé vált, de jó állapotú játékainkat, íróeszközeinket, könyveinket, hogy másoknak örömet szerezzünk vele. Édességet, pipere holmikat is csomagolhatunk, de ne tegyünk a dobozba törékeny, folyékony vagy romlandó ajándékot! Ha nincs dobozunk, zacskóban is elvihetjük a gyűjtőpontra, a karitász munkatársai bedobozolják. Ráírhatjuk a csomagra, hány éves fiú vagy lány számára készítettük, tehetünk bele üzenetet, jókívánságot, képeslapot vagy rajzot is. Támogassuk a kezdeményezést, hogy minél több ajándékot juttathassunk el rászoruló családok gyermekeihez! Az adományok egy részét Kárpátaljára küldjük. Gyűjtőpont a plébánia szentmisék után, ill. keddenként irodai időben, és a Czuczor iskola.
  • A sekrestye előtti asztalnál falinaptár és gyerekszínező vásárolható.
  • Adventi és karácsonyi programjainkról tájékozódhatunk a múlt héten közzétett képviselő-testületi összefoglalóban.
  • Az idén 10 éves Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola örömmel adja tudtul, hogy a 2022/23-as tanévtől gimnáziumi képzést indít egy kilencedik osztállyal. Szeretettel várják az érdeklődőket dec. 8-án 17.30-ra a gimnázium bemutatkozására, ill. dec. 9-én nyílt órákra. Részletek és a nyílt órákra regisztrációs lehetőség az iskola honlapján találhatók.

Torbágyi Hírek 2022.11.20. Krisztus király vasárnapja

nov. 22. kedd 18.oo – szentmise
nov. 26. szombat 18.oo – igeliturgia
nov. 27. advent 1.vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan országosan a szegények javára gyűjtünk. Előre is köszönjük testvéreink adományát!
  • Hétfő este fél 7- fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Kedd délután 4 órakor szeretettel várjuk idősebb testvéreinket a plébániára a hagyományos Szent Erzsébet napi köszöntésre. Kérjük jelezze, akinek a szállításban segítségre van szüksége, a karitász munkatársak szívesen segítenek. Lehel Ildikó 06307496394
  • Szombaton, nov. 26-án délelőtt 10 órától kb. 40 adventi koszorút szeretnénk elkészíteni a karitász által támogatott testvéreink részére a plébániapince közösségi terében. Hívjuk és várjuk a kedves testvéreket, családokat, hogy tevékenyen vegyünk részt a kedvezményezettek szolgálatában, közösségünkben mindenki asztalára juthasson adventi koszorú! Koszorúalap és gyertya rendelkezésre áll, de kérjük, aki tud, zöld ággal, dekorációval, ragasztópisztollyal készüljön, hozzon magával! Kiszállításban is szükség lesz segítségre. Főszervező: Varga-Lelkes Annamária: 0630 2721991
  • Tartós élelmiszeradományt fogadunk még nov. 27-ig, jövő vasárnapig. Hálásan köszönjük nagylelkűségüket!
  • Idén is megrendezésre kerül Angyalbatyu néven a Katolikus Karitász ajándékgyűjtő akciója gyermekek számára, mely dec. 4-ig tart. Felajánlhatjuk már feleslegessé vált, de jó állapotú játékainkat, íróeszközeinket, könyveinket, hogy másoknak örömet szerezzünk vele. Támogassuk a kezdeményezést, hogy minél több ajándékot juttathassunk el a rászoruló családok gyermekeihez. Az adományok egy részét Kárpátaljára küldjük. Gyűjtőpont a plébánia, szentmisék után ill. keddenként irodai időben.
  • Szeretettel teszünk közé egy jótékony felhívást, amelyet a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület indított azzal a céllal, hogy a bevételből egy Biatorbágyon élő rászorultnak tudjon támogatást nyújtani. Első alkalommal Csáky Soma gyógyulásához szükséges költségek fedezésére ajánlották fel a díjazott, különleges műalkotásokat, jótékonysági fotólicitet indítottak. A fiú barátját próbálta megmenteni, miközben súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az esetről bővebben itt olvashatunk: https://tinyurl.com/csakysoma Alább elérhető a licit honlapja is, és további részletek. Köszönjük előre a segítséget a család nevében is!
  • Adventi és karácsonyi programjainkról már előzetesen tájékozódhatunk lentebb a testületi ülés összefoglalójában.

