Torbágyi Hírek 2022.06.26. Évközi 13. vasárnap

jún. 28.   kedd 18.oo – szentmise
júl. 1.   elsőpéntek 18.oo – szentmise
júl. 2. Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

Sarlós Boldogasszony ünnepe

elsőszombat 18.oo – szentmise
júl. 3. Szent Tamás apostol elsővasárnap   8.45 – szentmise

a temető kápolnánál

  • Kedden még lesz esti szentmise, majd július hónapban, és augusztus első hetében nem tartunk keddenként szentmisét. Következő alkalom aug. 9-én lesz.
  • Gyerekmisét már e héttől nem tartunk, szept. 4-től indulnak újra a tanévkezdéssel.
  • Szombat esti 6-os és vasárnap reggeli ¾ 9-es szentmisék egész nyáron lesznek.
  • A héten kedden már nem lesz felnőtt hittan óra sem, szeptemberig a foglalkozások szünetelnek.
  • A hétfői imacsoport még júl. 4-én találkozik a nyári szünet előtt, majd csak aug. 29-én újra.
  • A pénteki szentségimádások folyamatosak lesznek a nyáron, a vasárnapiak szünetelnek.
  • Temetői ügyintézés keddenként lesz. Sürgős esetben a hirdetőtáblán megadott telefonszám elérhető. Az irodai fogadóórák keddi napokon helyettesítéssel zajlanak.
  • Szerdán Szent Péter és Pál apostolok főünnepe A Magyar Katolikus Egyház jövő szombaton és vasárnap, az ünnep utáni első vasárnap tartja a péterfillérek gyűjtését. Az országos gyűjtés összegét a püspöki konferencia Rómába továbbítja. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják. A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az Egyetemes Egyház leginkább rászorulóit. E gesztusnak nemcsak gyakorlati értéke van, hanem szimbolikus jelentősége is, mint a pápával való közösségnek és a testvéreink szükségleteire való odafigyelésnek a jele. Előre köszönjük mindenki nagylelkű támogatását!
  • Csütörtökön, jún. 3o-án az idősek Szent Klára csoportja találkozik a plébánián 10 órakor. Szeretettel várjuk idős testvéreinket!
  • Pénteken elsőpéntek, délután 5 órától, valamint igény esetén a szentmise után is, Németh László atya gyóntat templomunkban. Jelentkezzünk a hu honlapon! Az esti 6 órás szentmisében kérjük Jézus Szíve kegyelmeit! Fél 7-től Jézus Szíve Litánia, majd imával és dicsőítő énekkel vezetett szentségimádás következik. A csendes szentségimádás éjjel 11-ig tart. Közbenjáró imaszolgálatra is lehet jelentkezni:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1NGt-8MMLrj_pZkEWgWAjJH6eh37ss38c8fKkm1orXg8/edit?usp=sharing

  • Jövő szombat júl. 2-a, Sarlós Boldogasszony ünnepe. Ez az ünnep temető kápolnánk búcsúja, ezért a jövő vasárnapi szentmisét, a torbágyi kisbúcsút a temető kápolnánál tartjuk 8.45-kor. Esős időben a mise a templomban lesz. Elsőszombat lévén a szentmisében imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!

A Péterfillérek gyűjtéséről

Az úgynevezett péterfillérek gyűjtése a 8.sz-ban indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkor alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált az európai országokban. A reformáció korában elmaradt a péterfillérek gyűjtése, a 19.sz-ban újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált. Ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget. Magyarországon a rendszerváltás után, 1993-ban indult újra a kommunizmus ideje alatt szünetelő gyűjtés.

Ma már kevesen tudják, pontosan mik is ezek a “fillérek”.

Péter a pápát, a pápaságot jelenti, s a “péterfillér” a középkorban az egyházi adó egyik fajtája volt, amelyet több országban, köztük hazánkban is évszázadokon át minden házra kivetettek.

Ez az adó nem a helyi egyház céljait szolgálta, hanem az egyház központjának, Rómának a működési költségeit fedezte, mivel 1870-ben a pápaságot az egységessé váló olasz állam megfosztotta hagyományos bevételi forrásaitól, a pápák a Vatikán önkéntes foglyai lettek. Ebben az 1929-ig tartó korszakban a “péterfillérek”, vagyis a világegyház híveinek önkéntes adományai különös jelentőséggel bírtak, hiszen ez maradt a Szentszék egyedüli bevételi forrása.

