Híreink

Aktuális híreink. Kérem írjon a szerkeszto_torbagy_plebania@googlegroups.com email címre, amennyiben közösségünkel kapcsolatos híreket, eseményeket szeretne közzétenni.

Torbágyi Hírek 2022.09.18. Évközi 25. vasárnap

szept. 20. kedd 18.oo – szentmise
szept. 24. szombat 18.oo – szentmise
szept. 25. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Örömmel számolunk be, hogy újonnan megválasztott képviselő-testületünk szept. 5-én megtartotta alakuló ülését, ahol az új tagok beiktatása, valamint a tisztségviselők megválasztása történt. Alább olvasható a testület, illetve a tisztségviselők névsora.
  • Múlt hétvégi búcsúnkról szintén alább olvashatunk rövid összefoglalót.
  • Jövő szombaton, szept. 24-én újra várja kedves közönségét a Filmklub. Este 7 órakor a „Ha Isten úgy akarja” c. olasz filmet vetítjük. Utána beszélgetésre hívunk mindenkit forró tea és sütemény mellett. Osszuk meg egymással a filmmel kapcsolatos gondolatainkat! Egyúttal emlékezünk, hogy egy évvel ezelőtt, a tavalyi búcsún szenteltük fel plébániánk felújított pincéjét, mint közösségi térré alkalmassá tett helyszínt, ahol azóta számos rendezvényen vehettünk részt.
  • Jövő vasárnap, 25-én a reggeli mise után találkozóra várjuk a ministránsokat a plébánián!
  • Most vasárnaptól három vasárnapon át este 7 órakor bekapcsolódunk a „Magyarország békéjéért” életre hívott országos imahálózatba. Templomunk előtt imádkozunk, kivisszük az imádságot a szabadba, az országunkat, világunkat fenyegető veszélyek ellen kérjük a Szűzanya védelmét. Mindannyian meghívást kaptunk, a naponta egyénileg végzett imádkozás mellett vasárnap esténként közösségben is imádkozhatunk hazánk, Európa és az egész világ békéjéért. Az ajánlott ima a rózsafüzér mellett az Úrral való egység imája, amely alább olvasható.
  • Az Esztergomba szervezett zarándoklatra mától – jövő vasárnapig lehet befizetéssel lefoglalni helyünket. A sekrestyében található íven jelentkezhetünk. A busz 140.000.- Ft-os költségét az Ohmüllner Márton Alapítvány fizeti. Személyenként 6.000.-, nyugdíjasoknak 5.000.-, 70 év felettieknek, illetve bármely korú pedagógusnak 4.000.- Ft-ot kell befizetni a programokra. Útunk mottója: “Maradjatok meg szeretetemben!” (Jn 15,9)

Okt. 1-én, szombaton reggel fél 8-kor gyülekezünk, 8-kor indulunk. 10 órától összevont belépővel, idegenvezetéssel megtekintjük a bazilikát és altemplomát, a panoráma termet, majd a kincstárat. Együtt ebédelünk egy közeli csárdában, melynek árát a részvételi díj tartalmazza. Rövid sétát teszünk a belvárosban, majd szentmisén veszünk részt, ahol sor kerül a jubiláló házaspárok megáldására, tanúságtételt hallhatunk és hála litániát mondunk. Külön szeretettel hívjuk a házassági évfordulójukat ünneplő párokat, de természetesen továbbra is minden egyedülállót! Este 7 körül érkezünk vissza Biatorbágyra. Érdeklődni Dori Gabinál lehet: 30 6466261.

Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2022. szeptember

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete szept. 5-én ülést tartott. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. A tisztségviselők megválasztása, a bizottságok és a munkacsoportok vezetőinek beosztása

Választás és a tagok vállalásai alapján az alábbi személyi döntések születtek:

Világi elnök: Fekete Péter

Jegyző: Péter Antal

Lelkipásztori bizottság munkacsoportjai:

  • Liturgikus munkacsoport – vezető: Wittmann Andrea
  • Ifjúsági-, gyermek- és hitoktatási munkacsoport – vezető: Buzásy György
  • Evangelizációs munkacsoport – vezető: Dobai Barna
  • Közösségi programok munkacsoport – vezető: Varga-Lelkes Annamária
  • Karitász munkacsoport – vezető: Lehel Ildikó nem testületi tagként, kapcsolattartó: Horváth-Dori Gabriella
  • Média munkacsoport – vezető: Ágoston Péter
  • Ökumenikus munkacsoport – vezető: Tollas Örs

Gazdasági Bizottság – vezető: Balázs-Hegedüs Zoltán, pénztáros: Horváth-Dori Gabriella, tagok: Joó Márk, Thoma Gábor

  1. Templombúcsú – szeptember 11. A képviselő-testület áttekintette a vasárnapi templom búcsúval kapcsolatos feladatokat.
  2. Zarándoklat Esztergomba – október 1. Az egyházközség szervezésében autóbuszos zarándoklatot szervezünk Esztergomba. A jelentkezés feltételeit és a részletes programot hirdetjük.

Torbágyi Hírek 2022.09.11. Évközi 24. vasárnap

szept. 13. kedd 18.oo – szentmise
szept. 17. szombat 18.oo – szentmise
szept. 18. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Csütörtökön, 15-én újra indul a baba-mama klub. Szeretettel várjuk a kisgyermekes édesanyákat és gyermekeiket 9.45-től 11.30-ig a plébánián. Az időjárástól függően kint vagy bent fogunk tartózkodni. Érdeklődni lehet Horváthné Lehel Krisztinánál: lehelkri@gmail.com, +36202359735.
  • Jövő vasárnaptól, szept. 18-ától ismét tartunk gyerekmisét.
  • Október 1-jére, szombatra buszos zarándoklatot szervezünk Esztergomba. A részletes programot később hirdetjük, az időpontot addig is feljegyezhetjük. A költségek egy részét az Ohmüllner Márton Alapítvány támogatja.

Torbágyi Hírek 2022.09.04. Évközi 23. vasárnap

szept. 6. kedd 18.oo – szentmise
szept. 10. szombat 18.oo – szentmise
szept. 11. vasárnap   8.45 – szentmise
  • Köszönettel tájékoztatjuk a kedves híveket, hogy júniusban a Péterfillérek gyűjtésére plébániánk részéről 68.000.-Ft-ot továbbítottunk az egyházmegyének.
  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor, továbbá este 6 – fél 8-ig szentségimádást tartunk a templomban.
  • Jövő szombat délután, szept. 10-én német egyházzenei kórustalálkozó lesz templomunkban. Az esti szentmisén a kórusok fognak szolgálni.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Jövő vasárnap, szept. 11-én tartjuk templomunk búcsúját. Reggel ¾ 9-kor ünnepi szentmisével kezdjük a programot, amelyen belül sor kerül a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola 21 tanulójának elsőáldozására is. Ezen a napon teljes búcsút nyerhetünk, ha szentgyónást végzünk, szentáldozáshoz járulunk és a pápa szándékára egy Hiszekegyet és egy Miatyánkot imádkozunk. A szentmise után mindenkit szeretettel hívunk és várunk a plébánia kertjébe további ünneplésre! A korábbi években megszokotthoz hasonlóan tanúságtételt hallhatunk egy testvérünktől, dicsőítő énekekkel kísérjük a lelki programot. Bográcsos egytálételre, fagylaltra mindannyian meghívottak vagyunk, de sós vagy édes süteménnyel, üdítővel hozzájárulhatunk a közös étkezéshez, melyeket már a szentmise előtt letehetünk a plébánia konyhájában. Kérjük, hogy pogácsát, sós előételt hozzunk, mert szentmise után azzal csillapítanánk testi éhségünket az ebéd fogyasztásáig. A kisgyermekeket ugrálóvár várja, a nagyobbaknak akadályversennyel, kézműves foglalkozással készülünk. Kötetlen beszélgetésben ismerkedhetünk a közösség tagjaival, egymással.
  • A gyerekmisék a búcsút követő hétvégén, szept. 18-ától indulnak újra.
  • A nyári szünet után szept. közepén újra indul a baba-mama klub. Szeretettel várjuk a kisgyermekes édesanyákat és gyermekeiket csütörtök délelőttönként 9.45-től 11.30-ig a plébánián. Ha az időjárás engedi, az alkalmakat a szabadban, a plébánia kertjében tartjuk, hűvösebb, rosszabb időben a baba-mama szobában vagyunk. Az első találkozásunk szept. 15-én lesz, várjuk a “régieket” és az újonnan csatlakozókat is! A közösséget vezeti: Horváthné Lehel Krisztina ( lehelkri@gmail.com +36202359735 )
  • Október 1-jére, szombatra buszos zarándoklatot szervezünk Esztergomba. A részletes program később kerül hirdetésre, de az időpontot a naptárunkba addig is bejegyezhetjük. A várható költségek egy részét várhatóan az Ohmüllner Márton Alapítvány támogatja.

Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2022. augusztus

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete aug. 23-án ülést tartott. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Cselekvési terv a jelentős energiaár emelkedés kezelésére Az energia-, elsősorban a gázár jelentős emelkedése súlyosan érinti egyházközségünket is. Nyilvánvaló, hogy vissza kell fogni a fogyasztást. A Gazdasági Bizottság kidolgozza a lehetséges megoldásokat, a döntésről tájékoztatást adunk.
  2. Templombúcsú Templomunk búcsúját szept. 11-én tartjuk. A ¾ 9 órai szentmisét követően a plébániakertben a lelki programot közös ebéd követi. A gyermekek részére külön foglalkozásokat szervezünk. Ugyanezen a napon, a ¾ 9 órai szentmisén kerül sor a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola 21 tanulójának elsőáldozására is.
  3. Ars Sacra nap Az Ars Sacra fesztivál keretében szept. 17-én, az előesti szentmise után Baracza Szabolcs és Talabér Ágnes terveznek előadást tartani a templomban. Az előadás témáját később közlik.
  4. Zarándoklat Esztergomba Az egyházközség szervezésében autóbuszos zarándoklatot tervezünk Esztergomba, melynek keretében tanúságtételt hallgathatunk a házasságról, valamint az évfordulós házaspárok áldásban részesülnek. A tervezett időpont október 1., a részletes program összeállítása folyamatban van.

Torbágyi Hírek 2022.06.26. Évközi 13. vasárnap

jún. 28.   kedd 18.oo – szentmise
júl. 1.   elsőpéntek 18.oo – szentmise
júl. 2. Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

Sarlós Boldogasszony ünnepe

elsőszombat 18.oo – szentmise
júl. 3. Szent Tamás apostol elsővasárnap   8.45 – szentmise