Összefoglaló a képviselő-testület novemberi üléséről

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete nov. 9-én ülést tartott. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Képviselő-testületi munkacsoportok működése, feladatok, teendők felosztása A hatékony működés érdekében a képviselő-testület a megfelelő munkacsoportok irányítása alá sorolta a lelkipásztori terv alapján készült tevékenységi listában szereplő feladatokat, teendőket, vállalásokat.
  2. Mikulás ünnep – csomagok készítése A Mikulás ünneplést és ajándékozást a dec. 4-i gyermekmise után tartjuk. Egyeztettük a szükséges teendőket.
  3. Adventi programok 26-án, szombaton 10 órától adventi koszorúkat készítünk a karitász által támogatott testvéreink számára a plébániapince közösségi terében. Várjuk a jelentkezőket a koszorúk elkészítésére és kiszállítására.

A rorate szentmisék az adventi időszakban hétfőnként és csütörtökönként reggel 6 órakor kezdődnek; az első rorate mise nov. 28-án, hétfőn lesz.

Dec. 2-án, péntek este, az elsőpénteki szentmiséhez – szentségimádáshoz kapcsolódóan adventi zenés áhítatot tervezünk. A részletekről később adunk tájékoztatást.

Dec. 18-án, vasárnap 19 órakor a Pászti Miklós Vegyes Kórus tart karácsonyi hangversenyt templomunkban.

  1. Karácsonyi programok A karácsonyi pásztorjáték dec. 24-én 15 órakor lesz a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanulóinak előadásában. A karácsony esti szentmise 22 órakor kezdődik templomunkban.

Dec. 25-én, jan. 1-én és 8-án lesznek gyermekmisék 11.15 órakor.

  1. Pince- és plébánia helyiség használat – rezsi hozzájárulás A képviselő-testület változatlanul támogatja a közösségi alkalmakat a plébánia épületében és a pince közösségi terében. A jelentősen megemelkedett energiaköltségek miatt azonban a nem liturgikus, vagy az egyházközséghez nem szorosan kapcsolódó rendezvények résztvevőitől a rezsiköltségek térítését igényli.
  2. Templomi kivetítő A problémák feltárása, kijavítása után működőképessé tesszük a templomi kivetítő képernyőt.

Soma segítése

A Biatorbágyi Fotóklub Egyesület Csáky Soma gyógyulására felajánlott, többszörösen díjazott, különleges műalkotások elérhetősége: https://www.facebook.com/318137581630452/posts/5416271481817011/  A licitre bocsátott képek nagy része megismételhetetlen pillanatot elkapó természetfotó, melyek szép díszei lehetnek a háznak, de még Karácsonyra is értékes ajándékozási lehetőség. Ezzel mindenki nyer, hisz egy egyedi képért cserébe jót is tehetünk és ahányszor ránézünk, eszünkbe jut, hogy segíteni jó. A képek eladásának bevétele teljes mértékben Soma gyógyulásának támogatására kerül továbbításra, közvetlenül a családnak. Köszönjük előre is a segítségeket! Tonomár Mónika tonomar.monika@t-online.hu