Ma már a hívek nagylelkű adományai, és a világ szinte valamennyi helyi egyházában évente megtartott Péter-Pál napi gyűjtések immár kizárólag a Szentatya karitatív céljait szolgálják.

A “péterfillérek” sorsáról a pápa személyesen rendelkezik. “Ne higgyük, hogy irigylésre méltó helyzetben van őszentsége, amikor döntést kell hoznia – mondta Rostás Sándor verbita szerzetes, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója. – Hiszen oly sok helye lenne az adományoknak. Annyi rászoruló él a világon, és viszonylag oly csekély ez az összeg.”

A magyar “péterfillér” gyűjtés és missziós vasárnapi gyűjtés régi múltra tekint vissza, de történetük különbözően alakult a kommunizmus évtizedei alatt. Mivel a forint nem volt konvertibilis, másrészt mert állami tiltás miatt nem is lehetett volna semmilyen formában külföldre juttatni a gyűjtések összegét, XII. Piusz pápa az ’50-es évek elejétől engedélyezte a “péterfillérek” gyűjtésének szüneteltetését. Csak a ’90-es évek elején nyílt rá újra lehetőség, és amióta konvertibilissé vált valutánk, továbbítása is akadálymentes.

A missziós vasárnapi gyűjtések azonban sohasem szüneteltek, csak nem lehetett eredeti céljára, a világmisszió támogatására felhasználni. A ’80-as évek közepétől ezt úgy hidalták át a püspökök, hogy kötszert és más gyógyászati segédeszközt vásároltak a befolyt összegért, és azt továbbították Teréz anya kalkuttai szegényeinek.

A “péterfillér” gyűjtés eredményéről az egyházmegyei körlevelek tájékoztatnak.

Angelo Sodano bíboros a pápa köszönetét levélben valamennyi püspöknek tolmácsolta: “A hívek nagylelkűségükkel nemcsak azt fejezik ki, hogy töretlen hűségben állnak Szent Péter utódja mellett, hanem annak is jelét adják, hogy a katolikus egyház egészében értékes helyet foglalnak el, és szolidaritásuk az egész Földet átöleli.”

Szerdahelyi Csongor Új Ember alapján

Torbágyi Hírek 2022.06.19. Úrnapja

jún. 21. kedd 18.oo – szentmise
jún. 25. szombat 18.oo – szentmise
jún. 26. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfőn kezdődik és péntekig tart a kisiskolások hittantábora a plébánián. Témája a szentmise, ünnepi találkozás Jézussal. A 25 alsó tagozatos gyermek lelki vezetői a Verbum Dei Missziós Nővérek lesznek, 10 segítőjük a világi lelkipásztori munkatársak, fiatalok, és a karitász csoport tagjai. A tábor szervezői köszönettel fogadnak gyümölcs, szörp, lekvár és sütemény felajánlásokat a kedves hívektől!
  • Hétfő délután 5 órakor a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanévzáró szentmiséje lesz templomunkban.
  • Hétfő este fél 7- fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtök délelőtt lesz Ébner Vilmos diakónus, közösségünk tagjának pappá szentelése Székesfehérváron, amelyet követő első szentmiséjére szeretettel hív mindannyiunkat templomunkba jövő szombaton este 6 órára. Ünnepeljük együtt újmiséjét, és adjunk érte hálát a jó Istennek!

Torbágyi Hírek 2022.06.12. Szentháromság vasárnapja

jún. 14. kedd 18.oo – szentmise
jún. 18. szombat 18.oo – szentmise
jún. 19. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt havi adományainkat.
  • Ugyancsak ma, a reggeli mise után várjuk a nyári szünet előtti utolsó ministráns együttlétre a gyerekeket a plébániára.
  • Kedd este fél 8-9-ig felnőtt hittan keretében folytatjuk beszélgetésünket az evangéliumról. Mindenkit szeretettel várunk a plébánián!
  • Pénteken, 17-én délután 4 órakor a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola 8. osztályosainak ballagási szentmiséje lesz templomunkban.
  • Pénteken, 17-én este 6 órától  találkozik a nyári szünet előtt utoljára a lelki adoptálás imacsoport a templomban. Közösen imádkozunk az élet védelméért,  újjászületésekért.
  • 18-án, Úrnapja szombatján, délután 5 órától világszerte egy órás szentségimádást tartanak, egyidőben imádkozunk a békéért. Templomunk a Szívek Szövetsége és Missziója Krisztusban révén csatlakozott a kezdeményezéshez.
  • Jövő vasárnap, jún. 19-én Úrnapja, Krisztus Testének és Vérének főünnepe lesz. Egy szentmisét tartunk 11.15 órai kezdettel. Utána körmenetben vonulunk a feldíszített fűzsátrakhoz, majd a Te Deum imádsága következik a templomban. A virágszőnyeg egy-egy szakaszának készítésére, szirmok, virágok leadására még a mai szentmise után is lehet jelentkezni a sekrestyében, továbbá internetes oldalon is feliratkozhatunk egy táblázatba, hogy lássuk, együtt lesz-e a szükséges “tetterő”:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1lzOnJNk0cY46Lw26OvnnB9DNJDT0YdgOlneQtciJEqs/edit?usp=sharing

