Torbágyi Hírek 2021.11.21. Krisztus Király vasárnapja

nov. 23. kedd 18.oo – szentmise
nov. 27. szombat 18.oo – szentmise
nov. 28. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma és holnap, mint Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan minden évben, országos gyűjtést rendeznek a katolikus templomokban a szegények javára. A bevételt az egyházi karitatív munka céljaira használják fel. Ezen a napon a katolikus karitász védőszentjének oltalmába ajánlják a szolgálat minden önkéntes segítőjét és jó szándékú támogatóját. A karitász szó “tevékeny szeretetet” jelent. A karitász-munkában való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól a kétkezi munkán, beteglátogatáson át a tárgyi és pénzadományokig sokféle változata lehetséges. Előre is köszönjük testvéreink adományát, amit a templomból kifelé menet helyezhetnek a pénzgyűjtő kosarakba!
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Várunk mindenkit szeretettel!
  • Az idősek Szent Klára csoportja a járványhelyzet miatt nem tud csütörtökön találkozni. Megértésüket köszönjük!
  • Jövő szombaton indul a filmklub plébániánk új közösségi pincetermében, majd terveink szerint ezentúl minden hónap utolsó szombatján este 7 órától. Első alkalommal, nov. 27-én A viskó című filmet vetítjük. Szeretettel várunk mindenkit a film utáni agapéra, kötetlen beszélgetésre is!
  • Decemberben, a Szentlélek indíttatására egy szentmisén tett ünnepélyes fogadalomtétel után,elindul templomunkban egy lelki adoptálás imacsoport. A lelki adoptálás 9 hónapon keresztül  otthon elmondott napi imádságban tett elköteleződés egy – csak Isten által ismert és az  édesanyja méhében növekedő – abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. Kérjük, akik szeretnének ehhez az imacsoporthoz csatlakozni, az ajtókban elhelyezett jelentkezési lapon jelezzék azt felénk. További információért Wittmann Andreát lehet keresni: 06 20 499 7349  wittmann68@gmail.com
  • Karitász csoportunk hirdetései:
  • Akció indul „Tárjátok ki szíveteket!” címmel. Angyalbatyu néven gyűjtünk rászoruló gyermekeknek adományt cipősdobozba csomagolva. Gyűjtőpont a templom, illetve a Czuczor Iskola. Részletek plakáton lesznek olvashatók, kérjük, figyeljék a kijáratokat!
  • Tartósélelmiszer-gyűjtés lesz dec. 12-ig a templomban szentmisék után, ill. örömmel fogadunk pénzadományt a Karitász perselybe vagy az Ohmüllner Márton Alapítvány számlájára “Karitász” megjelöléssel. Köszönjük mindenki nagylelkű adományát!
  • A sekrestye előtti asztalon idén is kapható naptár, keresztény tartalmú gyermekkönyv. Szeretettel ajánljuk figyelmükbe!
  • A Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola megbízható, munkájára igényes takarítót keres részmunkaidőben, napi 4 vagy 6 órában. Feladat: osztálytermek, folyosók, mosdók takarítása. Munkaidő megbeszélése személyesen. Szeretettel várjuk nyugdíj előtt állók vagy nyugdíjasok jelentkezését is! Jelentkezni rövid önéletrajzzal a gazdasagi@czuczoriskola.hue-mail címen lehet.
  • Akik felső légúti betegség tüneteit észlelik magukon, köhögnek, ne jöjjenek templomba, ne menjenek közösségbe, online misék elérhetők otthonról betegség esetére az interneten. A templomokban minden liturgikus eseményen kötelező a maszk viselése.

 

Szent Erzsébet nap

Nov. 16-án, a kedd esti szentmisén a karitász csoport tagjai, a hagyomány szerint rózsával és kenyérrel köszöntötték idős testvéreinket Szent Erzsébet nap alkalmából.
Az ünnep szépségét emelte a gyermekek éneke és zenéje valamint az elhangzott gyönyörű versek!