a temető kápolnánál

  • Kedden még lesz esti szentmise, majd július hónapban, és augusztus első hetében nem tartunk keddenként szentmisét. Következő alkalom aug. 9-én lesz.
  • Gyerekmisét már e héttől nem tartunk, szept. 4-től indulnak újra a tanévkezdéssel.
  • Szombat esti 6-os és vasárnap reggeli ¾ 9-es szentmisék egész nyáron lesznek.
  • A héten kedden már nem lesz felnőtt hittan óra sem, szeptemberig a foglalkozások szünetelnek.
  • A hétfői imacsoport még júl. 4-én találkozik a nyári szünet előtt, majd csak aug. 29-én újra.
  • A pénteki szentségimádások folyamatosak lesznek a nyáron, a vasárnapiak szünetelnek.
  • Temetői ügyintézés keddenként lesz. Sürgős esetben a hirdetőtáblán megadott telefonszám elérhető. Az irodai fogadóórák keddi napokon helyettesítéssel zajlanak.
  • Szerdán Szent Péter és Pál apostolok főünnepe A Magyar Katolikus Egyház jövő szombaton és vasárnap, az ünnep utáni első vasárnap tartja a péterfillérek gyűjtését. Az országos gyűjtés összegét a püspöki konferencia Rómába továbbítja. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják. A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az Egyetemes Egyház leginkább rászorulóit. E gesztusnak nemcsak gyakorlati értéke van, hanem szimbolikus jelentősége is, mint a pápával való közösségnek és a testvéreink szükségleteire való odafigyelésnek a jele. Előre köszönjük mindenki nagylelkű támogatását!
  • Csütörtökön, jún. 3o-án az idősek Szent Klára csoportja találkozik a plébánián 10 órakor. Szeretettel várjuk idős testvéreinket!
  • Pénteken elsőpéntek, délután 5 órától, valamint igény esetén a szentmise után is, Németh László atya gyóntat templomunkban. Jelentkezzünk a hu honlapon! Az esti 6 órás szentmisében kérjük Jézus Szíve kegyelmeit! Fél 7-től Jézus Szíve Litánia, majd imával és dicsőítő énekkel vezetett szentségimádás következik. A csendes szentségimádás éjjel 11-ig tart. Közbenjáró imaszolgálatra is lehet jelentkezni:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1NGt-8MMLrj_pZkEWgWAjJH6eh37ss38c8fKkm1orXg8/edit?usp=sharing

  • Jövő szombat júl. 2-a, Sarlós Boldogasszony ünnepe. Ez az ünnep temető kápolnánk búcsúja, ezért a jövő vasárnapi szentmisét, a torbágyi kisbúcsút a temető kápolnánál tartjuk 8.45-kor. Esős időben a mise a templomban lesz. Elsőszombat lévén a szentmisében imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!

A Péterfillérek gyűjtéséről

Az úgynevezett péterfillérek gyűjtése a 8.sz-ban indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkor alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált az európai országokban. A reformáció korában elmaradt a péterfillérek gyűjtése, a 19.sz-ban újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált. Ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget. Magyarországon a rendszerváltás után, 1993-ban indult újra a kommunizmus ideje alatt szünetelő gyűjtés.

Ma már kevesen tudják, pontosan mik is ezek a “fillérek”.

Péter a pápát, a pápaságot jelenti, s a “péterfillér” a középkorban az egyházi adó egyik fajtája volt, amelyet több országban, köztük hazánkban is évszázadokon át minden házra kivetettek.

Ez az adó nem a helyi egyház céljait szolgálta, hanem az egyház központjának, Rómának a működési költségeit fedezte, mivel 1870-ben a pápaságot az egységessé váló olasz állam megfosztotta hagyományos bevételi forrásaitól, a pápák a Vatikán önkéntes foglyai lettek. Ebben az 1929-ig tartó korszakban a “péterfillérek”, vagyis a világegyház híveinek önkéntes adományai különös jelentőséggel bírtak, hiszen ez maradt a Szentszék egyedüli bevételi forrása.

Ma már a hívek nagylelkű adományai, és a világ szinte valamennyi helyi egyházában évente megtartott Péter-Pál napi gyűjtések immár kizárólag a Szentatya karitatív céljait szolgálják.

A “péterfillérek” sorsáról a pápa személyesen rendelkezik. “Ne higgyük, hogy irigylésre méltó helyzetben van őszentsége, amikor döntést kell hoznia – mondta Rostás Sándor verbita szerzetes, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója. – Hiszen oly sok helye lenne az adományoknak. Annyi rászoruló él a világon, és viszonylag oly csekély ez az összeg.”

A magyar “péterfillér” gyűjtés és missziós vasárnapi gyűjtés régi múltra tekint vissza, de történetük különbözően alakult a kommunizmus évtizedei alatt. Mivel a forint nem volt konvertibilis, másrészt mert állami tiltás miatt nem is lehetett volna semmilyen formában külföldre juttatni a gyűjtések összegét, XII. Piusz pápa az ’50-es évek elejétől engedélyezte a “péterfillérek” gyűjtésének szüneteltetését. Csak a ’90-es évek elején nyílt rá újra lehetőség, és amióta konvertibilissé vált valutánk, továbbítása is akadálymentes.