E-mailben, telefonon is szabad Dori Gabriellát +36306466261 keresni, ha kérés, kérdés merül fel. Idősebb testvéreinkhez házhoz megyünk a virágokért, tőlük telefonszámot, lakcímet kérünk.

A fűzfasátrak között óvodás, alsó tagozatos és frissen elsőáldozott kislányok hinthetnek virágszirmot kiskosárból. Fehér öltözetben gyülekezzenek a szentmise után a fehér „gyermek-zászló” mellett!

A virágszőnyeg készítéshez a plébánia előtti útszakasz reggel 7.30-tól a körmenet végéig zárva lesz. A parkolókat tudjuk használni. Az útvonalat 2 m-es szakaszokra bontva előre kijelöljük, és fél 8-tól díszítjük. Egy család vagy kisebb baráti közösség vállalhatja egy-egy szakasz díszítését. Szeretettel hívjuk a régi és új segítőket! A készítéshez szükséges szirmokat szombat reggel 8-10-ig, vagy délután 5-6-ig lehet a plébánia pincéjébe hozni, illetve vasárnap reggel a helyszínre, lehetőleg színenként külön csomagolva. Bátorítunk mindenkit, hogy szólítsuk meg ismerőseinket, hogy elegendő virágfelajánlást kapjunk, majd kapcsolódjunk be a feladatokba! Készülődjünk ünnepi lélekkel!

  • Ébner Vilmos diakónust, közösségünk tagját jún. 23-án, csütörtökön Spányi Antal megyés püspök pappá szenteli a székesfehérvári Prohászka emléktemplomban, az egyházmegye hagyományának megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepéhez kapcsolódóan. A szertartásra délelőtt 10 órakor kerül sor. Az eseményről bővebben az alábbi oldalon olvashatunk: https://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/papszenteles-20220623 A közös buszos utazásra jelentkezettekkel felvesszük a kapcsolatot.
  • Pappá szentelését követően Ébner Vilmos testvérünk szeretettel hív mindannyiunkat első szentmiséjére templomunkba jún. 25-én, szombaton este 6 órára. Ünnepeljük együtt újmiséjét, és adjunk érte hálát a jó Istennek!
  • A Szentháromság ünnepe (latinul: Festum Trinitatis) a nyugati keresztény egyházakban elterjedt háromszemélyű egy Isten ünnepe, mely pünkösd után az első, húsvét után a nyolcadik vasárnapon van. Az ünnepet először a 10.sz. elején tartották meg, de a pápák sokáig vonakodtak, hogy külön meg is szenteljék, hiszen a hittitok magasztalása minden nap, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordul. Végül 1334-ben egyetemesen elrendelték ünneplését a római katolikus egyházban. Népszerűségének köszönhetően több protestáns egyház is átvette. A görögkatolikus egyházban ez az ünnep pünkösdhétfőn van, az ortodox egyház pünkösdkor tartja. Legkorábbi lehetséges dátuma május 17., legkésőbbi június 20. Székelyföldön kicsipünkösdnek nevezik.

    A Szentháromság kultusza a barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jutott. Ez az egyházművészetben és a városképeken is visszatükröződött: a Szentháromság misztériuma, az istenség misztikus szintézise, teljessége megfelelt a barokk hierarchikus szellemnek, summázó készségnek. Szentháromság tiszteletére szentelt templomaink már a középkorban föltűntek, de a 18.sz-ban, a pestisjárványok szorongásai között egyenesen korjellemzővé váltak.

