Szerkesztő

Torbágyi Hírek 2024.11.17. Évközi 33. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

nov. 19. kedd 18.oo szentmise
nov. 23. szombat 18.oo szentmise
nov. 24. vasárnap

Krisztus Király

  8.45

11.15

19.oo

szentmise

gyerekmise

ifjúsági szentmise

  • Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja, amelyre Ferenc pápa körlevelet adott ki: „A szegény imája eljut Istenhez” (Sir 21,6) címmel. A Szentatya üzenetét alább olvashatjuk, ill. letölthetjük.
  • Hétfő este fél 7- fél 8-ig közösségben imádkozunk plébániánk Szentlélekben való megújulásáért a templomban.
  • Kedden Árpád-házi Szent Erzsébet napja lesz, du. 4 órára szeretettel hívjuk idős testvéreinket a plébániára ünnepi műsorra és agapéra, majd a szentmisére.
  • Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan a katolikus egyház jövő vasárnap tartja idei országos gyűjtését a rászorulók javára. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele – amely letöltve teljes terjedelmében itt olvasható: szent_erzsebet_napi_korlevel-2024.docxalapján a magyarországi katolikus templomokban a perselygyűjtés a Katolikus Karitász – amely az egyház hivatalos segélyszervezete – egyházmegyei és plébániai csoportjai számára, valamint egyházi szociális intézmények működésének támogatására történik jövő hétvégén. A karitász “tevékeny szeretet”, a karitász-munkában lelkiismereti kötelességünk szerint sokféle módon vehetünk részt, rászorulókért való imádsággal, kétkezi munkával, beteglátogatással, tárgyi vagy pénzadománnyal. Az Ohmüllner Márton Alapítvány is fogadja a jótékony célra történő utalásokat KARITÁSZ megjelöléssel, ill. a templomban elhelyezett Karitász perselybe is dobhatjuk támogatásunkat a helybéliek megsegítésére. Előre is köszönjük mindenki nagylelkűségét!
  • Kedd este 8 órától folytatjuk az evangéliumról szóló tanulmányainkat felnőtt hittan keretében a plébánián. Mindenkit szeretettel látunk.
  • Péntek délután, és szombaton egész nap a karitász adventi tartósélelmiszer gyűjtése lesz a CBA-ban helybéli rászoruló testvéreink javára. Vásárlással, ill. gyűjtéssel tudunk aktívan bekapcsolódni. Várjuk a fiatalok jelentkezését, ha közösségi szolgálati órákra van szükségük. Feliratkozhatunk az alábbi címen, vagy jelentkezhetünk Lehel Ildikónál: 06 30 7496394.

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1Wt168Ca-JgUC5qdYDS5RAyy7xC_wFBY3/edit?usp=drive_link&ouid=102468160671221065508&rtpof=true&sd=true

A “karitász munkatárs” oszlopba felnőtteket várunk, tapasztaltakat vagy új önkénteseket. Mindkét nap rakodással ér véget, az összegyűlt adomány plébániára szállításában férfiakra számítunk, tőlük a híváshoz telefonszámot kérünk. Köszönjük az önzetlen segítséget a Karitász munkájában!

  • Akik szívesen bekapcsolódnak a Karitász adventi Angyalbatyu programjába, összeállíthatnak olyan csomagot, amelyben játék, könyv, írószer, édesség van. Karácsonyra Kárpátaljára, illetve helyi rászoruló gyermekek részére juttatjuk el. Köszönjük mindenki nagylelkű támogatását!
  • Jövő vasárnap este 7 órakor ifjúsági szentmise lesz Emmanuel atyával.
  • Nov. 29-én 16 órára szeretettel hívja a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és Gimnázium a 2025/26. tanévre az intézmény gimnáziuma iránt érdeklődő keresztény fiatalokat és szüleiket nyílt napra. Regisztrálni a nyílt napra a gimi@czuczoriskola.hue-mail címen lehet.

