Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2021.jún.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete 2021. június 30-án tartotta havi ülését. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. 2021. évi költségvetés A Gazdasági Bizottság elkészítette a 2021. évi költségvetés tervezetet, melyet a képviselő-testület megtárgyalt, javaslatokkal, korrekciókkal élve egyhangúlag elfogadott.
  2. Kisbúcsú – július 2. Sarlós Boldogasszony ünnepén – hagyományaink szerint – a vasárnapi szentmise a temető kápolna mellett szabad téren lesz. A képviselő-testület áttekintette az ezzel kapcsolatos feladatokat.
  3. Nyári plébániai ügyelet A képviselő-testület beosztotta a keddenkénti nyári plébániai irodai ügyeletet.
  4. Templom búcsú – szeptember 12. Templomunk búcsúja egybeesik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pápai záró szentmiséjével. A képviselő-testület javaslata az, hogy az ünnepi szentmisét a szokott időben tartsuk meg templomunkban. A közösségi rendezvényt délutánra tervezzük, hogy a NEK zárómiséjén résztvevők is el tudjanak arra jönni. A részletekről a későbbiekben adunk tájékoztatást.
  1. Kápolnaépítés szándéka a Katalin-hegyen – magánterületen Egy magánszemély jelezte, hogy a Katalin-hegyen, saját telkén kápolnát szeretne építeni, mely látogatható lesz. A képviselő-testület a bejelentést tudomásul vette.
  2. Katalin-hegyi kálvária A kálvária nagyon elhanyagolt, hiányos állapotban van. A képviselő-testület szakértői véleményt kér a restauráláshoz. Felmerült, hogy egy-egy család vállalja egy-egy stáció helyreállításának költségeit, majd az adott stáció és környezete gondozását.
  • 4 028