Köszönet érte Szabó Ágnesnek, a szkóla minden kis énekesének és zenélőjének, valamint Görög Bernadett és Árpád szavalóknak. Köszönet a Karitász csoportnak és minden szolgáló tagjának akik megteremtették ezt a szép ünnepet!







Torbágyi Hírek 2021.11.14. Évközi 33. vasárnap

nov. 16. kedd 18.oo – szentmise
nov. 20. szombat 18.oo – szentmise
nov. 21. Krisztus király vasárnapja   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Kedden este 6 órára várjuk szeretettel idős testvéreinket a templomba, hogy szentmise keretében köszönthessük őket Szent Erzsébet napja alkalmából. A karitász csoport kéri, hogy jelezze, akinek szállításban szüksége van segítségre! Lehel Ildikó 30 74 96 394
  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Szombaton, Krisztus király vasárnapját megelőzően délután 5 órakor ismét világméretű szentségimádás lesz, melybe templomunk is bekapcsolódik. Jelentkezzünk a iec2020.hu linken, és jöjjünk el együtt imádkozni!
  • Jövő vasárnap, mint minden évben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan országos gyűjtést rendeznek a katolikus templomokban a szegények javára.  A bevételt az egyházi karitatív munka céljaira használják fel. Ezen a napon a katolikus karitász védőszentjének oltalmába ajánlják a szolgálat minden önkéntes segítőjét és jó szándékú támogatóját. A karitász szó “tevékeny szeretetet” jelent. A karitász-munkában való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól, a kétkezi munkán, beteglátogatáson át, a tárgyi és pénzadományokig nagyon sokféle változata lehetséges. Előre is köszönjük testvéreink adományát!
  • Filmklub indul új közösségi terünkben minden hónap utolsó szombatján este 7 órától. Első alkalommal nov. 27-én A viskó című filmet vetítjük, amely után agapé közben beszélgethetünk. Szeretettel várunk mindenkit!
  • Hálásan köszönjük mindazoknak, akik a templom-plébánia takarításra jelentkeztek! Kis türelmet kérünk a beosztás kialakulásáig!
  • Örömmel számolunk be, hogy a múlt heti alsós kiránduláson több, mint 50 gyermek vett részt. Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak a program sikeréhez, a gyerekek öröméhez. Tavasszal várjuk őket a következő kirándulásra!
  • Akik felső légúti betegség tüneteit észlelik magukon (orrfolyás, tüsszögés, köhögés) ne jöjjenek templomba és ne menjenek közösségbe! Ebben az esetben, mint minden betegség esetében, a vasárnapi szentmisén való részvétel számukra nem kötelező. A templomokban szentmisén és minden liturgikus eseményen kötelező a maszk viselése.

„Ohmüllner Márton Szociális Díj”

Ebben az évben az „Ohmüllner Márton Szociális Díj” kitüntetést a Torbágyi- és Biai Katolikus Karitász megosztva kapta. Ezt a díjat minden évben annak ítélik oda, aki a város szociális ellátása érdekében példaértékű munkát, valamint az elesettek gondozásában kifejtett kiemelkedő tevékenységet végez.

Így volt ez idén is. Nagy öröm és büszkeség, hogy ezt a díjat 2021-ben a Torbágyi Katolikus Karitász megosztva kapta a Biai Katolikus Karitász csoporttal.
Megnyugtató és örömteli érzés, hogy Biatorbágyon minden elesett és megsegítésre szoruló ember oltalmat találhat a testvéreink szolgáló munkájának köszönhetően, és Isten kegyelme által. Hálával telt szívvel gratulálunk az elismeréshez!
(A tegnapi díjátadáson készült képeket köszönjük: Gabi testvérünknek! )

Isten adta öröm

Nov. 6-án, szombaton több mint ötven alsós korú kisgyerek indult útnak reggel, hogy együtt, egy jót kiránduljon. Szépséges őszi erdő, tágas rét, izgalmas számháború, sok nevetés és néhány km gyaloglás várta őket, hazaérve pedig finomabbnál finomabb palacsinta hegyek.
Hogy mi kellett mindehhez? Két lelkes és elkötelezett szervező, aki megálmodta, és megteremtette ennek lehetőségét, valamint számtalan segítő aki hozzájárult ennek a programnak az öröméhez!