A Szentatya üzenete a szegények 8. világnapjára:

Kedves Testvéreim! „A szegény imája Isten fülébe jut” (Sir 21,6). A bibliai bölcsességnek ez a kijelentése az idei, az imádságnak szentelt évben, előretekintve a 2025., rendes jubileumra kiválóan segíthet felkészülnünk a szegények nyolcadik világnapjára, amelyet november 17-én tartunk. A keresztény remény magában foglalja azt a bizonyosságot, hogy az ima Isten színe elé jut; de itt nem akármilyen ima szerepel, hanem a szegények imája! Gondolkozzunk el ezen a szón, „olvassunk” a szegények arcán és történeteiben, akikkel korunkban találkozunk, hogy az imádság a velük való közösség és a szenvedésükben való osztozás terévé váljon. Teljes pápai üzenet letöltése:   szegenyekvilagnapja_ferencpapa2024.pdf

Országos templomi gyűjtés a szegények javára – Katolikus Karitász   

  • Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan minden évben országos gyűjtést rendeznek a szegények javára a katolikus templomokban. A templomi gyűjtést az egyházi karitatív munka céljaira használják fel. Ezen a napon Árpád-házi Szent Erzsébetnek, a Katolikus Karitász védőszentjének oltalmába ajánlják a karitatív szolgálat minden önkéntes segítőjét és jó szándékú támogatóját.
  • Szent Erzsébetet a felebaráti szeretet kiváló példájaként ismerjük: tisztelete nemcsak hazánkban és Európában, hanem szerte a világon elterjedt és élő. De mi tette ezt a fiatal nőt, királylányt, őrgrófnét, feleséget, édesanyát, majd szerzetest – akinek mindössze 24 év adatott meg e földi létben – soha el nem halványuló példaképpé?
  • Több száz településen emlékeznek meg a Karitász munkatársai és önkéntesei Árpád-házi Szent Erzsébetről, a Katolikus Karitász védőszentjéről. Az ünnephez kapcsolódó vasárnapon valamennyi magyarországi katolikus templomban a templomi perselygyűjtésből befolyt adományokat a Karitász sokrétű munkájának segítésére fordítják.
  • Mindemellett országszerte számos Karitász találkozó, lelki nap és ünnepi esemény zajlik Szent Erzsébet napjához kapcsolódóan. Sárospatakon Szent Erzsébet szülőhelyén idén is zarándoklattal és ünnepi szentmisével emlékeznek meg a szolgáló szeretet szentjéről a Karitász munkatársai és önkéntesei. Emellett több száz település templomaiban osztanak a plébániai karitász önkéntesek Szent Erzsébet kenyere néven cipókat a vasárnapi szentmisére érkezőknek, hogy felhívják a figyelmet a segítő szeretet fontosságára, a Karitászra és emlékezzenek Árpád-házi Szent Erzsébet rózsa csodájára. A megáldott kenyereket a családok és a karitász önkéntesek elviszik otthonaikba, vagy megajándékoznak vele egy-egy rászorulót, akinek szüksége van a gondoskodó szeretet megtapasztalására. A megszentelt kenyerek arra emlékeztetnek, hogy a karitász, a szeretet cselekedetei mindannyiunk kötelessége. Országosan több mint húszezer cipót osztanak szét a Karitász önkéntesek.
  • Szent Erzsébet ünnepe egyben felhívás is, hogy a válságok által sújtott világunkban is törekedni kell arra, hogy saját nehézségeink mellett is meglássuk mások szükségét és küzdelmeit.
  • Az Egyház hivatalos segélyszervezete, a Katolikus Karitász Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve az év minden napján az evangélium szellemében tesz a legelesettebbekért több mint 800 plébánián és a határon túl. A háborúk, a természeti katasztrófák és a gazdasági válság sokakat sodortak nélkülözésbe, szegénységbe, vagy hajléktalanságba. A jótékonysági szervezet éppen ezért idén kiemelten fontosnak tartja a róluk való gondoskodást, amellett, hogy munkatársaik és önkénteseik mindig személyes figyelemmel fordulnak a családok, az idősek és betegek, a fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek, a kisebbségek és a menekültek felé.
  • A Karitász által folyamatosan működtetett számos felzárkóztató, fejlesztő célú és öngondoskodást segítő, valamint krízishelyzeti és menekültügyi program több tízezer ezer családnak és gyermeknek nyújt segítséget egész évben.
  • Ehhez a sokrétű és nagy kihívást jelentő munkához a Szent Erzsébet napi templomi adománygyűjtés is hozzájárul. Ezen kívül a Karitász egész éves krízishelyzeti és karitatív tevékenységéhez online adományozással a karitasz.hu oldalon vagy az 1356-os adományvonal felhívásával is lehet csatlakozni.

