Torbágyi Hírek

Torbágyi Hírek

Torbágyi Hírek 2022.01.09. Urunk megkeresztelkedése

jan. 10. kedd 18.oo – szentmise
jan. 15. szombat 18.oo – szentmise
jan. 16. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Lelkipásztori munkatársaink vállalták, hogy kérés esetén elvégzik a vízkereszt után szokásos házszenteléseket, jelentkezni a sekrestyében lehet név, cím, telefonszám megadásával. A házszentelés családi körben a családfő vezetésével is elvégezhető, amelyhez a sekrestyében rövid imaszöveget és szenteltvizet tudunk adni, a teljes szöveg alább olvasható, ill. a kijáratoktól elvihető.
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Pénteken, jan. 14-én délután ¾ 6-kor a lelki adoptálás imacsoport első találkozása lesz a templomban. Az egyórás közös imádságra szeretettel hívjuk azokat is, akik nem tettek ígéretet december elején egy gyermekima általi védelmére, de szeretnének gyermekeik, családtagjaik, rokonaik, és saját életük megtisztulásáért és megtéréséért imádkozni.
  • A korábban hirdetett szinódusi kérdéseket kinyomtatva haza lehet vinni a kijáratoktól a gyűjtőládák tetejéről, és kérjük jan. 31-ig kitöltve visszadobni a lapot. Bátorítunk mindenkit, vegyünk részt közösen az egyház életének, küldetésének alakításában! Egyénileg, családosan, vagy közösségeinkkel együtt imádságban elmélkedjük át, vitassuk meg a kérdéseket és a gyűjtődobozokba vagy a torbagy@gmail.com e-mail címre küldjük el gondolatainkat, feltüntetve vagy a nevünket, vagy, hogy milyen és mekkora közösség nevében írtunk! Így a javaslatok arányosan esnek latba, amikor továbbjuttatjuk a következő egyházmegyei fórumra. Mindenki együttműködését előre is köszönjük!
  • Jövő vasárnappal kezdődik, jan. 16-23. között tart az ökumenikus imahét. Az országos ünnepi nyitó istentiszteletet 16-án, vasárnap 18 órakor tartják a Deák téri evangélikus templomban, szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros. Az imahét anyagát a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa állította össze, mottója: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt”. Ennek szellemében imádkozzunk ezekben a napokban a keresztények egységéért!

 

Torbágyi Hírek 2022.01.02. Karácsony 2. vasárnapja

jan. 4. kedd 18.oo – szentmise
jan. 6. elsőcsütörtök, Urunk megjelenése, vízkereszt 18.oo – szentmise
jan. 7. elsőpéntek 18.oo – szentmise
jan. 8. szombat 18.oo – szentmise
jan. 9. vasárnap, Urunk megkeresztelkedése   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor is szentségimádást tartunk a templomban.
  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtökön, jan. 6-án Urunk megjelenése, vízkereszt napja lesz, parancsolt főünnep, kötelező szentmisén részt vennünk. Munkanap, ezért a szertartás este 6 órakor kezdődik. A szentmisében imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Elsőpéntek lesz a héten, ismét szentgyónási lehetőséggel. Németh László atya délután a szentmiséig, majd utána is gyóntat, a http://www.szeretetlelke.hu/#program oldalon előre jelentkezhetünk. A szentmisében Jézus Szíve kegyelmeit kérjük, majd litániát mondunk. Tanúságtevő vendégünk Lólé Attila lesz. Az éjjel 1 óráig tartó lelki program és virrasztás részletei a szeretetlelke.hu oldalon megtekinthetők, a lelki estén való online részvételt igyekszünk biztosítani.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Ismét hirdetjük Ferenc pápa felhívását szinódusi részvételre:

Ferenc pápa kezdeményezésére 2023-ban egyházunkban püspöki szinódusra kerül sor. A Szentatya szándéka szerint a szinódus a helyi egyházakból, alulról induló, Isten egész népét bevonó folyamat legyen. Olyan, lelki megkülönböztetést végző útra kaptunk meghívást, amelyre nem azért vállalkozunk, hogy kedvező képet fessünk magunkról, hanem azért, hogy jobban együttműködjünk Isten történelemben végzett munkájával. A szinódus nem parlament, nem közvélemény-kutatás, hanem egyházi esemény, melynek főszereplője a Szentlélek. A Szentatya biztos benne, hogy ha kérjük, a Lélek vezetni fog bennünket ezen az úton, és megadja a kegyelmet, hogy együtt haladjunk előre, hogy meghallgassuk egymást és elkezdjük korunk mérlegelő vizsgálatát, szolidaritást vállalva az emberiség törekvéseivel és vágyaival.