A képeket elnézve azt hiszem mindannyian megérezhetjük az “ADÁS” boldogságát! Két fiatal, lelkes és elkötelezett szülő gondolt egyet és megszervezte ezt a programot közösségünk kisiskolás gyermekeinek. Időt, energiát, szenvedélyt, lelkesedést, figyelmet adtak, és a Jóisten melléjük állt! Adott melléjük napfényt, jóidőt, a négy kéz mellé gondos minden gyerket vigyázó védelmet, no meg sok szorgos,a háttérben szolgáló segítőt. Isten áljon minden szolgálatát adó testvérünket, akik biztos vagyok benne, hogy most is megtapasztalták Isten bőséget árasztó szeretetét!

“Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak a program sikeréhez, a gyerekek öröméhez. Tavasszal tervezzük a következő kirándulást, szeretettel várjuk a gyerekeket!”
Kriszti és Pali

Torbágyi Hírek 2021.11.07. Évközi 32. vasárnap

nov.  9. kedd 18.oo – szentmise
nov. 13. szombat 18.oo – szentmise
nov. 14. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Új járványügyi intézkedés jelent meg egyházmegyénkre vonatkozóan nov. 2-án. Kedd óta érvényben van, hogy szentmiséken és minden liturgikus eseményen ismét kötelező a maszk viselése.
  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor is szentségimádást tartunk a templomban.
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Várunk mindenkit szeretettel!
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • A Karitász Csoport hirdeti a Szent Erzsébet napi ünnepségükkel kapcsolatban, hogy a járványhelyzet romlása miatt idén nem a plébánián, hanem a templomban tartják meg azt. Szeretettel várjuk idős testvéreinket 16-án, kedden este 6 órára a templomba, ahol szentmise keretében köszöntjük őket. Kérjük, jelezzék, ha segíthetünk a szállításban! Lehel Ildikó 30 74 96 394
  • Köszönjük Testvéreink gondosságát, akik a 2021. évi egyházfenntartási hozzájárulásukat már befizették, egyúttal emlékeztetjük azokat, akik ezzel elmaradtak. A befizetést név szerint nyilvántartjuk, mértéke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánlása szerint a jövedelem 1 %-a. Postai csekket a bejáratoktól lehet vinni, utalás is indítható, akkor mindenképpen adjuk meg a közleményben nevünket, címünket. A plébánia bankszámlaszáma a csekken, a Torbágyi Hírekben és templomunk honlapján is megtalálható.
  • 20-án, Krisztus király vasárnapját megelőző szombaton délután 5 órakor ismét világméretű szentségimádás lesz, melybe templomunk is bekapcsolódik. Jelentkezzünk a corpusdomini.iec2020.hu linken, és jöjjünk el együtt imádkozni!

Életről, halálról, hitről, és küzdelmekről – Zsuffa Tünde írónő tanúságtétele

Nov. 6-án, szombaton a 18 órás esti mise után 18:45-kor Zsuffa Tünde író, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnökének tanúságtételét hallgathatjuk meg plébániánk új közösségi terében, a PINCE-ben.

Mindig különleges élmény meghallani egy ember élettörténetében az Istennel való találkozásának csodáját, örömét és gazdagságát. Tünde megosztja velünk életről, halálról , küzdelmekről tanúskodó élettapasztalatait, és hitéből fakadó gondolatait.
A hit hallásból ered! Legyünk hát sokan, hogy meghallhassuk a hívást, és rátalálhassunk mi is a hit csodálatos ajándékára! Várunk szeretettel mindenkit!