    A Szentháromság titkát a kinyilatkoztatásból ismertük meg. Jézus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a mennyből az Atya szózata hallatszott és a Szentlélek galamb képében szállt alá. Jézus megbízta tanítványait: Tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében. Isten az Atya, Isten a Fiú (Jézus Krisztus), Isten a Szentlélek. Három személy, egy Isten. Ez a Szentháromság titka.

    Több, mint másfél milliárdan vagyunk az Atya és Fiú és Szentlélek nevében megkeresztelve. Sokfelé alkalmazzuk a háromszög alakú Szentháromság-szimbólumot, sok városunk terét díszíti szentháromság-szobor.

    Keresztvetésed legyen tudatos hitvallás és őszinte ima!

Torbágyi Hírek 2022.06.05. Pünkösdvasárnap

jún. 7. kedd 18.oo – szentmise
jún. 11. szombat 18.oo – szentmise
jún. 12. Szentháromság

vasárnap

 8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Holnap, pünkösdhétfőn nem lesz templomunkban szentmise, de este fél 7- fél 8-ig folytatjuk imádságunkat plébániánk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A húsvéti időben kötelező szentgyónást és szentáldozást elvégezhetjük jövő vasárnapig, Szentháromság vasárnapjáig, mert a húsvéti idő akkor zárul. Szombatonként fél 6-tól gyóntatás van templomunkban.
  • Jún. 12-én, jövő vasárnap a reggeli szentmise keretében kerül sor az újonnan megválasztott képviselő-testület tagjainak a beiktatására.
  • Jövő vasárnap a nyári szünet előtti utolsó ministráns alkalomra várjuk a gyerekeket a reggeli mise után a plébániára.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt havi adományunkat.
  • Ébner Vilmos pappá szentelése jún. 23-án, csütörtök délelőtt 10 órakor lesz Székesfehérváron. A közös buszos utazásra még lehet jelentkezni a sekrestyében.
  • Előre hirdetjük, hogy két hét múlva vasárnap, Úrnapján egy szentmise lesz, ami 11.15-kor kezdődik. Utána körmenetet tartunk, végül a templomban Te Deum-ot mondunk. A virágszőnyeg készítésének részleteiről alább olvashatunk. Már a mai szentmise után a sekrestyében várjuk azok jelentkezését, akik vállalják egy szakasz díszítését, vagy előre láthatóan szirmokat, virágokat tudnak hozni a szőnyeg és a sátrak díszítéséhez. Idősebb testvéreinkhez házhoz megyünk a virágokért, ezért tőlük telefonszámot, lakcímet is kérünk szépen.

Kedves Testvérek!

Jún. 19-én ünnepeljük Krisztus Testének és Vérének fő ünnepét, Úrnapját. Aznap nem lesz reggeli mise. A körmenetet a 11:15-ös szentmise után, a feldíszített fűzsátrakhoz igazodó útvonalon tartjuk. A sátrak között óvodás és alsós kislányok fehér öltözetben kiskosárból virágszirmot hinthetnek. Szeretettel hívjuk az elsőáldozókat is. Ők a szentmise végén a fehér „gyermek-zászló” mellett gyülekeznek.

A templom körüli virágszőnyeget reggel 7:30-tól közösen készítjük. Az útvonalat 2 m-es szakaszokra bontva előre kijelöljük. Egy család vagy kisebb alkalmi, baráti közösség vállalhatja egy-egy szakasz díszítését. Szeretettel hívjuk a régi és új segítőket!

A virágszőnyeg készítéshez szirmot megelőző szombat reggel 8-10-ig, vagy délután 5-6-ig lehet a plébánia pincéjébe hozni, illetve vasárnap reggel a helyszínre, lehetőleg színenként külön csomagolva. Az időpont közeledtével egyre jobban fogjuk látni, milyen virágokat, szirmokat tudunk összegyűjteni. Bátorítjuk Testvéreinket, hogy szólítsuk meg szomszédainkat, barátainkat, hogy elegendő virágfelajánlást kapjunk! A virágszőnyeg-készítés miatt a plébánia előtti útszakasz 7:30-tól a körmenet végéig zárva lesz. A parkolókat tudjuk használni. Hangosítás lesz.