A Szentatya kérésére, továbbá Spányi Antal püspök atya kezdeményezésére a mi egyházmegyénkben is együtt gondolkodásra hívjuk a kedves testvéreket, és minden jó szándékú embert az alábbi kérdések mentén:

Mit akar a Szentlélek egyházunkban és egyházunkkal?

Miben kell megújulnia egyházunknak?

Mit kell megtartani, mit kell megváltoztatni, vagy elhagyni?

Keresztségünkből, istengyermeki méltóságunkból eredően mindannyiunk feladata, hogy részt vegyünk az egyház életében és küldetésében. Arra buzdítunk benneteket, hogy imádságban, a Lélek vezetésére támaszkodva egyénileg, családotokban, közösségeitekben elmélkedjétek át, vitassátok meg a kérdéseket és érleljétek ki a válaszaitokat, melyeket január végéig írásos formában várunk a három bejáratnál lévő gyűjtődobozba vagy a szinodus.torbagy@gmail.com e-mail címre. A válaszleveleken kérjük, tüntessétek fel neveteket, valamint hogy milyen és mekkora közösség nevében írtatok, hogy a javaslatokat kellő súlyozás után egyesítve juttathassuk el a következő egyházmegyei fórumra. Együttműködéseteket előre is köszönve:

Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete

Torbágyi Hírek 2021.12.19. Advent 4. vasárnapja

dec. 20. hétfő   6.oo – rorate mise
dec. 21. kedd 18.oo – szentmise
dec. 23. csütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 24. péntek, Urunk születése, karácsony 22.oo – éjféli mise
dec. 25. szombat, karácsony   8.45 – szentmise
dec. 26. Szent István első vértanú, Szent Család vasárnapja   8.45 – szentmise
dec. 28. kedd, aprószentek 18.oo – szentmise
dec. 31. péntek 18.oo – év végi hálaadó szentmise
jan. 1. elsőszombat, Szűz Mária Isten anyja, újév   8.45 – szentmise
jan. 2. elsővasárnap   8.45 – szentmise
  • Hétfőn este fél 7 – fél 8-ig közösségünk fejlődéséért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Csütörtök reggel 6 órakor lesz az utolsó rorate mise.
  • A karácsonyi virágdíszítéshez a kedves testvérek adományait a bejáratoknál található dobozokba várjuk.
  • Pénteken, 24-én a szokott időben, délután 3 órakor pásztorjáték lesz templomunkban. A betlehemest a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanulói adják elő. Az éjféli mise este 10 órakor kezdődik.
  • A szentmisék rendje az ünnepi időszakban a következő:

25-én szombaton és 26-án vasárnap, reggel 8.45-kor tartunk karácsonyi ünnepi szentmisét. Szombat esti mise nem lesz.

26-a jövő vasárnap Szent Család vasárnapja, csak reggeli misét tartunk, a téli szünetben gyerekmise nem lesz.

  • 31-én, pénteken az év végi hálaadó szentmisét este 6 órakor tartjuk.
  • 1-e Szűz Mária Isten-anyaságának ünnepe, kötelező szentmisét látogatni. Az újévi misét 8.45-kor kezdjük. Elsőszombat lesz, imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért! Esti szentmisét nem tartunk.
  • 2-án elsővasárnap lesz, délután 3 órakor is szentségimádást tartunk a templomban. Gyerekmise aznap sem lesz, még tart a téli szünet.
  • Felhívás szinódusi részvételre :

Ferenc pápa kezdeményezésére 2023-ban egyházunkban püspöki szinódusra kerül sor. A Szentatya szándéka szerint a szinódus a helyi egyházakból, alulról induló, Isten egész népét bevonó folyamat legyen. Olyan, lelki megkülönböztetést végző útra kaptunk meghívást, amelyre nem azért vállalkozunk, hogy kedvező képet fessünk magunkról, hanem azért, hogy jobban együttműködjünk Isten történelemben végzett munkájával. A szinódus mindezek mellett nem parlament és nem közvélemény-kutatás, hanem egyházi esemény, melynek főszereplője a Szentlélek. A Szentatya biztos benne, hogy ha kérjük, a Lélek vezetni fog bennünket ezen az úton, és megadja a kegyelmet, hogy együtt haladjunk előre, hogy meghallgassuk egymást és elkezdjük korunk mérlegelő vizsgálatát, szolidaritást vállalva az emberiség törekvéseivel és vágyaival.

A Szentatya kérésére, továbbá Spányi Antal püspök atya kezdeményezésére a mi egyházmegyénkben is együtt gondolkodásra hívjuk a kedves testvéreket, és minden jó szándékú embert az alábbi kérdések mentén:

Mit akar a Szentlélek egyházunkban és egyházunkkal?