Torbágyi Hírek 2022.11.13. Évközi 33. vasárnap

nov. 15. kedd 18.oo – szentmise
nov. 19. szombat 18.oo – szentmise
nov. 20. Krisztus király

vasárnapja

  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Tájékoztatjuk a kedves Testvéreket, hogy a missziós gyűjtés bevétele október harmadik vasárnapján 75.000.-Ft volt. Köszönjük a missziókban szolgálatot teljesítők támogatását!
  • Jövő hétvégén Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan országos gyűjtés lesz a katolikus templomokban a szegények javára. A bevételt karitatív célokra használják fel. A karitász “tevékeny szeretet”, a rászorulókért való imádság, kétkezi munka, beteglátogatás, tárgyi és pénzadomány mind ennek kifejezése. Előre is köszönjük testvéreink adományát!
  • A Katolikus Karitász okt. 15-én elkezdett országos adománygyűjtő akciója 20-ig tart, elsősorban pénzbeli támogatást, másfelől tartós élelmiszert várnak. Az Ohmüllner Márton Alapítvány nov. 27-ig meghosszabbítva fogadja a jótékony célra történő utalásokat KARITÁSZ megjelöléssel, ill. a templomban elhelyezett Karitász perselybe is bedobhatjuk támogatásunkat. Köszönettel fogadunk templomunkban tartós élelmiszeradományt is. Nagylelkűségüket továbbra is köszönjük!
  • Bekapcsolódunk továbbá a Segítő kéz országos akcióba, amelynek keretében a helyi bajbajutott, nehézségekkel küzdő családok, idősek, betegek részére gyűjtünk tartós élelmiszert a CBA-nál nov. 18-án, jövő pénteken délután 3 órától, valamint 19-én, szombaton reggel 8 és délután 5 óra között. Ide várunk jelentkezőket, akik ebben az akcióban szívesen segítenek 1-2 órát, diákoknak szeretetszolgálatnak számít. Jelentkezni lehet az alábbi táblázatban, amelyet megnyithatnak honlapunkon és facebook oldalunkon is, továbbá kereshetik telefonon Dori Gabit 06306466261. Mindenkinek köszönjük nagylelkűségét!

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1robkOFXN-z4fM86pj4JfPx58XtEOd3kq_yaDL5DNbVY/edit#gid=0

  • Előre jelezzük, hogy Szent Erzsébet napja alkalmából idős testvéreink köszöntése 22-én, kedd délután Szórólapon tájékozódhatunk a részletekről. A karitász csoport kéri, hogy jelezze, akinek szállításban segítségre lesz szüksége. Lehel Ildikó 06307496394
  • Kérjük Testvéreinket, gondolják át, tudnának-e jönni majd nov. 26-án szombat délelőtt mintegy 40 adventi koszorút elkészíteni, ennyi koszorú találna kedvezményezettre közösségünkben. Alapanyagok lesznek, a kézi munkánkat kell hozzátennünk. Kisgyerekek is segíthetnek.
  • Örömmel hirdettük október közepén, hogy Lehel Ildikó testvérünk, karitász csoportunk alapítója és vezetője Caritas Hungarica Díjat kapott, elismerve és értékelve az önkéntesek példaértékű munkáját. Valamennyi díjazott nevében ő köszönte meg az elismeréseket. Álljon itt Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan a köszönő szövege:

Főtisztelendő Püspök atya, plébános atyák, kedves karitászos társaim, kedves hozzátartozók!

Fülembe csengenek a zsoltáros szavai: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!”

– vallásos családban nőttem fel, ahol megtapasztalhattam, hogy jót tenni jó, segíteni másokon nekem is örömet jelent. Később megerősödött bennem, hogy Krisztust elsősorban a másik emberben tudom szolgálni. Nem elég Krisztust szeretni, el kell indulni, megtalálni a helyünket, hogy Isten munkatársai lehessünk. Az Ő szeretetét sugározni, és ezzel átformálni a szíveket és a világot.

A Karitász újjáalakulása óta sok egyházközségben hallották meg Prohászka Ottokár ma is érvényes szavait, hivatalosan én is akkor csatlakoztam a Katolikus Karitászhoz.

