Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2021.okt.
A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete október 20-án tartotta havi ülését. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:
- Liturgikus események a közeljövőben
Mindenszentek főünnepén és halottak napján a templomban lesz szentmise, temetői szertartást nem tervezünk. A tervezett adventi lelkigyakorlat/lelki nap szervezése folyamatban. Adventben hétfőn és csütörtökön reggel 6 órakor lesznek rorate szentmisék. A Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanulói fognak december 24-én pásztorjátékot bemutatni.
- Plébániai programok
Október 24-én a plébánia pince közösségi termében előadás lesz arról, hogy IV. Károly, az utolsó magyar király 100 évvel ezelőtt tábori szentmisén vett részt a torbágyi vasútállomáson. Október 30-ára ingyenes moldvai táncház szerveződik. November 6-án alsó tagozatos gyermekek részére kirándulást szervezünk. A részletekről tájékoztatást adunk a hirdetésben, illetve a honlapon.
- A plébániai helyiségek foglalásának nyilvántartása
Örvendetesen nő a közösségi programok száma a plébánián. Az esetleges ütközések miatt szükséges, hogy eseménynaptárt vezessünk a rendszeres, és az eseti programokról. Rögzítjük a rendezvény időpontját, a szervező nevét, mely helyiséget veszik igénybe. Az igénybe vett helyiségek takarítása, rendbe rakása a szervező feladata. A nyilvántartást Wittmann Andrea vezeti.
- A plébánia közösségi életének szervezése
Közösségi feladatok végzésére kb.20 ember jelentkezett, néhány program már működik, több a közeljövőben elindul, illetve szerveződik.
- Pince munkálatok, beszerzések
Asztalost keresünk a vasajtó mögötti fa bejárati ajtó elkészítésére. A közösségi tér berendezésére bútorokat szerzünk be.
- Faültetés a plébániakertben
A Biatorbágyi Tájvédő Kör ajánlatát elfogadva lehetőség nyílik fák ültetésére a plébániakertben.
- A templomi kivetítő rendszer működése
A templomi kivetítő rendszer zavartalan működéséhez új laptop beszerzése szükséges.
- Elektromos orgona-zongora beszerzése
Kedvező áron sikerült megrendelni egy minőségi (Roland FP 30) típusú elektromos hangszert.
- Kisajátítás a temető területén
Az M1 autópálya bővítése kapcsán az egyházközségi tulajdonban levő temető területén kisajátítást terveznek. Szakértő bevonásával szeretnénk a legkedvezőbb kisajátítási összeget elérni.
- 4 274