Különleges ajándék

Csodálatos és talán feledhetetlen meglepetésben volt része néhány idős, ágyhoz kötött testvérünknek december 24-én.
Templomi szkólásaink közül mintegy 20-an felkerekedtek Szabó Ágnes vezetésével, hogy énekükkel elvigyék Jézus születésének örömhírét azoknak, akik már nem igen juthatnak el a templomunkba. Juliska néni, Boriska néni, Teréz néni, Magdi néni, János bácsi és Péter bácsi meghatódottan fogadták otthonaikban a szkólásokat, akik megörvendeztették őket szenteste napján.
Ágival való beszélgetésünkkor kiderült, hogy mindketten őrzünk korábbról hasonló emlékeket. Ági -még gyermekként – Érden tapasztalta meg, mekkora örömet adhat az énekes köszöntés az időseknek, milyen nagy szeretettel fogadták őt akkor. Nekem is hasonló élményben volt részem, amikor ideköltözésünk után nem sokkal az utcabeli néniknek kántáltunk saját gyermekeimmel. Idén összebeszéltünk, mint karitász- és szkólavezető, valósítsuk meg Ági régen dédelgetett tervét. A gyerekek is szívesen vállalták a „plusz feladatot”, és elindultak ajándékozni. A csodálatos dallamok lelkünk olyan mélységeit is megérintették, amelyekre a szó nem is jut el… Azt hiszem – mert Magdi néniéknél én is részese lehettem kicsit – ott, akkor megszületett Jézus, ajándékozók és megajándékozottak szívében egyaránt.
Remélem, jövőre folytatódik ez a hagyomány, még többen megtapasztalhatják karácsony lényegét. Az énekeseken nem múlik…
Ezúton is köszönjük Áginak és a lelkes fiataloknak a fáradozásukat!

Lehel Ildikó

  • 2 516
Eseménynaptár
Facebook
Levelezőlistánk
powered by Odyno gGroupslogo
  • 2 516