A missziós vasárnapi gyűjtések azonban sohasem szüneteltek, csak nem lehetett eredeti céljára, a világmisszió támogatására felhasználni. A ’80-as évek közepétől ezt úgy hidalták át a püspökök, hogy kötszert és más gyógyászati segédeszközt vásároltak a befolyt összegért, és azt továbbították Teréz anya kalkuttai szegényeinek.

A “péterfillér” gyűjtés eredményéről az egyházmegyei körlevelek tájékoztatnak.

Angelo Sodano bíboros a pápa köszönetét levélben valamennyi püspöknek tolmácsolta: “A hívek nagylelkűségükkel nemcsak azt fejezik ki, hogy töretlen hűségben állnak Szent Péter utódja mellett, hanem annak is jelét adják, hogy a katolikus egyház egészében értékes helyet foglalnak el, és szolidaritásuk az egész Földet átöleli.”

Szerdahelyi Csongor Új Ember alapján

Torbágyi Hírek 2022.06.19. Úrnapja

jún. 21. kedd 18.oo – szentmise
jún. 25. szombat 18.oo – szentmise
jún. 26. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfőn kezdődik és péntekig tart a kisiskolások hittantábora a plébánián. Témája a szentmise, ünnepi találkozás Jézussal. A 25 alsó tagozatos gyermek lelki vezetői a Verbum Dei Missziós Nővérek lesznek, 10 segítőjük a világi lelkipásztori munkatársak, fiatalok, és a karitász csoport tagjai. A tábor szervezői köszönettel fogadnak gyümölcs, szörp, lekvár és sütemény felajánlásokat a kedves hívektől!
  • Hétfő délután 5 órakor a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanévzáró szentmiséje lesz templomunkban.
  • Hétfő este fél 7- fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtök délelőtt lesz Ébner Vilmos diakónus, közösségünk tagjának pappá szentelése Székesfehérváron, amelyet követő első szentmiséjére szeretettel hív mindannyiunkat templomunkba jövő szombaton este 6 órára. Ünnepeljük együtt újmiséjét, és adjunk érte hálát a jó Istennek!

Torbágyi Hírek 2022.06.12. Szentháromság vasárnapja

jún. 14. kedd 18.oo – szentmise
jún. 18. szombat 18.oo – szentmise
jún. 19. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt havi adományainkat.
  • Ugyancsak ma, a reggeli mise után várjuk a nyári szünet előtti utolsó ministráns együttlétre a gyerekeket a plébániára.
  • Kedd este fél 8-9-ig felnőtt hittan keretében folytatjuk beszélgetésünket az evangéliumról. Mindenkit szeretettel várunk a plébánián!
  • Pénteken, 17-én délután 4 órakor a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola 8. osztályosainak ballagási szentmiséje lesz templomunkban.
  • Pénteken, 17-én este 6 órától  találkozik a nyári szünet előtt utoljára a lelki adoptálás imacsoport a templomban. Közösen imádkozunk az élet védelméért,  újjászületésekért.
  • 18-án, Úrnapja szombatján, délután 5 órától világszerte egy órás szentségimádást tartanak, egyidőben imádkozunk a békéért. Templomunk a Szívek Szövetsége és Missziója Krisztusban révén csatlakozott a kezdeményezéshez.
  • Jövő vasárnap, jún. 19-én Úrnapja, Krisztus Testének és Vérének főünnepe lesz. Egy szentmisét tartunk 11.15 órai kezdettel. Utána körmenetben vonulunk a feldíszített fűzsátrakhoz, majd a Te Deum imádsága következik a templomban. A virágszőnyeg egy-egy szakaszának készítésére, szirmok, virágok leadására még a mai szentmise után is lehet jelentkezni a sekrestyében, továbbá internetes oldalon is feliratkozhatunk egy táblázatba, hogy lássuk, együtt lesz-e a szükséges “tetterő”:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1lzOnJNk0cY46Lw26OvnnB9DNJDT0YdgOlneQtciJEqs/edit?usp=sharing

E-mailben, telefonon is szabad Dori Gabriellát +36306466261 keresni, ha kérés, kérdés merül fel. Idősebb testvéreinkhez házhoz megyünk a virágokért, tőlük telefonszámot, lakcímet kérünk.