(kép forrása:hang.hu)

Torbágyi Hírek 2021.10.31. Évközi 31. vasárnap

nov. 1. hétfő – Mindenszentek  8.45  – szentmise
nov. 2. kedd – Halottak napja 18.oo – szentmise
nov. 4. elsőcsütörtök 16.oo – igeliturgia
nov. 5. elsőpéntek 18.oo – szentmise
nov. 6. elsőszombat 18.oo – szentmise
nov. 7. elsővasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Hétfő nov. 1-je, Mindenszentek ünnepe, parancsolt ünnep, a katolikus híveknek kötelező szentmisén részt venniük. Munkaszüneti nap, ezért a szentmisét reggel ¾ 9-kor mutatjuk be.
  • Kedd nov. 2-a, Halottak napja, este 6 órakor mondunk szentmisét. A temetőben imádságot nem tartunk, javasoljuk a szentmisén való részvételt.

Halottak napjához kapcsolódóan teljes búcsút nyerhetünk, melyet a tisztítóhelyen szenvedő lelkek javára fordíthatunk, ha nov. 1-8. közötti napokon áhítatos lélekkel temetőt látogatunk, és imádkozunk a halottakért. Szintén teljes búcsút nyerhetünk, ha halottak napját megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig meglátogatunk egy templomot vagy nyilvános kápolnát és a látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet imádkozunk a pápa szándékára. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző vagy a következő vasárnap is. Mindegyik búcsú elnyerésének a feltétele, hogy szentgyónást végezzünk és szentáldozáshoz járuljunk.            

  • Kedd este fél 8-9-ig folytatjuk az evangéliumról szóló beszélgetésünket a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A héten elsőcsütörtök lesz, az igeliturgia kivételesen 16 órakor kezdődik. Imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Elsőpénteken ismét szentgyónási lehetőség lesz. Németh László atya délután 4 órától a szentmiséig, majd utána gyóntat. A hu oldalon előre jelentkezhetünk. A szentmisében Jézus Szíve kegyelmeit kérjük, majd litániát mondunk. Az éjjel 1 óráig tartó elsőpénteki lelki program és virrasztás részletei a szeretetlelke.hu oldalon és alább megtekinthetők.
  • Elsőszombaton imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • A szombat esti mise után Zsuffa Tünde írónő tesz tanúságot életről-halálról, küzdelmekről, hitről és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, amelynek sajtófelelőse volt. Szeretettel várunk mindenkit a templomban.
  • Jövő vasárnap a Makkosmáriára tartó etyeki zarándokokhoz gyalogosan kapcsolódhatunk a Fő téren fél 10 körül.
  • Elsővasárnap lesz, délután 3 órakor is tartunk szentségimádást a templomban.
  • Az alsó tagozatos gyerekeket szeretettel várjuk szombat délelőtt számháborúval egybekötött kirándulásra és palacsintázásra. Találkozó 9 órakor a plébánia előtti parkolóban, visszaérkezés ugyanide 16 órára. Szükséges felszerelés:

– időjárásnak megfelelő réteges öltözet, kirándulásra alkalmas kényelmes cipő

– szendvicsek tízóraira, ebédre, kulacsban/termoszban víz, tea

Eső esetén is megtartjuk a programot a plébánián. Palacsintasütésben jártas testvérek jelentkezését szívesen fogadjuk.

Kérdés esetén, illetve palacsinta felajánlás ügyében a szervezőket lehet keresni: Ther Pali (therpalko@gmail.com, +36205015770)

Horváthné Lehel Kriszti (lehelkri@gmail.com, +36202359735)

  • A korábban már hirdetett MÉCS közösségi alkalmakból még lehet jelentkezni a fiatal pároknak szóló november 5-7-ig tartó, illetve a házasoknak november 19-21-ig tartó programokra. Részletek a neten https://mecshonlap.hu/mecs-napok/aktualis/, vagy Buzásy Györgynél 30/9342108.

Elsőpéntek – november 5.