Miben kell megújulnia egyházunknak?

Mit kell megtartani, mit kell megváltoztatni, vagy elhagyni?

A keresztségünkből, istengyermeki méltóságunkból eredően mindannyiunk feladata, hogy részt vegyünk az egyház életében és küldetésében. Arra buzdítunk benneteket, hogy imádságban, a Lélek vezetésére támaszkodva egyénileg, családotokban, közösségeitekben elmélkedjétek át, vitassátok meg a kérdéseket és érleljétek ki a válaszaitokat, melyeket január végéig írásos formában várunk a plébániára kihelyezett gyűjtődobozokba vagy a szinodus.torbagy@gmail.com e-mail címre. A válaszleveleken kérjük, tüntessétek fel neveteket, valamint hogy milyen és mekkora közösség nevében írtatok, hogy a javaslatokat kellő súlyozás után egyesítve juttathassuk el a következő egyházmegyei fórumra. Együttműködéseteket előre is köszönve:

Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete

Templomi közösségünk minden tagjának kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket,

és boldog, áldásokban gazdag újesztendőt kívánunk!

Torbágyi Hírek 2021.12.12. Advent 3. vasárnapja

dec. 13. hétfő   6.oo – rorate mise
dec. 14. kedd 18.oo – szentmise
dec. 16. csütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 18. szombat 18.oo – szentmise
dec. 19. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Még van lehetőségünk elvégezni adventi szentgyónásunkat szombaton ½ 6-tól.
  • Az ajtóknál lévő gyűjtőládákba a karácsonyi virágdíszre szánt adományunkat dobhatjuk.
  • A sekrestye előtti asztalról naptár, keresztény tartalmú gyermekkönyv vásárolható. Az Új Ember falinaptár ingyen vihető.
  • Jövő vasárnap, 19-én délután 5 órakor a Pászti Miklós Vegyes Kórus karácsonyi koncertje hallható templomunkban. A program plakátokon olvasható. Idén a biai templomban nem szerepelnek. Számolni kell azzal, hogy a hallgatóságnak kötelező a maszkviselés, de a kórustagokon és a zenészeken nem lesz. Mindenkit szeretettel várnak.
  • Örömmel számolunk be, hogy az Ohmüllner Márton Alapítvány számlájára 230.000.- Ft pénzadomány érkezett a meghirdetett karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtésre. Köszönjük mindenki nagylelkűségét, és a plébániára hozott tartós élelmiszer adományokat is! 50 db csomag készült, amelyeket karácsonyig eljuttatunk a megfelelő helyekre.

Torbágyi Hírek 2021.12.05. Advent 2. vasárnapja

dec. 6. hétfő   6.oo – rorate mise
dec. 7. kedd 18.oo – szentmise
dec. 9. csütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 11. szombat 18.oo – szentmise
dec. 12. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hirdetjük, hogy ma (vasárnap) a gyerekmise után a Mikulás a plébánia pincéjében lévő új közösségi térben várja a gyermekeket.
  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor is tartunk szentségimádást a templomban.
  • Az adventi időszakban hétfő és csütörtök reggelente 6 órakor rorate misét tartunk.
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Szerdán, dec. 8-án Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepnapja lesz, amelyről a jövő vasárnapi szentmisében emlékezünk meg.
  • Testvéreink figyelmébe ajánljuk advent idején is a szentgyónási lehetőséget a szokott időben, a szombati szentmisék előtt ½ 6-tól.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Az ajtóknál lévő gyűjtőládákba a karácsonyi virágdíszre szánt adományunkat dobhatjuk.
  • Angyalbatyu adományunkat rászoruló gyermekek javára továbbra is leadhatjuk itt a templomban és a Czuczor iskolában. A cipősdoboz tartalmáról alább, ill. a kijáratoknál lévő plakáton olvashatunk részleteket.
  • A karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtés jövő vasárnapig tart a templomban. A karitász perselybe is dobhatunk pénzadományt erre a célra, vagy az Ohmüllner Márton Alapítvány számlájára utalhatunk “Karitász” megjelöléssel. Örülünk minden támogatásnak!
  • Jövő vasárnap, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, a reggeli szentmisén tesznek ünnepélyes fogadalmat az induló lelki adoptálás imacsoport Elköteleződésük szerint otthoni imádsággal védelmeznek egy veszélyeztetett magzatot, akiről csak Isten és az  édesanya tud. Részletek alább olvashatók. Aki szeretne az imacsoporthoz csatlakozni, az ajtóknál lévő lapon jelentkezhet, vagy írhat  a lelkiadoptalastorbagy@gmail.com email címre! További információért Wittmann Andreát lehet keresni: 06204997349 wittmann68@gmail.com.
  • A Czuczor iskolába részmunkaidős takarítót keresnek. Bármilyen korosztály jelentkezését várják. Rövid önéletrajz küldhető a gazdasagi@czuczoriskola.hue-mail címre.
  • A sekrestye előtti asztalról naptár, keresztény tartalmú gyermekkönyv vásárolható. Az Új Ember falinaptár ingyen vihető.
  • Köszönjük, hogy felső légúti betegség tüneteivel online misén vesz részt, aki érintett!