Torbágyi Hírek 2024.11.10. Évközi 32. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

nov. 12. kedd 18.oo szentmise
nov. 16. szombat 18.oo szentmise
nov. 17. vasárnap   8.45

11.15

szentmise

szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Péntek este 7 – 11 óráig szentségimádásban találkozhatunk az Úr Jézussal templomunkban.
  • Szombat este fél 6-tól szentgyónást végezhetünk a templomban a szentmise kezdetéig.
  • Nov. 19-én, Szent Erzsébet napján délután 4 órakor szeretettel várjuk idős testvéreinket a plébániára ünnepi műsorra és agapéra, melyet szentmise követ, ahol megáldjuk a kenyereket.
  • Nov. 22. péntek délután, és 23. szombat egész nap a karitász adventi tartósélelmiszer gyűjtése lesz a CBA-ban helybéli rászoruló testvéreink javára. A segítségnyújtásba vásárlással, illetve az összegyűjtéssel aktívan be lehet kapcsolódni. Várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akiknek önkéntes közösségi szolgálati órákra van szükségük. Feliratkozhatunk az alábbi címen, vagy jelentkezhetünk Lehel Ildikónál a 06 30 7496394 telefonszámon.

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1Wt168Ca-JgUC5qdYDS5RAyy7xC_wFBY3/edit?usp=drive_link&ouid=102468160671221065508&rtpof=true&sd=true

A “karitász munkatárs” oszlopba felnőtt jelentkezőket várunk, korábban tapasztalatot szerzetteket és új önkénteseket.

Mindkét nap rakodással ér véget, az összegyűlt adomány plébániára szállításában férfi “tetterő” szükséges.  Telefonszám megadása elegendő, aki erre vállalkozik, hívható legyen.

Köszönjük az önzetlen segítséget a Karitász munkájában!

  • A gyermekes családok, akik szívesen bekapcsolódnak a Karitász adventi Angyalbatyu programjába, összeállíthatnak olyan csomagot, amelyben játék, könyv, írószer, édesség van. Karácsonyra Kárpátaljára, illetve helyi rászoruló gyermekek részére juttatjuk el. Részletes tájékoztatást a hamarosan megjelenő plakáton olvashatunk. Előre is köszönjük mindenki nagylelkű támogatását!
  • 24-én vasárnap este 7 órakor lesz legközelebb ifjúsági szentmise Emmanuel atyával.

Torbágyi Hírek 2024.11.03. Évközi 31. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

nov. 5. kedd 18.oo szentmise
nov. 7. elsőcsütörtök 18.00 igeliturgia
nov. 9. szombat 18.oo szentmise
nov. 10. vasárnap   8.45

11.15

szentmise

szentmise

  • Köszönjük szépen a Rózsafüzér Társulat októberi imaszolgálatát a szombati és a vasárnapi szentmisék előtt!
  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Hétfő este fél 7- fél 8-ig közösségben imádkozunk plébániánk Szentlélekben való megújulásáért a templomban.
  • Kedd este 8 órától folytatjuk az evangéliumról szóló tanulmányainkat felnőtt hittan keretében a plébánián. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  • A héten elsőcsütörtök lesz. Igeliturgiában imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Péntek este 7 – 11 óráig szentségimádásban találkozhatunk az Úr Jézussal templomunkban.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.

Karitász hirdetések:

