Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2021.szept.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete szeptember 15-én tartotta havi ülését. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Templom nyitás – zárás A templom nyitását – zárását a világi lelkipásztori munkatársak végzik, számukra megfelelő számú kulcsot másolunk.
  2. Sekrestyés-gondnoki állás Az egyházközség működéséhez szükséges feladatok elvégzése, a templom és a plébánia rendben tartása, a sekrestyés szolgálat ellátása jelentős terhet jelent azok számára, akik ebben részt vesznek. Felmerült fizetett alkalmazott felvétele, de egyrészt nem találtunk alkalmas személyt, másrészt az anyagi terhektől eltekintve úgy ítéltük meg, hogy jobban szeretnénk számítani azok közreműködésére, akik eddig nem vettek részt a közös feladatokban. A közös munka, a feladatok közös ellátása a közösséget erősíti. Várjuk a jelentkezéseket, minél többen vagyunk, annál kevesebb jut egy-egy személyre, családra.
  3. Templomi javítások Szeretnénk befejezni az oltár kőlépcső és a mellékoltárok lábazatának javítását. A szószéket restaurálás céljából elszállították, a zavaróan hiányos falfelületre molinót tervezünk. A műemléknek számító szószéket kizárólag eredeti helyére, és eredeti méreteit megtartva lehet a restaurálás után visszahelyezni.
  4. Elektromos orgona beszerzése Az érintettekkel történő egyeztetés alapján elektromos orgonát (szintetizátor) tervezünk beszerezni, mely szabadtéri szertartásoknál, énekkari próbáknál szükséges.
  5. Sportpálya és játszótér a plébániakertben A Gazdasági Bizottság áttekinti, milyen beszerzések, munkálatok szükségesek a sportpálya és a játszótér rendbetételére.
  6. Nyári hittantábor A képviselő-testület jelzéseket kapott, hogy az egyébként nagyon sikeres nyári hittantáborról kevesen értesültek. Várjuk önkéntesek jelentkezését további, akár több gyermek tábor megszervezéséhez.
  7. Mikulás ünnepség gyermekeknek Megkezdtük a szervezést a Mikulás ünnepség lebonyolítására. Várunk javaslatokat a Mikulás személyére.
  8. Adventi lelkinap A karácsony ünnepére való készülődés jegyében adventi lelkinapot tervezünk.
  9. Zarándoklat Bodajkra Korábbi pályázaton nyert, de fel nem használt összegből zarándoklatot tervezünk Bodajkra.
  • 4 028