A fűzfasátrak között óvodás, alsó tagozatos és frissen elsőáldozott kislányok hinthetnek virágszirmot kiskosárból. Fehér öltözetben gyülekezzenek a szentmise után a fehér „gyermek-zászló” mellett!

A virágszőnyeg készítéshez a plébánia előtti útszakasz reggel 7.30-tól a körmenet végéig zárva lesz. A parkolókat tudjuk használni. Az útvonalat 2 m-es szakaszokra bontva előre kijelöljük, és fél 8-tól díszítjük. Egy család vagy kisebb baráti közösség vállalhatja egy-egy szakasz díszítését. Szeretettel hívjuk a régi és új segítőket! A készítéshez szükséges szirmokat szombat reggel 8-10-ig, vagy délután 5-6-ig lehet a plébánia pincéjébe hozni, illetve vasárnap reggel a helyszínre, lehetőleg színenként külön csomagolva. Bátorítunk mindenkit, hogy szólítsuk meg ismerőseinket, hogy elegendő virágfelajánlást kapjunk, majd kapcsolódjunk be a feladatokba! Készülődjünk ünnepi lélekkel!

  • Ébner Vilmos diakónust, közösségünk tagját jún. 23-án, csütörtökön Spányi Antal megyés püspök pappá szenteli a székesfehérvári Prohászka emléktemplomban, az egyházmegye hagyományának megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepéhez kapcsolódóan. A szertartásra délelőtt 10 órakor kerül sor. Az eseményről bővebben az alábbi oldalon olvashatunk: https://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/papszenteles-20220623 A közös buszos utazásra jelentkezettekkel felvesszük a kapcsolatot.
  • Pappá szentelését követően Ébner Vilmos testvérünk szeretettel hív mindannyiunkat első szentmiséjére templomunkba jún. 25-én, szombaton este 6 órára. Ünnepeljük együtt újmiséjét, és adjunk érte hálát a jó Istennek!
  • A Szentháromság ünnepe (latinul: Festum Trinitatis) a nyugati keresztény egyházakban elterjedt háromszemélyű egy Isten ünnepe, mely pünkösd után az első, húsvét után a nyolcadik vasárnapon van. Az ünnepet először a 10.sz. elején tartották meg, de a pápák sokáig vonakodtak, hogy külön meg is szenteljék, hiszen a hittitok magasztalása minden nap, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordul. Végül 1334-ben egyetemesen elrendelték ünneplését a római katolikus egyházban. Népszerűségének köszönhetően több protestáns egyház is átvette. A görögkatolikus egyházban ez az ünnep pünkösdhétfőn van, az ortodox egyház pünkösdkor tartja. Legkorábbi lehetséges dátuma május 17., legkésőbbi június 20. Székelyföldön kicsipünkösdnek nevezik.

    A Szentháromság kultusza a barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jutott. Ez az egyházművészetben és a városképeken is visszatükröződött: a Szentháromság misztériuma, az istenség misztikus szintézise, teljessége megfelelt a barokk hierarchikus szellemnek, summázó készségnek. Szentháromság tiszteletére szentelt templomaink már a középkorban föltűntek, de a 18.sz-ban, a pestisjárványok szorongásai között egyenesen korjellemzővé váltak.

    A Szentháromság titkát a kinyilatkoztatásból ismertük meg. Jézus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a mennyből az Atya szózata hallatszott és a Szentlélek galamb képében szállt alá. Jézus megbízta tanítványait: Tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében. Isten az Atya, Isten a Fiú (Jézus Krisztus), Isten a Szentlélek. Három személy, egy Isten. Ez a Szentháromság titka.