  • Előzetesen hirdetjük, hogy nagy szeretettel várjuk idén is idős testvéreinket a Szent Erzsébet-napi ünnepségünkre nov. 19-én, kedden 16 órakor a plébániára. Műsor és agapé után szentmise lesz, ahol megáldjuk a kenyereket.
  • Köszönjük azoknak a testvéreknek, akik önzetlenül segítik a Karitász munkáját! Közeledik a tartósélelmiszer-gyűjtés ideje, ahol be lehet kapcsolódni aktívan is a segítségnyújtásba. Nov. 22-23-án a helyi CBA üzletben is gyűjtünk élelmet, ahová várjuk azoknak a fiataloknak is a jelentkezését, akiknek közösségi szolgálati órákra van szükségük. Jelentkezni Lehel Ildikónál lehet a 06 30 7496394 telefonszámon.
  • Azok a gyermekes családok, akik szívesen bekapcsolódnának a Karitász adventi Angyalbatyu programjába, összeállíthatnak olyan csomagot, amelyben játék, könyv, írószer, édesség van. Karácsonyra Kárpátaljára, illetve helyi rászoruló gyermekek részére fogjuk eljuttatni. Részletes tájékoztatást a hamarosan megjelenő plakáton olvashatunk.

Előre is köszönjük mindenki nagylelkű támogatását!

Torbágyi Hírek 2024.10.27. Évközi 30. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

okt. 29. kedd 18.oo szentmise
nov. 1. elsőpéntek – Mindenszentek  8.45 szentmise
nov. 2. elsőszombat – Halottak napja  8.45

18.oo

szentmise

szentmise

nov. 3. elsővasárnap   8.45

11.15

szentmise

szentmise

  • A missziók javára fordított gyűjtés eredményeként múlt hétvégén 000.- Ft perselypénzt tudtunk továbbítani. Köszönjük mindenki nagylelkű támogatását!
  • Péntek nov. 1-je, Mindenszentek napja lesz, parancsolt ünnep, a katolikus híveknek kötelező szentmisén részt venniük. Munkaszüneti nap, ezért a szentmisét reggel ¾ 9-kor tartjuk.
  • Szombat nov. 2-a, Halottak napja, reggel ¾ 9-kor a szentmisét halottainkért mutatjuk be, este 6 órakor előesti szentmisét mondunk.

Halottak napjához kapcsolódóan teljes búcsút nyerhetünk, melyet a tisztítóhelyen szenvedő lelkek javára fordíthatunk, ha nov. 1. és 8. közötti napokon áhítatos lélekkel temetőt látogatunk, és imádkozunk a halottakért. Szintén teljes búcsút nyerhetünk, ha halottak napját megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig meglátogatunk egy templomot vagy nyilvános kápolnát, és a látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet imádkozunk a pápa szándékára. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző, vagy a következő vasárnap is. Mindegyik búcsú elnyerésének a feltétele, hogy szentgyónást végezzünk és szentáldozáshoz járuljunk.            

  • Jövő héten elsővasárnap lesz, délután 3 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Köszönjük Testvéreink gondosságát, akik az idei egyházfenntartási hozzájárulásukat már befizették, egyúttal emlékeztetjük azokat, akik ezzel még elmaradtak. A befizetés mértéke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánlása szerint a család összjövedelmének 1 %-a. A bejáratoknál található postai csekken, vagy utalással fizethetünk. A befizetéseket név szerint nyilvántartjuk, ezért mindenképp adjuk meg a közleményben nevünket, címünket! A plébánia bankszámlaszáma a csekken, a Torbágyi Hírekben és templomunk honlapján megtalálható.

Torbágyi Hírek 2024.10.20. Évközi 29. vasárnap Missziós vasárnap

Jövő heti miserendünk:

okt. 22. kedd 18.oo szentmise
okt. 26. szombat 18.oo szentmise
okt. 27. vasárnap   8.45