Torbágyi Hírek 2022.05.29. Urunk mennybemenetele

máj. 31. kedd 18.oo – szentmise
jún. 2. elsőcsütörtök 18.oo – igeliturgia
jún. 3. elsőpéntek 18.oo – szentmise
jún. 4. elsőszombat 18.oo – szentmise
jún. 5. pünkösdvasárnap  8.45 – szentmise
  • Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük húsvét után 40 nappal.
  • Ma a reggeli mise után 1 órás közös találkozásra várjuk a ministránsokat a plébániára.
  • Elkezdődött templomunkban a pünkösdi kilenced lelkigyakorlata, péntektől imádsággal és elmélkedéssel készülünk pünkösd ünnepére, hogy méltó módon tudjuk fogadni a Szentlélek eljövetelét. Jövő szombatig esténként fél 9-től találkozunk a templomban. Szombaton az esti szentmise után 7 óra a kezdési időpont. Az imasorozat egy-egy alkalmán való részvételre is buzdítjuk a kedves Testvéreket, hogy elősegítsük lelki felkészülésünket. Pió atya imáját, Szentlélek litániát és loretói litániát mondunk, naponta elmélkedünk a teremtő, vigasztaló, pártfogó, erősítő, tüzesítő, ajándékozó, szerető, és bölcs Szentlélekről, a lélek gyümölcseiről.
  • A kedd esti felnőtt hittan keretében is részt vehetünk a pünkösdi kilenceden.
  • A héten elsőcsütörtök lesz, igeliturgiában imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Lelki adoptálás imacsoportunk 25. hete imádkozik nehéz helyzetben lévő magzatokért és szüleikért. Pénteken fél 6-6-ig az elsőpénteki szentmise előtt  a plébánián tartja közös imádságát. Ha bárkinek megosztanivaló története, vagy kérése van, szeretettel várjuk!
  • Elsőpénteken délután fél 5-től Németh László atya gyóntat templomunkban, továbbá a szentmise után is, ha igény van rá. Jelentkezzünk szentgyónásra a szeretetlelke.hu honlapon! Este 6 órától szentmise, amelyben Jézus Szíve kegyelmeit kérjük, majd imával és dicsőítő énekkel vezetett szentségimádás, és pünkösdi kilenced is lesz. A csendes szentségimádás éjjel 11-ig tart. Közbenjáró imaszolgálatra  lehet jelentkezni: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1NGt-8MMLrj_pZkEWgWAjJH6eh37ss38c8fKkm1orXg8/edit?usp=sharing
  • Szabadkai Zsolt testvérünk elvégezte a világi lelkipásztori kisegítő képzést, megbízólevelét jövő szombaton, jún. 4-én délelőtt 10 órakor koncelebrált szabadtéri szentmise keretében adja át Spányi Antal püspök atya Bodajkon, a Mindenkor Segítő Szűz Mária Kegyhelyen. Idén 16 világi munkatárs fejezte be a képzést és kapja meg a püspöki megbízólevelet a plébániai szolgálathoz. Püspök atya erre a napra imádságra hívja az egyházmegye papságát, szerzeteseit, a fiatalokat, a családokat, a Prohászka Imaszövetség tagjait, hogy együtt fohászkodjunk új papi és szerzetesi hivatásokért. Szentségimádást és szentségi körmenetet tartanak, majd bemutatkoznak az egyházmegyénkben működő női és férfi szerzetesrendek, valamint az egyházmegye papnövendékei.
  • A trianoni békediktátum évfordulójáról a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívására idén is megemlékezünk templomunk harangozásával jún. 4-én, jövő szombaton délután fél 5-kor a Kárpát-medencei egyházközségekkel és gyülekezetekkel együtt.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért, különösen a szomszédunkban zajló háború befejeződéséért! Anyagi támogatásunkat kárpátaljai testvéreink megsegítésére továbbra is elhelyezhetjük az oltár előtti dobozban.
  • Jövő vasárnap pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe lesz. Várjuk és kérjük a Szentlélek kiáradását!
  • Pünkösdvasárnap nem lesz gyerekmise.