„Ébredjen minden egyházközség arra a tudatra, hogy mindegyik Krisztus családja, s legyen gondja, hogy ne legyen abban a családban senki, aki éhezik, mialatt mások lakmároznak, senki, aki mezítelen, mialatt másnak fölös ruhája vagy lábbelije van. Közelebb kell jutnunk egymáshoz. Meg kell éreznünk mások baját úgy, hogy attól mi is szenvedjünk, és mások gondját úgy, hogy azt, mint a magunkét elosztani törekedjünk.”  /Prohászka Ottokár/

Krisztus is szegény emberré lett, nem véletlenül választotta ezt az életformát. Ha Őt szeretnénk követni, bennünket is erre hív. Jézus földi életében figyelt arra, akivel találkozott, nekünk is így kell tennünk. A találkozás nyomán következett be a változás. Ha Istenbe vetett hitünkből támadnak cselekedeteink, vállaljuk az áldozatot, nagylelkűséget, akkor tudunk közel kerülni egymáshoz, testvéreinkhez.

Mi önkéntesek, akik a világban, a „terepen” találkozunk a bajbajutottakkal, nem vagyunk egyedül. Reményt ad, hogy nem kell nekünk megoldani mindent, hiszen a ma is velünk levő Krisztus maga cselekszik, Ő tesz csodát. Sokszor „csak” az időnket ajándékozzuk oda a másik embernek, azzal, hogy meghallgatjuk, „tartjuk benne a lelket”. Ennek jutalmául magunk is gazdagodunk.

A szeretet elkötelez, a szeretet cselekszik, – a felebaráti szeretet jegyében önzetlenül fáradozunk másokért. Amikor karitász önkéntesek lettünk, vállaltuk, hogy Jézus szeretete mutatkozik meg általunk, ott, ahol élünk, azokkal, akikkel nap mint nap találkozunk, akik tőlünk várnak segítséget, betegek, magányos idősek, nagycsaládosok, árvák, özvegyek, menekültek vagy határontúli testvéreink.

A tevékeny szeretet nem öncélú jótékonykodás, áldozatot, lemondást is jelent. Önzetlenül szeretni abban a világban, amely arra buzdít, hogy légy önző, valósítsd meg önmagad, nem könnyű feladat. Pedig „Krisztus szeretete sürget minket” – mondja Szent Pál. Nekünk kell ünnepet varázsolni a nehéz hétköznapokban, a szenvedésben vigasztalni, az éhezőnek enni adni, a beteget meglátogatni…

A szeretet közösségben tart mindnyájunkat. Jézus állított egymás mellé minket, imádkozunk és cselekszünk abban a tudatban, hogy Ő vezet. Az összefogás, a csapatmunka, a csoporttá szerveződés megsokszorozza az erőnket. A megújulás, a fiatalok bevonása az önkéntes munkába közös feladatunk, ők is megtapasztalhatják, hogy a jótett visszaszáll arra, aki adja. Adni öröm! – ami nem csak egy akció, hanem életre szóló küldetés.

A testvéri közösség megélése rendkívüli ajándék. Még emlékszünk, hogy a covid járvány miatt sokáig nélkülözni kellett a személyes találkozást, mennyire elszigetelődtünk egymástól.

Érezzük, hogy a világban jelen kell lennünk, mert a konkrét szeretet nélkül minden hiábavaló. A Karitász hálója az egyház gondoskodó szeretetét képviseli: „szeretettel szolgáljatok egymásnak!” – buzdít Ferenc pápa, „hordozzátok egymás terhét” (Galaták 5,13)

A szegénység különböző módon jelenik meg, figyelmet követel: lehetőség, hogy találkozzunk az Úr Jézussal, aki kijelentette: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)

Avilai Szent Teréz ünnepe van. Ő mondta: „Isten egyedül elég” – de Istenhez csak közvetve tudunk eljutni, Ő az embereken keresztül szólít meg. Majd az utolsó napon azt fogja kérdezni tőlem, hogy „éhes voltam és adtál-e enni, szomjas voltam, adtál-e inni…”

Hálásan köszönjük ezt az elismerést! Igazi megtiszteltetés számunkra, hogy szolgálatainkat egyházunk értékeli. De nem mi vagyunk nagyok, hanem a felelősségünk. Mindnyájan – keresztények – meg vagyunk hívva egy útra. Akivel találkozunk, azt személyi válogatás nélkül tekintsük testvérünknek. Akkor nem sajnálatból segítünk, hanem a testvériség sugárzik a cselekedeteinken keresztül, nem csupán jótékonykodunk, hanem azért segítünk, mert egy az Atyánk, ugyanannak a Mennyei Atyának vagyunk a gyermekei.