11.15

19.oo

szentmise

gyerekmise

ifjúsági szentmise

  • Ma Missziós vasárnap van, a katolikus egyház valamennyi templomában a perselypénzt a missziók javára fordítják. Gondoljunk a missziókban szolgálatot teljesítő papokra, szerzetesekre, illetve világi személyekre, és támogassuk ügyüket nagylelkűen! Alább olvashatjuk Ferenc pápa idei Missziós vasárnapra írt üzenetét.
  • Szerda, okt. 23-a nemzeti ünnep. Kocsis József polgármester úrtól meghívót kaptunk az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának megemlékezésére, amely délután 4 órakor a Szentháromság téri országzászlónál kezdődik. Plébániánk közössége nevében is koszorúzunk, majd 5 órától ünnepi műsoron vehetünk részt a Juhász Ferenc Művelődési Központban.
  • Csütörtökön 10 órától a Szent Klára Csoport összejövetelét tartjuk a plébánián, a megszokottnál egy héttel korábban. István atya lesz a vendégünk, ő vezeti a beszélgetést Mindenszentekről, halálról, gyászról. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
  • Pénteken a szentségimádás során este 7 – 11 óra között óránként más-más titokkal elimádkozzuk a teljes rózsafüzért.
  • Jövő péntektől kezdve minden hónap utolsó péntekjére meghirdetjük férfiak számára a szentségimádást és szentolvasó rózsafüzér imádságot. Szeretettel hívjuk erre az alkalomra férfi testvéreinket!
  • Októberben a szombat esti szentmisék előtt 17.20-tól, a vasárnap reggeli szentmisék előtt 8.05-től rózsafüzért imádkozunk a templomban, Rózsafüzér közösségünk vezetésével.
  • Jövő vasárnap este 7 órakor ismét lesz ifjúsági mise Emmanuel testvérrel. Szeretettel várunk mindenkit!
  • Jövő vasárnapra virradóra kezdődik a téli időszámítás, egy órával „később” indulhatunk szentmisére.

Rózsafüzér titkok leirata, és tíz tanács Szt. II. János Pál pápától a rózsafüzér imádkozásához:

https://bizdramagad.hu/uploads/tamogatas/hogyan_imadkozzuk_a_rozsafuzert_A4.pdf

https://www.magyarkurir.hu/hirek/hogyan-imadkozzuk-rozsafuzert-tiz-tanacs-szent-ii-janos-pal-papatol

A missziós világnapon, melyet minden év október utolsó előtti vasárnapján tartunk, hálával emlékezünk azokra az emberekre, akik életük tanúságtételével segítenek megújítani keresztségi elkötelezettségünket amellett, hogy az evangélium nagylelkű és örömteli apostolai legyünk. Különösen emlékezünk mindazokra, akik útra keltek, hogy otthont és családot hátrahagyva, azonnal és félelem nélkül elvigyék az evangéliumot azokhoz a népekhez és azokba a városokba, ahol sok ember szomjazza az evangélium áldását.

Ferenc pápának a Missziók 98. Világnapjára írt üzenete: Menjetek, és hívjatok mindenkit a menyegzőre (Mt 22,9)

Kedves Testvéreim!

Az idei missziós vasárnap témáját a menyegzői lakoma evangéliumi példázatából vettem (Mt 22,1-14). Ebben a példabeszédben, miután a vendégek visszautasították a meghívást, a király, a történet főszereplője így szól szolgáihoz: „Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!”. Ha elgondolkodunk a példázatnak – és Jézus életének – ezen a kulcsmondatán, akkor az evangelizáció néhány fontos aspektusára világíthatunk rá. Mindannyiunk számára, akik Krisztus misszionárius tanítványai vagyunk, különösen aktuális az egyház elsődleges feladata, az evangélium hirdetése.

A teljes üzenet itt olvasható:  2024missziosvasarnap_papaiuzenet.pdf

Összefoglaló a képviselő-testület októberi üléséről

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete október 9-én ülést tartott. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Bérmálás, megyéspüspök atya fogadása Október 19-én, szombaton Spányi Antal megyéspüspök atya a bérmálás szentségében részesít 35 arra felkészült testvérünket. A képviselő-testület megtárgyalta a bérmálással és a püspök atya fogadásával, vendégül látásával kapcsolatos részleteket.
  2. Plébániapince használata A plébániapince közösségi terében megfelelő feltételek teljesítése esetén lehetőség van közösségünk tagjainak családi események lebonyolítására is. A kérések teljesítéséhez a képviselő-testület jóváhagyása szükséges, az időpont egyeztetést Wittmann Andrea végzi.
  3. Középiskolás diákok kötelező közösségi szolgálata Felvettük a kapcsolatot a biatorbágyi középiskolákkal, hogy az ott tanuló diákok az egyházközség területén is teljesíthessék kötelező közösségi szolgálatukat. Elsősorban a templom, a plébánia tisztán tartásában, kertrendezésben, karitász munkában, rendezvények lebonyolításában várjuk a fiatalok közreműködését. A közösségi munkát az egyházközség részéről Buzásy György koordinálja.
  4. Karácsonyi Pászti koncert A Pászti Miklós Vegyeskórus december 15-én, vasárnap 19 órakor karácsonyi hangversenyt ad templomunkban.
  5. Pannonhalmi zarándoklat Az október 5-i plébániai zarándoklat nagyon jól sikerült, a kiváló szervezésért köszönet illeti a szervezőt, Dori Gabriellát. További zarándoklatok szervezésére jelentkezőket várunk közösségünkből.
  6. A plébániakert gondozása A kertgondozó csoportvezetők és kertész szakember bevonásával szeretnénk egyértelműsíteni és meghatározni a kertgondozási feladatokat. A jelenlegi tereprendezési munkálatok célja, hogy minél nagyobb terület legyen gondozható a fűnyíró traktorral. A futballpálya szélén védőháló elhelyezését tervezzük.
  7. Egyházközségi közösségek összefogása Ez év február 17-én sor került egyházközségünk közösségeinek bemutatkozására. Felvetődött újabb találkozó lehetősége, ennek előkészítését megkezdtük.