Torbágyi Hírek 2022.05.22. Húsvét 6. vasárnapja

máj. 24. kedd 18.oo – szentmise
máj. 28. szombat 18.oo – szentmise
máj. 29. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfő este fél 7- fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A hónap utolsó csütörtökén, 26-án délelőtt 10 órától ismét várjuk az idősebb testvéreket a Szent Klára közösség találkozójára a plébánián.
  • A héten áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe lesz, amely húsvét után 40 nappal van, az egyház jövő vasárnap ünnepli.
  • Pénteken, 27-én kezdődik a pünkösdi kilenced lelkigyakorlata, imádsággal és elmélkedéssel készülünk pünkösd ünnepére, hogy méltó módon tudjuk befogadni a Szentlélek eljövetelét. A lelki felkészülést elősegítő imasorozatra hívjuk a kedves Testvéreket esténként fél 9-től a templomba kilenc napon át. A két szombaton az esti szentmisék után 7 órakor kezdünk. Pió atya imája után Szentlélek litániát és loretói litániát imádkozunk, közben elmélkedés is helyet kap a Szentlélek témái szerint – teremtő, vigasztaló, pártfogó, erő, tűz, ajándékozó, szeretet, bölcsesség, a lélek gyümölcsei. Szeretettel buzdítunk mindenkit a részvételre!
  • A pünkösdi kilenced miatt a filmklub nem most, a hónap utolsó péntekjén kerül megrendezésre, hanem jún. 11-én, szombaton.
  • Jövő szombaton, 28-án délelőtt 11 órakor a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanulóinak elsőáldozása lesz.
  • Jövő vasárnap, 29-én a reggeli mise után 1 órás közös találkozásra várjuk a plébániára a ministránsokat.
  • Örömmel adjuk hírül, hogy Szabadkai Zsolt testvérünk elvégezte a lelkipásztori kisegítő képzést. Munkatárssá avatása jún. 4-én 10 órakor lesz Székesfehérváron a Szent Imre templomban.
  • Ahogy múlt héten hirdettük, Ébner Vilmos diakónust, aki plébániánkról származik, Spányi Antal megyés püspök jún. 23-án pappá szenteli a székesfehérvári Prohászka templomban. A szertartásra csütörtöki napon, délelőtt 10 órakor kerül sor. Amennyiben elég jelentkező lenne, közös buszos utazás szervezünk. Az eseményről bővebben: https://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/papszenteles-20220623

 

Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2022. május

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete május 11-én tartotta havi ülését. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Pünkösdi imakilenced Pünkösd ünnepére készülve május 27-étől 9 egymást követő este imakilencedet tervezünk, az imákat mindig más vezetné, aki rövid elmélkedést is tartana. Május 16-án 20.30-kor megbeszélésre várjuk azokat, akik szívesen részt vennének a kilenceden, illetve vállalnának imavezetést, elmélkedést.
  2. Ébner Vilmos diakónus papszentelése Ébner Vilmos diakónus papszentelése 2022. június 23-án 10 órakor lesz Székesfehérváron, a Prohászka templomban. Megfelelő számú jelentkező esetén autóbuszt bérlünk az utazáshoz. A templomunkban tartandó újmise időpontját később egyeztetjük.
  3. Világi lelkipásztori munkatárs avatás Június 4- én 10 órakor kerül sor Szabadkai Zsolt világi lelkipásztori munkatárs avatására szentmise keretében Székesfehérváron, a Szent Imre templomban.
  4. Képviselő-testületi választás A választás rendben lezajlott, az új testület tagjainak nevét megyéspüspök atya jóváhagyása után hozzuk nyilvánosságra. Megköszönjük a leköszönő tagok 7 éves munkáját, és számítunk a testületbe be nem került jelöltekre is az egyházközség tevékenységében.
  5. Hittantábor A plébániai hittantábort június 20-24. között tartjuk alsó tagozatos gyermekek számára a plébánián. Még korlátozott számban elfogadunk jelentkezéseket http://www.szeretetlelke.hu/hittantabor.
  6. A püspöki szinódus kapcsán beérkezett javaslatok összesítése Az egyházközség tagjai összesen 21 javaslatcsomagot küldtek, melyeket egy bizottság összegzett. Az esperesi kerület egyházközségeinek összesített javaslatai jutottak el az egyházmegyéhez, ahol újabb összegzést követően az anyagot tovább küldik a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciához.
  7. Plébániai kertrendezés Kertész szakértők szerint a fák nem életveszélyesek, a rendezés csonkolással, az aljnövényzet kitisztításával, és 8 új fa ültetésével megoldható.

