Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2019.nov.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete november 13-án tartotta meg havi ülését. A megbeszélésen az alábbi témaköröket tárgyalták meg:

  1. A karitász csoport november 19-én Szent Erzsébet napi összejövetelt szervez idősebb testvéreink számára.
  2. November 25-én Székesfehérváron ünnepi szentmise keretében négy testvérünk kapja meg megyéspüspök atyától lelkipásztori munkatársi megbízását.
  3. A keresztény közösségi élettel kapcsolatos csoportok feladatainak megbeszélésére november 27-én 19 órakor egyeztető megbeszélés lesz.
  4. A karitász csoport november 29-30-án a CBA-ban karácsonyi tartós élelmiszer adománygyűjtést szervez. Segítők jelentkezését várják.
  5. A nagycsaládosok szervezésében november 30-án adventi koszorú készítés lesz a Faluházban.
  6. Az adventi rorate szentmisék a korábbi évekhez hasonlóan hétfői és csütörtöki napokon reggel 6 órakor lesznek.
  7. A tervezett adventi triduum elmarad, nem sikerült atyát felkérni.
  8. A december 8-i vasárnapi szentmisék után a Mikulás ajándékcsomagokat ad a gyermekeknek.
  9. Az óvódás hitoktatással kapcsolatos problémák miatt egyeztetést tervezünk a hitoktatókkal és az óvodákkal.
  10. A közösség építését szolgálhatná, ha a vasárnapi szentmisék előtt önkéntesek üdvözölnék a szentmisére érkezőket, majd a szentmise végén szerény agapé mellett beszélgetésre, és az újonnan érkezők megszólítására lenne lehetőség. Várjuk segítők jelentkezését, hogy kialakíthassuk a csoportokat.
  11. A képviselő-testület – a kántor zavartalan munkájának biztosítása céljából – továbbra is kéri, hogy a templomi kórusra csak az énekkar tagjai menjenek fel.
  • 4 274