Torbágyi Hírek 2024.10.13. Évközi 28. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

okt. 15.

 

kedd 18.oo szentmise
okt. 19. szombat 16.oo szentmise – bérmálás
okt. 20. vasárnap   8.45

11.15

szentmise

szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Október hónapban a pénteki szentségimádás során este 7 – 11 óra között óránként más-más titokkal elimádkozzuk a teljes rózsafüzért, hagyva fél órát a csendes imádásra is. Segítségül mutatjuk a rózsafüzér titkok leiratát, valamint tíz tanácsot Szt. II. János Pál pápától, a rózsafüzér imádkozásához:

https://bizdramagad.hu/uploads/tamogatas/hogyan_imadkozzuk_a_rozsafuzert_A4.pdf

https://www.magyarkurir.hu/hirek/hogyan-imadkozzuk-rozsafuzert-tiz-tanacs-szent-ii-janos-pal-papatol

  • Októberben a szombat esti szentmisék előtt 17.20-tól, a vasárnap reggeli szentmisék előtt 8.05-től rózsafüzért imádkozunk a templomban, Rózsafüzér közösségünk vezetésével.
  • Jövő szombaton, okt. 19-én délután 4 órakor Spányi Antal megyés püspök atya bérmál templomunkban.

Ezen a szombaton este 6 órakor nem lesz szentmise.

  • Előzetesen hirdetjük idős testvéreinknek, hogy a Szent Klára Csoport következő összejövetelét a megszokottnál egy héttel előbb, 24-én, csütörtökön tartjuk 10 órától a plébánián. István atya lesz a vendégünk, ő vezeti a beszélgetést Mindenszentekről, halálról, gyászról. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
  • Jövő szombaton és vasárnap – hagyományosan október harmadik hétvégéjén – az ország valamennyi katolikus templomában gyűjtést tartanak a missziók javára. Kérjük a testvérek nagylelkű támogatását!
  • A templom és a plébánia tisztán tartásához még mindig várunk asszonytársakat! Az Oltáregylet már 8 csoportban működik, ez azt jelenti, hogy mindenki csak nyolchetente egyszer kell jöjjön kb. másfél-két órás szolgálatra.
  • A múlt szombati pannonhalmi zarándoklat beszámolóját alább olvashatjuk.

Pannonhalmi zarándoklat „Nem az emberek miatt követem Krisztust és az Ő Egyházát, hanem Krisztus miatt.” (Bill Peckman atya)