December 8. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe

Ma, kilenc hónappal Mária születésnapja előtt ünnepeljük az ő szeplőtelen fogantatását. Keleten, egyes helyeken már a 10. és a 12. sz. között megemlékeztek róla. Nyugaton először Canterburyi Szent Anzelm vezette be az ünnepet egyházmegyéje számára. 1854-ben a szeplőtelen fogantatás tanát dogmává nyilvánították.

A szeplőtelen fogantatásnak semmi köze Jézus megtestesüléséhez, ahhoz a pillanathoz, amikor a mennyei Atya akaratából és a Szentlélek közreműködésének köszönhetően Jézus megfogant Mária méhében. Mária szeplőtelen fogantatása időben jóval korábbi esemény, amely Szűz Mária születése előtt kilenc hónappal történt. Könnyen kiszámíthatjuk, hogy az ünneptől, azaz december 8-tól számítva éppen kilenc hónap múlva, szeptember 8-án lesz Mária születésének ünnepe, amit Kisboldogasszony napjának nevezünk a magyar hagyomány szerint. A szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy Mária életének első pillanatától, azaz fogantatásától kezdve mentes volt a bűntől. Értelemszerűen nem az ő érdemének kell ezt tekintenünk, hanem a mindenható Isten kegyelmének, aki fogantatásától kezdve megóvta őt az áteredő bűn következményétől. Illő volt ugyanis, hogy Isten Fiának anyja egészen tiszta legyen, mert Isten szentségéhez nem illik a bűn. Mária tehát bűn nélküli asszonyként várta gyermeke, Jézus születését. Mi is készüljünk az Úrral való találkozásra azzal, hogy a szentgyónásban Isten kegyelmének és irgalmának köszönhetően megszabadulunk bűneinktől.

A lelki adoptálás a megfogant élet – Isten ajándékának – a védelme. 9 hónapig tartó imádságos elköteleződés egy édesanyja méhében növekedő és abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. Egy tized rózsafüzér és egy külön ima elmondásával  védelmet kérünk Istentől a gyermek életéért, és szüleiért. Ezt a gyermeket csak Isten ismeri, így mi csak lelki szüleivé válhatunk ezen adoptálás által.  Lelki adoptáló bárki lehet, idős és fiatal, férfi és nő, akár gyermek is szülei felügyeletével és kísérésében. A fogadalomtétel után induló heti imacsoport  lehetőséget ad  a találkozásra, a közös imádságra, és az imádság által megélt élményeink megosztására. Az imacsoportban való részvétel nem feltétele a lelki adoptálásnak, de mindenképpen  megerősítő és megtartó erejű hátteret ad, és a közös imádság által hihetetlen védelmet nyújt az anyaméhben növekedő kisbabáknak. Advent 3. vasárnapján lesz az ünnepélyes ígérettétel  mindazokkal, akik szeretnének védelmezni egy veszélyeztetett magzatot.

HOGYAN KÉSZÍTS ANGYALBATYUT?

  1. Válogass össze jó állapotban lévő játékokat, apró ajándéktárgyakat, édességet, pipere holmikat!
    2.Tehetsz bele személyes üzenetet, jókívánságot, képeslapot vagy rajzot is.
  2. Keress egy dobozt, amibe ezek beleférnek. (Ha nincs dobozod, hozd el zacskóban a gyűjtőpontra, és mi bedobozoljuk!)
    4.Írd rá a dobozra, hány éves fiú vagy lány számára készítetted!
    5. Hozd el az egyik gyűjtőpontra!

Kérjük, ne tegyél a dobozba törékeny, folyékony vagy romlandó ajándékot! (Ezek tönkre tehetik meglepetésed!)

Adhatsz angyalbatyut online adományozással is www.karitasz.hu, vagy segíthetsz a 1356-os adományvonal hívásával! Hívásonként 500.- Ft-tal támogatod a gyűjtést! Legyen ünnep a karácsony még több gyermeknek!