Torbágyi Hírek 2022.05.15. Húsvét 5. vasárnapja

máj. 17. kedd 18.oo – szentmise
máj. 21. szombat 18.oo – szentmise
máj. 22. vasárnap  8.45 – szentmise
  • Hétfő este fél 9-kor pünkösdi kilencedre való előkészületi megbeszélésre gyűlünk össze a plébánián. A közös imasorozat máj. 27. péntektől kilenc estén át tart a templomban, az imaóra tartalmazni fogja Pió atya imádságát, Szentlélek litániát, elmélkedést, loretói litániát. A témák – teremtő, vigasztaló, pártfogó, erő, tűz, ajándékozó, szeretet, bölcsesség, a lélek gyümölcsei – most hétfőn kerülnek felosztásra. Várunk mindenkit szeretettel, aki szívesen részt venne majd a kilenceden, vagy 1-1 témaalkalom vezetését vállalná.
  • Aki még nem végezte el a húsvéti időben kötelező szentgyónását és szentáldozását, törekedjék, hogy pünkösdig megtegye! Szombatonként fél 6-tól gyóntatás van templomunkban.
  • Kedd este fél 8-9-ig felnőtt hittan keretében folytatjuk beszélgetésünket az evangéliumról. Mindenkit szeretettel várunk a plébánián!
  • Pénteken a lelki adoptálás imacsoport ¾ 6-kor találkozik a templomban.  Várunk mindenkit szeretettel, akit megszólít az élet védelméért való szolgálat!
  • Májusban a szombat esti szentmisék előtt 20 perccel loretói litániát imádkozunk a templomban.
  • Örömmel jelezzük, hogy Spányi Antal megyés püspök Ébner Vilmos diakónust jún. 23-án pappá szenteli. A papszentelés a székesfehérvári egyházmegye hagyományának megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepéhez kapcsolódik. A Prohászka emléktemplomban tartandó szertartásra csütörtöki napon, délelőtt 10 órakor kerül sor. Amennyiben lenne elég jelentkező közös utazásra, buszt szervezünk. Az eseményről bővebben: https://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/papszenteles-20220623
  • Büszkén ismételjük meg a hírt, miszerint főoltárunk a Műemléki Világnap alkalmából kitüntetésben részesült. Az ICOMOS-díjat Baracza Szabolcs restaurátorművésznek adományozták a barokk állapot alapos kutatás alapján történt visszaállításáért. Az ICOMOS a világ műemlékvédelmében meghatározó szerepet betöltő szakmai szervezet.
  • Személyi jövedelemadó bevallásunk 1%-át felajánlhatjuk a Magyar Katolikus Egyháznak, technikai száma 0011. A civil szervezet javára adható 1%-kal kapcsolatban szíves figyelmükbe ajánljuk a plébániánkon működő Ohmüllner Márton Alapítványt, melynek adószáma és számlaszáma alább található. A támogatások teszik lehetővé, hogy az alapítvány közösségi programok megvalósításában segítsen.

Torbágyi Hírek 2022.05.08. Húsvét 4. vasárnapja – Jó pásztor vasárnapja

máj. 10. kedd 18.oo – szentmise
máj. 14. szombat 18.oo – szentmise
máj. 15. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Tegnap, máj. 7. délután sikeresen lezajlott a szkólatalálkozó. Örömmel tapasztaltuk, hogy ismét gyönyörűen zengett templomunk három év kényszerszünet után. Balogh Péter Piusz premontrei apát celebrálta az esti szentmisét a mintegy 100 fő résztvevőnek. Köszönet Szabó Ágnes testvérünknek, szkólánk vezetőjének a szervezésért!
  • Húsvét 4. vasárnapja van, katolikus egyházunk a Jó Pásztor vasárnapját, a papi hivatások világnapját ünnepli. Imádkozzunk papjainkért!
  • Ugyanekkor, húsvét 4. vasárnapján van egyházmegyénk hagyományos éves gyűjtése.Idén a befolyt perselypénzt a bodajki kálvária felújítására fordítjuk. Hálásan köszönjük Testvéreink támogatását!
  • Ma a kárpátaljai gyűjtőládába szokásos havi adományainkat helyezhetjük háború sújtotta testvéreink megsegítésére.
  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban.
  • Május hónapban a szombat esti szentmisék előtt 20 perccel a lorettói litániát imádkozzuk a templomban.
  • Jövő vasárnap 10 órakor ministráns találkozó lesz, várjuk a gyerekeket!
  • Ezen a hétvégén, a szentmisék után szavazhatunk az új képviselő-testület tagjaira. Kiosztjuk a szavazólapokat, kérjük a kedves Testvéreket, hogy a 22 jelöltből 12 főt válasszanak, hogy érvényes legyen a szavazásunk!