A torbágyi plébánia lassan formálódó zarándok-közössége október 5-én Pannonhalma felé vette az útirányt. A délelőttöt a „Tricollis” (három domb) természeti szépségeinek felfedezésére szántuk. A sárga jelzésen haladva sétáltunk a Lombkorona tanösvényen az év kilátójának megválasztott Boldog Mór kilátóig. Az elmúlt napok esős-párás időjárása után kegyelemként éltük meg a kitisztult légkört, és az egyik irányban Győrig, a másik irányban az Alpokaljáig elénk táruló látképet. Az erdei sétányon kis kitérőt tettünk, és megkerestük a felújításon frissen átesett Boldogasszony-kápolnát. Örömmel fedeztük fel az egyik barokk mellékoltár „rokonságát” a mi torbágyi templomunk Páduai Szt. Antal oltárával, mivel mindkettőn Szent Katalin és Szent Borbála alakját is láthatjuk. A reggeli induláskor zarádoklatunk minden mozzanatát papjainkért ajánlottuk fel, ezért a kápolnában együtt mondtuk el a Prohászka imaszövetség imádságát „Papokért, szerzetesekért és hivatásokért”. Ennek aktualitását a közelgő Prohászka évforduló is erősítette. A sétát az apátság gyógynövénykertjében és az arborétumban folytattuk, igaz, a 20 hektáros területnek csak egy kis töredékét tudtuk bejárni. A diákotthon ebédlőjében elköltött ebédet követően csendes áhítattal hallgattuk a szerzetesek napközi zsolozsmáját a Bazilikában. Jó érzés tudni, hogy a helyet a bencéseknek adományozó Géza fejedelem kérésére, tehát több mint 1000 éve, Pannónia Szent Hegyén naponta imádkoznak a szerzetesek hazánkért. Ezt követően tárlatvezetés keretében mutatták be csoportunknak a 800 éves jubileumát ünneplő Bazilikát; az altemplomot, ahol Szent Márton csont- és Habsburg Ottó szívereklyéjét őrzik, a kerengőfolyosót és a könyvtár-épületet. Mindeközben hallhattunk az apátság múltjáról és jelenéről, megtekinthettünk több időszaki kiállítást (Nyolc 100 év, Kincstár, Uros apát és műve), amelyek kifejezetten az 800 éves évfordulóhoz kapcsolódnak.

Hazafelé tartva, kb. félúton, Császár településen állt meg az autóbuszunk. A zarándoklatot záró szentmisénk előtt megismertük a Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt barokk templom belső terét, melynek minden négyzetcentiméterét Stefanus Dorfmeister festette, a főoltárképpel és a négy mellékoltárképpel együtt. Ezzel egyedülálló művészeti alkotást hozott létre, fokozva még azzal, hogy a három mennyezeti freskót három különböző művészeti stílusban (barokk, klasszicista és romantikus) keretezve alkotta meg, copfstílusú oldalfalakkal.

A papjainkért felajánlott szentmisét követően mentünk át a szomszédos látogatóközpontba, hogy megismerjük az egykori császári plébános történetét. Wohlmuth Ferenc a Tanácsköztársaság idején halt vértanúhalált, boldoggá avatási eljárása folyamatban van.

A tartalmas nap végén a megélt eseményekre visszagondolva, csendesen beszélgetve, énekelve érkeztünk vissza Biatorbágyra.

Köszönjük az Ohmüllner Márton alapítvány helyi civilpályázaton elnyert támogatását, mellyel a részvételi díj jelentős részét átvállalta!

Dori Gabriella

Torbágyi Hírek 2024.10.06. Évközi 27. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

okt. 8. Szűz Mária,

Magyarok Nagyasszonya

kedd 18.oo szentmise
okt. 12. szombat 18.oo szentmise
okt. 13. vasárnap   8.45

11.15

szentmise

szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Hétfő este fél 7- fél 8-ig újra együtt imádkozunk plébániánk közösségének Szentlélekben való megújulásáért a templomban. Bárki csatlakozhat imacsoportunkhoz, mindenkit szeretettel várunk!
  • Kedd este 8 órától folytatjuk felnőtt hittan keretében az evangéliumról szóló tanulmányainkat a plébánián. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  • Péntek este 7 – 11 óráig szentségimádásban találkozhatunk az Úr Jézussal templomunkban.
  • Október hónapban a szombat esti szentmisék előtt 17.20-tól, valamint a vasárnap reggeli szentmisék előtt 8.05-től rózsafüzért imádkozunk a templomban Rózsafüzér közösségünk vezetésével.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • A templom és a plébánia tisztán tartásához a megüresedett 4 helyre eddig 2-en jelentkeztek. Várunk még lelkes asszonytársakat!

Egyházfenntartási hozzájárulás

Plébániánk 2023-as számadása és 2024-es tervei alapján beszámoló-köszönő levelet kézbesítettünk a nyáron azoknak, akik 2023-ban hozzájárultak plébániánk fenntartási költségeihez – a perselybe dobott adományokon felül is.