Torbágyi Hírek 2021.11.28. Advent 1. vasárnapja

nov. 29. hétfő   6.oo – rorate mise
nov. 30. kedd 18.oo – szentmise
dec. 2. elsőcsütörtök   6.oo – rorate mise
dec. 3. elsőpéntek 18.oo – szentmise
dec. 4. elsőszombat 18.oo – szentmise
dec. 5. elsővasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • A mai nappal megkezdődik az adventi időszak. A rorate szentmisék hétfő és csütörtök reggelente 6 órakor kezdődnek.
  • Mától az ajtóknál lévő gyűjtőládákba a karácsonyi virágdíszre szánt adományainkat dobhatjuk.
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A héten elsőcsütörtök lesz. A hajnali szentmisén papi és szerzetesi hivatásokért is imádkozhatunk.
  • Elsőpénteken ismét lesz szentgyónási lehetőség. Németh László atya délután 4 órától a szentmiséig, majd utána gyóntat. A hu oldalon előre jelentkezhetünk. A szentmisében Jézus Szíve kegyelmeit kérjük, majd litániát mondunk. Az éjjel 1 óráig tartó elsőpénteki lelki program és virrasztás részletei a szeretetlelke.hu oldalon megtekinthetők, amelyen online is részt tudunk venni. Ezen az alkalmon emlékezünk arra, hogy az első eucharisztikus lelkinapot és elsőpénteki szentségimádást éppen 5 éve tartottuk templomunkban.
  • Szombatonként az esti szentmise előtt fél 6-tól elvégezhetjük adventi szentgyónásunkat.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • Jövő héten elsővasárnap lesz, délután 3 órakor is tartunk szentségimádást a templomban.
  • Örömmel számolunk be, hogy a Szent Erzsébet napi karitász gyűjtéskor mintegy 100.000.-Ft jött össze. Az adomány 60%-át továbbítottuk a Karitász központi pénztárába, 40%-át, bő 40.000.- Ft-ot saját karitász csoportunk használhat fel. Hálásan köszönjük a nagylelkű adakozást!
  • Októberben, a misszióknak meghirdetett gyűjtésen közel 55.000.-Ft-ot küldhettünk tovább. Ez az összeg fele a 4-5 évvel ezelőtt összegyűltnek.
  • Elindult az Angyalbatyu adománygyűjtés rászoruló gyermekeknek cipősdobozba csomagolva. Gyűjtőpont a templom és a Czuczor iskola. Részletek alább, ill. plakáton a kijáratoknál olvashatók.
  • A karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtés dec. 12-ig tart a templomban. A karitász perselybe pénzadományt is dobhatunk erre a célra, vagy az Ohmüllner Márton Alapítvány számlájára utalhatunk “Karitász” megjelöléssel. Örülünk minden adománynak!
  • 12-én, a Szeplőtlen fogantatás ünnepén tesznek az induló lelki adoptálás imacsoport tagjai a reggeli szentmisén ünnepélyes fogadalmat. Elköteleződésükkel 9 hónapon át  otthon naponta imádkoznak egy abortusz által fenyegetett gyermekért, akiről csak Isten és az  édesanya tud. Részletek alább olvashatók. Aki szeretne az imacsoporthoz csatlakozni, az ajtókban elhelyezett lapon jelentkezhet, vagy írhat  a lelkiadoptalastorbagy@gmail.com email címre! További információért Wittmann Andreát lehet keresni: 06204997349 wittmann68@gmail.com.
  • A sekrestye előtti asztalról naptár, keresztény tartalmú gyermekkönyv vásárolható. Az Új Ember falinaptár ingyen vihető.
  • A Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola megbízható, munkájára igényes takarítót keres részmunkaidőben, napi 4-6 órában. Osztálytermek, folyosók, mosdók takarítása a feladat. Munkaidő megbeszélése személyesen. Várjuk nyugdíj előtt állók vagy nyugdíjasok jelentkezését is! Rövid önéletrajzot kérünk a gazdasagi@czuczoriskola.hue-mail címre.
  • Továbbra is kérjük a felső légúti betegség tüneteit mutatókat, hogy online misén vegyenek részt!

A lelki adoptálás lényegében a megfogant élet – Isten ajándékának – a védelme. 9 hónapig tartó imádságos elköteleződés egy édesanyja méhében növekedő és abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. Egy tized rózsafüzér  és egy külön ima elmondásával  védelmet kérünk Istentől a gyermek életéért, és szüleiért. Ezt a gyermeket csak Isten ismeri, így mi csak lelki szüleivé válhatunk ezen adoptálás által.  Lelki adoptáló bárki lehet, idős és fiatal, férfi és nő, akár gyermek is szülei felügyeletével és kísérésében. A fogadalomtétel után induló heti imacsoport  lehetőséget ad  a találkozásra, a közös imádságra, és az imádság által megélt élményeink megosztására. Az imacsoportban való részvétel nem feltétele a lelki adoptálásnak, de mindenképpen  megerősítő és megtartó erejű hátteret ad, és a közös imádság által hihetetlen védelmet nyújt az anyaméhben növekedő kisbabáknak. Dec. 12-én,  advent 3. vasárnapján lesz az ünnepélyes ígérettétel  mindazokkal, akik szeretnének védelmezni egy veszélyeztetett magzatot.

