Torbágyi Hírek 2018.10.21.

okt. 27. szombat 18.oo- szentmise
okt. 28. vasárnap  8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma országos gyűjtést tartunk a missziók javára. Kérjük testvéreink nagylelkű támogatását!
  • Okt. 22-én, hétfőn, ismét imádkozunk közösségünkért, este fél 7-kor találkozunk a templomban.
  • Okt. 23-án, kedden nem lesz szentmise templomunkban.
  • Okt. 24-én, szerdán este 6-kor kerül sor a plébánián elindított “A szeretet, mint életforma” beszélgetéssorozat második alkalmára, amely most a türelemről szól. Találkozásaink lehetőséget teremtenek, hogy együtt gondolkodjunk, tanúságtételen keresztül megismerjük és megosszuk egymás között véleményünket saját egyéni, és közösségeink fejlődése érdekében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A programról szóló ismertetőt a templom bejáratainál, plakátot pedig a hirdetőtáblán helyeztünk el.
  • Okt. 25-én, csütörtök délelőtt 10 órától a karitász csoport tagjai ismét szeretettel várják a Szent Klára közösség találkozójára, teázásra, beszélgetésre korábban született közösségi tagjainkat.
  • Köszönjük Testvéreink gondosságát, akik a 2018.évi egyházfenntartási hozzájárulásukat már befizették. A hozzájárulás befizetését név szerint nyilvántartjuk, mértéke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánlása szerint az éves nettó jövedelem 1%-a. A 2018. évi egyházfenntartási hozzájárulást a szentmisék után a sekrestyében is befizetheti, aki ezt eddig még nem rendezte. Postai csekket a bejáratoktól lehet elvinni, és átutalás is indítható. Kérjük, minden esetben adja meg a közleményben nevét és címét! A plébánia bankszámlaszáma a csekken, a Torbágyi Hírekben és templomunk honlapján is megtalálható.
  • Előre hirdetjük, hogy nov. 1-je, mindenszentek napja parancsolt ünnep. Ezen a napon, elsőcsütörtökön, és nov. 2-án, elsőpénteken, halottak napján 8.45-kor lesznek ünnepi szentmisék a templomban. Ezen kívül nov. 1-jén du. 3 órakor a temetőben a keresztnél ájtatosságot is tartunk. Esti szentmisék nem lesznek.
  • 4 007