Hálát adunk a Karitász vezetőiért, önkéntes társainkért, áldozatos munkájukért, hiszen nélkülük nem állhatnánk ma itt!

Köszönjük az elesetteket, akiken keresztül maga Jézus jön közénk

Adjon az Úr megújulást, hogy Isten országa növekedjék! Neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Ámen.    (Rómaiaknak írt levél 16. vers)

Torbágyi Hírek 2022.10.30. Évközi 31. vasárnap

nov. 1. kedd – Mindenszentek  8.45  – szentmise
nov. 2. szerda – Halottak napja 18.oo – szentmise
nov. 3. elsőcsütörtök 18.oo – igeliturgia
nov. 4. elsőpéntek 18.oo – szentmise
nov. 5. elsőszombat 18.oo – szentmise
nov. 6. elsővasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Kedd nov. 1-je, Mindenszentek ünnepe, parancsolt ünnep, a katolikus híveknek kötelező szentmisén részt venniük. Munkaszüneti nap, ezért a szentmisét reggel ¾ 9-kor mutatjuk be.
  • Szerda nov. 2-a, Halottak napja, este 6 órakor mondunk szentmisét. A temetőben imádságot nem tartunk, javasoljuk a szentmisén való részvételt.

Halottak napjához kapcsolódóan teljes búcsút nyerhetünk, melyet a tisztítóhelyen szenvedő lelkek javára fordíthatunk, ha nov. 1-8. közötti napokon áhítatos lélekkel temetőt látogatunk, és imádkozunk a halottakért. Szintén teljes búcsút nyerhetünk, ha halottak napját megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig meglátogatunk egy templomot vagy nyilvános kápolnát és a látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet imádkozunk a pápa szándékára. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző vagy a következő vasárnap is. Mindegyik búcsú elnyerésének a feltétele, hogy szentgyónást végezzünk és szentáldozáshoz járuljunk.            

  • A héten elsőcsütörtök lesz, igeliturgiában imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Elsőpénteken ismét lesz szentgyónási lehetőség délután 5 órától a szentmiséig, igény esetén utána is. A szeretetlelke.hu oldalon előre jelentkezhetünk. A szentmisében Jézus Szíve kegyelmeit kérjük, majd litániát mondunk. Az elsőpénteki lelki program és virrasztás részletei a szeretetlelke.hu oldalon olvashatók.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • Elsővasárnap lesz, délután 3 órakor is tartunk szentségimádást a templomban.
  • Szombaton, nov. 5-én 16:15-kor várjuk a ministránsokat a szolgálattal kapcsolatos próbára a templomba, vasárnap pedig a reggeli mise utáni foglalkozásra a plébániára.
  • Az orosz-ukrán háború következményeit, az élelmiszer-, és üzemanyag drágulását, a rezsi költségek emelkedését mindannyian a saját bőrünkön érezzük. A Katolikus Karitász okt. 15. és nov. 20. között országos adománygyűjtő akciót hirdet, elsősorban pénzbeli támogatás, másfelől tartós élelmiszer formájában. Az Ohmüllner Márton Alapítvány tudja fogadni a jótékony célra történő utalásokat KARITÁSZ megjelöléssel, ill. a templomban elhelyezett Karitász perselyben várjuk támogatásukat. Köszönettel fogadunk templomunkban tartós élelmiszer-adományt is nov. 20-ig. Nagylelkűségüket előre is köszönjük!
  • A múlt szombati alsós kirándulás lebonyolításában közreműködők segítségét hálásan köszöni Tombor Krisztián és Ther Pál.
  • 4 029