HOGYAN KÉSZÍTS ANGYALBATYUT?

  1.    Válogass össze jó állapotban lévő játékokat, apró ajándéktárgyakat, édességet, pipere holmikat!
    2.Tehetsz bele személyes üzenetet, jókívánságot, képeslapot vagy rajzot is.
    3. Keress egy dobozt, amibe ezek beleférnek. (Ha nincs dobozod, hozd el zacskóban a gyűjtőpontra, és mi bedobozoljuk!)
    4. Írd rá a dobozra, hány éves fiú vagy lány számára készítetted!
    5. Hozd el az egyik gyűjtőpontra!

Kérjük, ne tegyél a dobozba törékeny, folyékony vagy romlandó ajándékot! (Ezek tönkre tehetik meglepetésed!)

Adhatsz angyalbatyut online adományozással is www.karitasz.hu, vagy segíthetsz a 1356-os adományvonal hívásával! Hívásonként 500.- Ft-tal támogatod a gyűjtést! Legyen ünnep a karácsony még több gyermeknek!

Torbágyi Hírek 2021.11.21. Krisztus Király vasárnapja

nov. 23. kedd 18.oo – szentmise
nov. 27. szombat 18.oo – szentmise
nov. 28. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma és holnap, mint Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan minden évben, országos gyűjtést rendeznek a katolikus templomokban a szegények javára. A bevételt az egyházi karitatív munka céljaira használják fel. Ezen a napon a katolikus karitász védőszentjének oltalmába ajánlják a szolgálat minden önkéntes segítőjét és jó szándékú támogatóját. A karitász szó “tevékeny szeretetet” jelent. A karitász-munkában való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól a kétkezi munkán, beteglátogatáson át a tárgyi és pénzadományokig sokféle változata lehetséges. Előre is köszönjük testvéreink adományát, amit a templomból kifelé menet helyezhetnek a pénzgyűjtő kosarakba!
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Várunk mindenkit szeretettel!
  • Az idősek Szent Klára csoportja a járványhelyzet miatt nem tud csütörtökön találkozni. Megértésüket köszönjük!
  • Jövő szombaton indul a filmklub plébániánk új közösségi pincetermében, majd terveink szerint ezentúl minden hónap utolsó szombatján este 7 órától. Első alkalommal, nov. 27-én A viskó című filmet vetítjük. Szeretettel várunk mindenkit a film utáni agapéra, kötetlen beszélgetésre is!
  • Decemberben, a Szentlélek indíttatására egy szentmisén tett ünnepélyes fogadalomtétel után,elindul templomunkban egy lelki adoptálás imacsoport. A lelki adoptálás 9 hónapon keresztül  otthon elmondott napi imádságban tett elköteleződés egy – csak Isten által ismert és az  édesanyja méhében növekedő – abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. Kérjük, akik szeretnének ehhez az imacsoporthoz csatlakozni, az ajtókban elhelyezett jelentkezési lapon jelezzék azt felénk. További információért Wittmann Andreát lehet keresni: 06 20 499 7349  wittmann68@gmail.com
  • Karitász csoportunk hirdetései:
  • Akció indul „Tárjátok ki szíveteket!” címmel. Angyalbatyu néven gyűjtünk rászoruló gyermekeknek adományt cipősdobozba csomagolva. Gyűjtőpont a templom, illetve a Czuczor Iskola. Részletek plakáton lesznek olvashatók, kérjük, figyeljék a kijáratokat!
  • Tartósélelmiszer-gyűjtés lesz dec. 12-ig a templomban szentmisék után, ill. örömmel fogadunk pénzadományt a Karitász perselybe vagy az Ohmüllner Márton Alapítvány számlájára “Karitász” megjelöléssel. Köszönjük mindenki nagylelkű adományát!
  • A sekrestye előtti asztalon idén is kapható naptár, keresztény tartalmú gyermekkönyv. Szeretettel ajánljuk figyelmükbe!
  • A Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola megbízható, munkájára igényes takarítót keres részmunkaidőben, napi 4 vagy 6 órában. Feladat: osztálytermek, folyosók, mosdók takarítása. Munkaidő megbeszélése személyesen. Szeretettel várjuk nyugdíj előtt állók vagy nyugdíjasok jelentkezését is! Jelentkezni rövid önéletrajzzal a gazdasagi@czuczoriskola.hue-mail címen lehet.
  • Akik felső légúti betegség tüneteit észlelik magukon, köhögnek, ne jöjjenek templomba, ne menjenek közösségbe, online misék elérhetők otthonról betegség esetére az interneten. A templomokban minden liturgikus eseményen kötelező a maszk viselése.