    Több, mint másfél milliárdan vagyunk az Atya és Fiú és Szentlélek nevében megkeresztelve. Sokfelé alkalmazzuk a háromszög alakú Szentháromság-szimbólumot, sok városunk terét díszíti szentháromság-szobor.

    Keresztvetésed legyen tudatos hitvallás és őszinte ima!

Torbágyi Hírek 2022.06.05. Pünkösdvasárnap

jún. 7. kedd 18.oo – szentmise
jún. 11. szombat 18.oo – szentmise
jún. 12. Szentháromság

vasárnap

 8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Holnap, pünkösdhétfőn nem lesz templomunkban szentmise, de este fél 7- fél 8-ig folytatjuk imádságunkat plébániánk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A húsvéti időben kötelező szentgyónást és szentáldozást elvégezhetjük jövő vasárnapig, Szentháromság vasárnapjáig, mert a húsvéti idő akkor zárul. Szombatonként fél 6-tól gyóntatás van templomunkban.
  • Jún. 12-én, jövő vasárnap a reggeli szentmise keretében kerül sor az újonnan megválasztott képviselő-testület tagjainak a beiktatására.
  • Jövő vasárnap a nyári szünet előtti utolsó ministráns alkalomra várjuk a gyerekeket a reggeli mise után a plébániára.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt havi adományunkat.
  • Ébner Vilmos pappá szentelése jún. 23-án, csütörtök délelőtt 10 órakor lesz Székesfehérváron. A közös buszos utazásra még lehet jelentkezni a sekrestyében.
  • Előre hirdetjük, hogy két hét múlva vasárnap, Úrnapján egy szentmise lesz, ami 11.15-kor kezdődik. Utána körmenetet tartunk, végül a templomban Te Deum-ot mondunk. A virágszőnyeg készítésének részleteiről alább olvashatunk. Már a mai szentmise után a sekrestyében várjuk azok jelentkezését, akik vállalják egy szakasz díszítését, vagy előre láthatóan szirmokat, virágokat tudnak hozni a szőnyeg és a sátrak díszítéséhez. Idősebb testvéreinkhez házhoz megyünk a virágokért, ezért tőlük telefonszámot, lakcímet is kérünk szépen.

Kedves Testvérek!

Jún. 19-én ünnepeljük Krisztus Testének és Vérének fő ünnepét, Úrnapját. Aznap nem lesz reggeli mise. A körmenetet a 11:15-ös szentmise után, a feldíszített fűzsátrakhoz igazodó útvonalon tartjuk. A sátrak között óvodás és alsós kislányok fehér öltözetben kiskosárból virágszirmot hinthetnek. Szeretettel hívjuk az elsőáldozókat is. Ők a szentmise végén a fehér „gyermek-zászló” mellett gyülekeznek.

A templom körüli virágszőnyeget reggel 7:30-tól közösen készítjük. Az útvonalat 2 m-es szakaszokra bontva előre kijelöljük. Egy család vagy kisebb alkalmi, baráti közösség vállalhatja egy-egy szakasz díszítését. Szeretettel hívjuk a régi és új segítőket!

A virágszőnyeg készítéshez szirmot megelőző szombat reggel 8-10-ig, vagy délután 5-6-ig lehet a plébánia pincéjébe hozni, illetve vasárnap reggel a helyszínre, lehetőleg színenként külön csomagolva. Az időpont közeledtével egyre jobban fogjuk látni, milyen virágokat, szirmokat tudunk összegyűjteni. Bátorítjuk Testvéreinket, hogy szólítsuk meg szomszédainkat, barátainkat, hogy elegendő virágfelajánlást kapjunk! A virágszőnyeg-készítés miatt a plébánia előtti útszakasz 7:30-tól a körmenet végéig zárva lesz. A parkolókat tudjuk használni. Hangosítás lesz.