16:00 – 17:45  és

18:45 – 19:30 – gyóntatás – Németh László atya – jelentkezés a szeretetlelke.hu oldalon

18:00 – 19:00 – szentmise, Jézus Szíve litánia

19:00 – 19:30 – buzdítás – tanítás – tanúságtétel

19:30 – 20:00 – dicsőítő szentségimádás – hálaadás – imádás

20:00 – 22:00 – közbenjáró imaszolgálat, szívünk átadása és felajánlása

22:00 – 23:00 – Szentlélek vezetésének szívbéli megosztása

22:00 – 01:00 – éjszakai szentségimádás

A szeretetlelke.hu oldalon olvashatók a részletek.

Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2021.okt.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete október 20-án tartotta havi ülését. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Liturgikus események a közeljövőben

Mindenszentek főünnepén és halottak napján a templomban lesz szentmise, temetői szertartást nem tervezünk. A tervezett adventi lelkigyakorlat/lelki nap szervezése folyamatban. Adventben hétfőn és csütörtökön reggel 6 órakor lesznek rorate szentmisék. A Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola tanulói fognak december 24-én pásztorjátékot bemutatni.

  1. Plébániai programok

Október 24-én a plébánia pince közösségi termében előadás lesz arról, hogy IV. Károly, az utolsó magyar király 100 évvel ezelőtt tábori szentmisén vett részt a torbágyi vasútállomáson. Október 30-ára ingyenes moldvai táncház szerveződik. November 6-án alsó tagozatos gyermekek részére kirándulást szervezünk. A részletekről tájékoztatást adunk a hirdetésben, illetve a honlapon.

  1. A plébániai helyiségek foglalásának nyilvántartása

Örvendetesen nő a közösségi programok száma a plébánián. Az esetleges ütközések miatt szükséges, hogy eseménynaptárt vezessünk a rendszeres, és az eseti programokról. Rögzítjük a rendezvény időpontját, a szervező nevét, mely helyiséget veszik igénybe. Az igénybe vett helyiségek takarítása, rendbe rakása a szervező feladata. A nyilvántartást Wittmann Andrea vezeti.

  1. A plébánia közösségi életének szervezése

Közösségi feladatok végzésére kb.20 ember jelentkezett, néhány program már működik, több a közeljövőben elindul, illetve szerveződik.

  1. Pince munkálatok, beszerzések

Asztalost keresünk a vasajtó mögötti fa bejárati ajtó elkészítésére. A közösségi tér berendezésére bútorokat szerzünk be.

  1. Faültetés a plébániakertben

A Biatorbágyi Tájvédő Kör ajánlatát elfogadva lehetőség nyílik fák ültetésére a plébániakertben.

  1. A templomi kivetítő rendszer működése

A templomi kivetítő rendszer zavartalan működéséhez új laptop beszerzése szükséges.

  1. Elektromos orgona-zongora beszerzése

Kedvező áron sikerült megrendelni egy minőségi (Roland FP 30) típusú elektromos hangszert.

  1. Kisajátítás a temető területén

Az M1 autópálya bővítése kapcsán az egyházközségi tulajdonban levő temető területén kisajátítást terveznek. Szakértő bevonásával szeretnénk a legkedvezőbb kisajátítási összeget elérni.

Torbágyi Hírek 2021.10.24. Évközi 30. vasárnap Október harmadik vasárnapja – Missziós Vasárnap

 

A világmisszió megünneplését 1926-ban vezették be.

A Hitterjesztés Művének kezdeményezésére október lett

a világmisszió hónapja, a hónap harmadik vasárnapja pedig

II. János Pál pápa rendeletére a világmisszió vasárnapja.

 