 

Torbágyi Hírek 2021.11.14. Évközi 33. vasárnap

nov. 16. kedd 18.oo – szentmise
nov. 20. szombat 18.oo – szentmise
nov. 21. Krisztus király vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Kedden este 6 órára várjuk szeretettel idős testvéreinket a templomba, hogy szentmise keretében köszönthessük őket Szent Erzsébet napja alkalmából. A karitász csoport kéri, hogy jelezze, akinek szállításban szüksége van segítségre! Lehel Ildikó 30 74 96 394
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Szombaton, Krisztus király vasárnapját megelőzően délután 5 órakor ismét világméretű szentségimádás lesz, melybe templomunk is bekapcsolódik. Jelentkezzünk a iec2020.hu linken, és jöjjünk el együtt imádkozni!
  • Jövő vasárnap, mint minden évben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan országos gyűjtést rendeznek a katolikus templomokban a szegények javára.  A bevételt az egyházi karitatív munka céljaira használják fel. Ezen a napon a katolikus karitász védőszentjének oltalmába ajánlják a szolgálat minden önkéntes segítőjét és jó szándékú támogatóját. A karitász szó “tevékeny szeretetet” jelent. A karitász-munkában való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól, a kétkezi munkán, beteglátogatáson át, a tárgyi és pénzadományokig nagyon sokféle változata lehetséges. Előre is köszönjük testvéreink adományát!
  • Filmklub indul új közösségi terünkben minden hónap utolsó szombatján este 7 órától. Első alkalommal nov. 27-én A viskó című filmet vetítjük, amely után agapé közben beszélgethetünk. Szeretettel várunk mindenkit!
  • Hálásan köszönjük mindazoknak, akik a templom-plébánia takarításra jelentkeztek! Kis türelmet kérünk a beosztás kialakulásáig!
  • Örömmel számolunk be, hogy a múlt heti alsós kiránduláson több, mint 50 gyermek vett részt. Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak a program sikeréhez, a gyerekek öröméhez. Tavasszal várjuk őket a következő kirándulásra!
  • Akik felső légúti betegség tüneteit észlelik magukon (orrfolyás, tüsszögés, köhögés) ne jöjjenek templomba és ne menjenek közösségbe! Ebben az esetben, mint minden betegség esetében, a vasárnapi szentmisén való részvétel számukra nem kötelező. A templomokban szentmisén és minden liturgikus eseményen kötelező a maszk viselése.

Torbágyi Hírek 2021.11.07. Évközi 32. vasárnap

nov.  9. kedd 18.oo – szentmise
nov. 13. szombat 18.oo – szentmise
nov. 14. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Új járványügyi intézkedés jelent meg egyházmegyénkre vonatkozóan nov. 2-án. Kedd óta érvényben van, hogy szentmiséken és minden liturgikus eseményen ismét kötelező a maszk viselése.
  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor is szentségimádást tartunk a templomban.
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Várunk mindenkit szeretettel!
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • A Karitász Csoport hirdeti a Szent Erzsébet napi ünnepségükkel kapcsolatban, hogy a járványhelyzet romlása miatt idén nem a plébánián, hanem a templomban tartják meg azt. Szeretettel várjuk idős testvéreinket 16-án, kedden este 6 órára a templomba, ahol szentmise keretében köszöntjük őket. Kérjük, jelezzék, ha segíthetünk a szállításban! Lehel Ildikó 30 74 96 394
  • Köszönjük Testvéreink gondosságát, akik a 2021. évi egyházfenntartási hozzájárulásukat már befizették, egyúttal emlékeztetjük azokat, akik ezzel elmaradtak. A befizetést név szerint nyilvántartjuk, mértéke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánlása szerint a jövedelem 1 %-a. Postai csekket a bejáratoktól lehet vinni, utalás is indítható, akkor mindenképpen adjuk meg a közleményben nevünket, címünket. A plébánia bankszámlaszáma a csekken, a Torbágyi Hírekben és templomunk honlapján is megtalálható.
  • 20-án, Krisztus király vasárnapját megelőző szombaton délután 5 órakor ismét világméretű szentségimádás lesz, melybe templomunk is bekapcsolódik. Jelentkezzünk a corpusdomini.iec2020.hu linken, és jöjjünk el együtt imádkozni!