Torbágyi Hírek 2022.05.01. Húsvét 3. vasárnapja

 

máj. 3. kedd 18.oo – szentmise
máj. 5. elsőcsütörtök 18.oo – igeliturgia
máj. 6. elsőpéntek 18.oo – szentmise
máj. 7. elsőszombat 18.oo – szentmise
máj. 8. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor is szentségimádást tartunk a templomban.
  • Kedd este fél 8-9-ig felnőtt hittan keretében folytatjuk beszélgetésünket az evangéliumról, tanulhatunk hitünkről. Mindenkit szeretettel várunk a plébánián!
  • A héten elsőcsütörtök lesz. Igeliturgiában imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Elsőpéntek lesz, emiatt a lelki adoptálás imacsoport negyed 6 – 6-ig tartja imaalkalmát a plébánián.
  • Elsőpéntek programja a Szeretetlelke honlapon található: http://www.szeretetlelke.hu/#program. Délután fél 5-től Németh László atya gyóntat templomunkban, jelentkezzünk a honlapon! Az este 6 órás szentmisét gitáros zenei szolgálat kíséri, amely után Jézus szíve litániát mondunk, majd imával és dicsőítő énekkel vezetett szentségimádás következik. A csendes szentségimádás éjjel 11-ig tart.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért, különösen a szomszédunkban zajló háború befejeződéséért! Anyagi támogatásunkat kárpátaljai testvéreink megsegítésére továbbra is elhelyezhetjük az oltár előtti dobozban.
  • Szombat délután 4 órától szkólák találkozója lesz templomunkban. Ahogy a covid járvány előtti években is zajlott, a bemutatkozó énekléseket húsvéti vesperás követi fél 6-tól, majd a 6 órás szentmisét Balogh Péter Piusz premontrei apát celebrálja. Orgonál: Farkas Domonkos. A Közösségi Házban vacsorával és népzenével, táncházzal zárul az este. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Jövő hétvégén, húsvét 4. vasárnapján lesz egyházmegyénk hagyományos gyűjtése.
  • A megválasztandó új képviselő-testület tagjaira a jövő hétvégi szentmiséken, máj. 7-8-án személyesen szavazhatunk a kiosztásra kerülő szavazólapokon. Addig a kijáratoknál tájékozódhatunk a 22 jelöltről, akiknek arcképét mindhárom kijáratnál azonosíthatjuk nevükkel, a főbejáratnál pedig pár soros bemutatkozásukat is elhelyeztük. Kérjük a kedves Testvéreket, szíveskedjenek közülük azt a 12 főt kiválasztani, akiket a következő években a plébániai testületben szeretnének tudni, és majd a szavazólapon bejelölni! Szemüvegeinket ne feledjük otthon!
  • A húsvéti virágdísz gyűjtésre 125.000.- Ft gyűlt össze. Köszönjük mindenki adományát!
  • A templom takarítására – várandósság miatt – megüresedett 2 helyre múlt heti felhívásunk után 1 fő jelentkezett. Várunk még 1 személyt a szolgálatra!
  • Örömmel továbbítjuk a szervezők, Lehel Krisztina és Ther Pál köszönetét mindazoknak, akik hozzájárultak a múlt szombati alsós kirándulás sikeréhez, a gyerekek öröméhez. A borongós idő ellenére közel 50 gyermek tartott velünk. Őszre tervezzük a következő kirándulást.
  • Felhívjuk a kedves Testvérek figyelmét, hogy személyi jövedelemadó bevallásunk 1%-airól magunk rendelkezhetünk. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma 0011. A civil szervezet javára adható 1%-kal kapcsolatban szíves figyelmükbe ajánljuk a plébániánkon működő Ohmüllner Márton Alapítványt, melynek adószáma és számlaszáma a Hírek allécében megtalálható. Az ide érkező támogatások teszik lehetővé, hogy az alapítvány olyan közösségi programok megvalósításában segítsen, mint gyermek hittantáborok, szkólánk működése, zarándokutak megvalósulása, a MÉCS közösség tábora, rászorulók segítése. További utalásokat is hálásan köszönünk!
  • Ma is folytatjuk a ministráns képzésre járó fiatalokkal a foglalkozást a reggeli szentmise után 10-11 óráig. A plébánián találkozunk ezentúl kéthetente, várjuk szeretettel a már szolgáló ministránsokat is, valamint azokat, akik eddig nem jelentkeztek, de azóta úgy érzik, hogy volna kedvük szolgálni és a ministránsok közösségéhez tartozni. Az iskolai időszak végéig még négy alkalmunk lesz.
  • Május első vasárnapja van, a szentmise után örömmel köszöntjük az édesanyákat.
  • 4 025