Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2022. augusztus
A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete aug. 23-án ülést tartott. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:
- Cselekvési terv a jelentős energiaár emelkedés kezelésére Az energia-, elsősorban a gázár jelentős emelkedése súlyosan érinti egyházközségünket is. Nyilvánvaló, hogy vissza kell fogni a fogyasztást. A Gazdasági Bizottság kidolgozza a lehetséges megoldásokat, a döntésről tájékoztatást adunk.
- Templombúcsú Templomunk búcsúját szept. 11-én tartjuk. A ¾ 9 órai szentmisét követően a plébániakertben a lelki programot közös ebéd követi. A gyermekek részére külön foglalkozásokat szervezünk. Ugyanezen a napon, a ¾ 9 órai szentmisén kerül sor a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola 21 tanulójának elsőáldozására is.
- Ars Sacra nap Az Ars Sacra fesztivál keretében szept. 17-én, az előesti szentmise után Baracza Szabolcs és Talabér Ágnes terveznek előadást tartani a templomban. Az előadás témáját később közlik.
- Zarándoklat Esztergomba Az egyházközség szervezésében autóbuszos zarándoklatot tervezünk Esztergomba, melynek keretében tanúságtételt hallgathatunk a házasságról, valamint az évfordulós házaspárok áldásban részesülnek. A tervezett időpont október 1., a részletes program összeállítása folyamatban van.
- 4 275