Torbágyi Hírek 2022.05.29. Urunk mennybemenetele

máj. 31. kedd 18.oo – szentmise
jún. 2. elsőcsütörtök 18.oo – igeliturgia
jún. 3. elsőpéntek 18.oo – szentmise
jún. 4. elsőszombat 18.oo – szentmise
jún. 5. pünkösdvasárnap  8.45 – szentmise
  • Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük húsvét után 40 nappal.
  • Ma a reggeli mise után 1 órás közös találkozásra várjuk a ministránsokat a plébániára.
  • Elkezdődött templomunkban a pünkösdi kilenced lelkigyakorlata, péntektől imádsággal és elmélkedéssel készülünk pünkösd ünnepére, hogy méltó módon tudjuk fogadni a Szentlélek eljövetelét. Jövő szombatig esténként fél 9-től találkozunk a templomban. Szombaton az esti szentmise után 7 óra a kezdési időpont. Az imasorozat egy-egy alkalmán való részvételre is buzdítjuk a kedves Testvéreket, hogy elősegítsük lelki felkészülésünket. Pió atya imáját, Szentlélek litániát és loretói litániát mondunk, naponta elmélkedünk a teremtő, vigasztaló, pártfogó, erősítő, tüzesítő, ajándékozó, szerető, és bölcs Szentlélekről, a lélek gyümölcseiről.
  • A kedd esti felnőtt hittan keretében is részt vehetünk a pünkösdi kilenceden.
  • A héten elsőcsütörtök lesz, igeliturgiában imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Lelki adoptálás imacsoportunk 25. hete imádkozik nehéz helyzetben lévő magzatokért és szüleikért. Pénteken fél 6-6-ig az elsőpénteki szentmise előtt  a plébánián tartja közös imádságát. Ha bárkinek megosztanivaló története, vagy kérése van, szeretettel várjuk!
  • Elsőpénteken délután fél 5-től Németh László atya gyóntat templomunkban, továbbá a szentmise után is, ha igény van rá. Jelentkezzünk szentgyónásra a szeretetlelke.hu honlapon! Este 6 órától szentmise, amelyben Jézus Szíve kegyelmeit kérjük, majd imával és dicsőítő énekkel vezetett szentségimádás, és pünkösdi kilenced is lesz. A csendes szentségimádás éjjel 11-ig tart. Közbenjáró imaszolgálatra  lehet jelentkezni: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1NGt-8MMLrj_pZkEWgWAjJH6eh37ss38c8fKkm1orXg8/edit?usp=sharing
  • Szabadkai Zsolt testvérünk elvégezte a világi lelkipásztori kisegítő képzést, megbízólevelét jövő szombaton, jún. 4-én délelőtt 10 órakor koncelebrált szabadtéri szentmise keretében adja át Spányi Antal püspök atya Bodajkon, a Mindenkor Segítő Szűz Mária Kegyhelyen. Idén 16 világi munkatárs fejezte be a képzést és kapja meg a püspöki megbízólevelet a plébániai szolgálathoz. Püspök atya erre a napra imádságra hívja az egyházmegye papságát, szerzeteseit, a fiatalokat, a családokat, a Prohászka Imaszövetség tagjait, hogy együtt fohászkodjunk új papi és szerzetesi hivatásokért. Szentségimádást és szentségi körmenetet tartanak, majd bemutatkoznak az egyházmegyénkben működő női és férfi szerzetesrendek, valamint az egyházmegye papnövendékei.
  • A trianoni békediktátum évfordulójáról a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívására idén is megemlékezünk templomunk harangozásával jún. 4-én, jövő szombaton délután fél 5-kor a Kárpát-medencei egyházközségekkel és gyülekezetekkel együtt.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért, különösen a szomszédunkban zajló háború befejeződéséért! Anyagi támogatásunkat kárpátaljai testvéreink megsegítésére továbbra is elhelyezhetjük az oltár előtti dobozban.
  • Jövő vasárnap pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe lesz. Várjuk és kérjük a Szentlélek kiáradását!
  • Pünkösdvasárnap nem lesz gyerekmise.
  • 4 006