okt. 26. kedd 18.oo – szentmise
okt. 30. szombat 18.oo – szentmise
okt. 31. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma országos gyűjtést tartunk a missziók javára. Kérjük testvéreink nagylelkű támogatását, gondoljunk a missziókban szolgálatot teljesítő papokra, szerzetesekre és világi személyekre, amikor perselypénzt adunk a szentmise végén!
  • Most vasárnap a reggeli szentmise után hallhatjuk Dr. Lehel István és Talabér Ágnes előadását a 100 éves évfordulóról, utolsó magyar királyunk, Boldog IV. Károly torbágyon hallgatott szentmiséjével kapcsolatban. Szeretettel várunk mindenkit plébániánk pincéjébe!
  • Hétfő este fél 7-től fél 8-ig együtt imádkozunk az Oltáriszentség előtt közösségünk Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Várunk mindenkit szeretettel!
  • Csütörtök délelőtt 10 órától az idősek Szent Klára közösségének találkozója lesz a plébánián.
  • A Bodajkra szervezett zarándoklatunk most szombaton lezajlott. A jövő szombati makkosmáriai zarándoklatra buszt nem szervezünk, jelentkezők hiányában. Az Etyekről induló gyalogos zarándokokhoz Biatorbágy Fő terén fél 10 körül csatlakozhatunk.
  • Mindenszentek ünnepe nov. 1-jén, hétfőn munkaszüneti nap lesz, szentmisét reggel ¾ 9-kor mutatunk be. Mindenszentek parancsolt ünnep, a katolikus híveknek kötelező szentmisén részt venniük.
  • Halottak napján, nov. 2-án kedden, este 6 órakor lesz szentmise. A temetőben imádságot nem tartunk, javasoljuk a szentmisén való részvételt.

Halottak napjához kapcsolódóan teljes búcsút nyerhetünk, melyet a tisztítóhelyen szenvedő lelkek javára fordíthatunk, ha nov. 1-8. közötti napokon áhítatos lélekkel temetőt látogatunk, és imádkozunk a halottakért. Szintén teljes búcsút nyerhetünk, ha halottak napját megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig meglátogatunk egy templomot vagy nyilvános kápolnát és a látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet imádkozunk a pápa szándékára. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző vagy a következő vasárnap is. Mindegyik búcsú elnyerésének a feltétele, hogy szentgyónást végezzünk és szentáldozáshoz járuljunk.            

  • Nov. 6-án, szombat délelőtt szeretettel várjuk az alsó tagozatos gyerekeket számháborúval egybekötött kirándulásra és palacsintázásra, eső esetén is. A szervezők, Ther Pali és Lehel Kriszti további részletekkel később jelentkeznek.
  • Ugyancsak nov. 6-án, az esti mise után Zsuffa Tünde írónő tanúságtételét hallhatjuk a templomban. Ő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófelelőse volt, beszélni fog életről-halálról, küzdelmekről, hitről és a kongresszusról.
  • Hirdettünk három MÉCS közösségi programot, melyekből az első – az egyedülállóknak, társkeresőknek szóló – ezen a hétvégén zajlik. Fiatal pároknak november 5-7-ig, házasoknak pedig november 19-21-ig lehet részt venni a péntektől vasárnapig tartó alkalmakon a budatétényi verbita lelkigyakorlatos házban. Akit érdekelnek a részletek, vagy a MÉCS közösség működése, olvashat a neten https://mecshonlap.hu/mecs-napok/aktualis/, vagy keresheti Buzásy Györgyöt 30/9342108.
  • Köszönjük Testvéreink gondosságát, akik a 2021. évi egyházfenntartási hozzájárulásukat már befizették, egyúttal emlékeztetjük azokat, akik ezzel elmaradtak. A hozzájárulás befizetését név szerint nyilvántartjuk, mértéke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánlása szerint a család összjövedelmének 1 %-a. Postai csekket a bejáratoktól lehet vinni, vagy utalás is indítható, akkor mindenképpen adjuk meg a közleményben nevünket, címünket. A plébánia bankszámlaszáma a csekken, a Torbágyi Hírekben és templomunk honlapján is megtalálható.
  • A vasárnapi agapé szolgálat újraindításához várunk még jelentkezőket.
  • Felajánlás érkezett egy jó állapotú gáztűzhely-villanysütőről. Érdeklődni a karitász vezetőjénél, Lehel Ildikónál lehet. 06 30 7496394
  • Jövő vasárnapra virradóra óra visszaállítás lesz.
  • 4 047