Torbágyi Hírek 2021.10.31. Évközi 31. vasárnap

nov. 1. hétfő – Mindenszentek  8.45  – szentmise
nov. 2. kedd – Halottak napja 18.oo – szentmise
nov. 4. elsőcsütörtök 16.oo – igeliturgia
nov. 5. elsőpéntek 18.oo – szentmise
nov. 6. elsőszombat 18.oo – szentmise
nov. 7. elsővasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfő nov. 1-je, Mindenszentek ünnepe, parancsolt ünnep, a katolikus híveknek kötelező szentmisén részt venniük. Munkaszüneti nap, ezért a szentmisét reggel ¾ 9-kor mutatjuk be.
  • Kedd nov. 2-a, Halottak napja, este 6 órakor mondunk szentmisét. A temetőben imádságot nem tartunk, javasoljuk a szentmisén való részvételt.

Halottak napjához kapcsolódóan teljes búcsút nyerhetünk, melyet a tisztítóhelyen szenvedő lelkek javára fordíthatunk, ha nov. 1-8. közötti napokon áhítatos lélekkel temetőt látogatunk, és imádkozunk a halottakért. Szintén teljes búcsút nyerhetünk, ha halottak napját megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig meglátogatunk egy templomot vagy nyilvános kápolnát és a látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet imádkozunk a pápa szándékára. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző vagy a következő vasárnap is. Mindegyik búcsú elnyerésének a feltétele, hogy szentgyónást végezzünk és szentáldozáshoz járuljunk.            

  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A héten elsőcsütörtök lesz, az igeliturgia kivételesen 16 órakor kezdődik. Imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Elsőpénteken ismét szentgyónási lehetőség lesz. Németh László atya délután 4 órától a szentmiséig, majd utána gyóntat. A hu oldalon előre jelentkezhetünk. A szentmisében Jézus Szíve kegyelmeit kérjük, majd litániát mondunk. Az éjjel 1 óráig tartó elsőpénteki lelki program és virrasztás részletei a szeretetlelke.hu oldalon és alább megtekinthetők.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • A szombat esti mise után Zsuffa Tünde írónő tesz tanúságot életről-halálról, küzdelmekről, hitről és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, amelynek sajtófelelőse volt. Szeretettel várunk mindenkit a templomban.
  • Jövő vasárnap a Makkosmáriára tartó etyeki zarándokokhoz gyalogosan kapcsolódhatunk a Fő téren fél 10 körül.
  • Elsővasárnap lesz, délután 3 órakor is tartunk szentségimádást a templomban.
  • Az alsó tagozatos gyerekeket szeretettel várjuk szombat délelőtt számháborúval egybekötött kirándulásra és palacsintázásra. Találkozó 9 órakor a plébánia előtti parkolóban, visszaérkezés ugyanide 16 órára. Szükséges felszerelés:

– időjárásnak megfelelő réteges öltözet, kirándulásra alkalmas kényelmes cipő

– szendvicsek tízóraira, ebédre, kulacsban/termoszban víz, tea

Eső esetén is megtartjuk a programot a plébánián. Palacsintasütésben jártas testvérek jelentkezését szívesen fogadjuk.

Kérdés esetén, illetve palacsinta felajánlás ügyében a szervezőket lehet keresni: Ther Pali (therpalko@gmail.com, +36205015770)

Horváthné Lehel Kriszti (lehelkri@gmail.com, +36202359735)

  • A korábban már hirdetett MÉCS közösségi alkalmakból még lehet jelentkezni a fiatal pároknak szóló november 5-7-ig tartó, illetve a házasoknak november 19-21-ig tartó programokra. Részletek a neten https://mecshonlap.hu/mecs-napok/aktualis/, vagy Buzásy Györgynél 30/9342108.

Elsőpéntek – november 5.

16:00 – 17:45  és

18:45 – 19:30 – gyóntatás – Németh László atya – jelentkezés a szeretetlelke.hu oldalon

18:00 – 19:00 – szentmise, Jézus Szíve litánia

19:00 – 19:30 – buzdítás – tanítás – tanúságtétel

19:30 – 20:00 – dicsőítő szentségimádás – hálaadás – imádás

20:00 – 22:00 – közbenjáró imaszolgálat, szívünk átadása és felajánlása

22:00 – 23:00 – Szentlélek vezetésének szívbéli megosztása

22:00 – 01:00 – éjszakai szentségimádás

A szeretetlelke.hu oldalon olvashatók a részletek.

  • 4 027