A naptári év vége felé haladva emlékeztetjük Testvéreinket a 2024-es egyházfenntartási hozzájárulás befizetésére. Ez a kötelezettség, és a hozzá kapcsolódó jogok csak a plébániánk tagjait illetik meg. Név szerint kerül nyilvántartásra, így köteléket jelent a Torbágy Római Katolikus Plébániához.

A hozzájárulás mértéke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajánlása szerint az éves nettó jövedelem 1 %-a, melyet be lehet fizetni a templombejáratoktól elvihető postai csekken, vagy átutalással egyösszegben, illetve részletekben. Kérjük, minden esetben adjuk meg a közleményben nevünket és címünket! A plébánia bankszámlaszáma: CIB Bank: 10702105-47520503-51100005

Köszönjük azok gondosságát, akik ezt már megtették!

Torbágyi Hírek 2024.09.29. Évközi 26. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

okt. 1. kedd 18.oo szentmise
okt. 3. elsőcsütörtök 18.oo igeliturgia
okt. 4. elsőpéntek 18.oo szentmise
okt. 5. elsőszombat 18.oo szentmise
okt. 6. elsővasárnap   8.45

11.15

szentmise

szentmise

  • Köszönjük Mindenkinek, aki a múlt vasárnapi közösségi alkalmunk szervezésében, megvalósításában, lebonyolításában tevékenyen részt vett! Torma Ferenc testvérünknek és családjának a kitűnő babgulyást, az Andrész Cukrászdának a fagylalt felajánlást, asszonytársaink finom süteményeit, templomunk zenekarának énekes szolgálatát, Thoma Gábornak és a fűnyíró férfitársaknak, továbbá az önkéntesen dolgozó testvéreinknek a templom környékének, és a plébánia kertjének rendbe tételét, Joó Márknak az ugrálóvár beszerzését, Varga-Lelkes Annamarinak a gyerekek kézműves foglalkoztatását, és Mindenkinek, akiket név szerint nem említünk, de jelen voltak, és hozzátettek a vidám, lelkes együttléthez.
  • A héten elsőcsütörtök lesz. Igeliturgiában imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!
  • Elsőpéntek lesz, este 6 órakor szentmisében kérjük Jézus Szíve kegyelmeit. Jézus Szent Szívének elsőpénteki lelki alkalmán este fél 6 és 8 óra között gyóntatás, szentmise, szentségimádás és közbenjáró imaszolgálat lesz. A szeretetlelke.hu oldal technikai okok miatt nem működik.
  • Jövő szombaton, okt. 5-én Pannonhalmára zarándokolunk. A különbusz reggel 8 órakor indul a vasútállomástól. Közös ebédünk lesz, tízórait, uzsonnát csomagoljunk magunknak! Részvételi díj befizetése a buszon. Visszaérkezés az esti órákban.
  • Elsőszombat lesz, imádkozzunk Szűz Mária közbenjárását kérve a világ békéjéért!
  • Jövő héten elsővasárnap lesz, délután 3 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • A templom és a plébánia tisztán tartásához még mindig várunk takarító asszonytársak jelentkezésére!
  • Mától újra tartunk – vasárnap 11.15 órai kezdettel – gyerekmiséket.

Torbágyi Hírek 2024.09.22. Évközi 25. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

szept. 24. kedd 18.oo szentmise
szept. 28. szombat 18.oo szentmise
szept. 29. vasárnap   8.45

11.15

szentmise

szentmise

  • Köszönjük szépen a Glockenklang kórus német nyelvű éneklését a múlt szombati szentmisén, és a gyermekek szkólája szolgálatát vasárnap, amivel templomunk búcsújának ünnepét emelkedettebbé tették.
  • Most a szentmise után szeretettel hívunk és várunk minden kedves Testvérünket a plébániakertbe a – kedvezőtlen időjárás miatt mára halasztott – templombúcsúnkhoz kapcsolódó közösségi összejövetelre!
  • Ma, vasárnap este 7 órakor ifjúsági mise lesz Emmanuel atyával. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Kedd este 8 órától tartjuk a felnőtt hittan foglalkozások első őszi alkalmát. Várjuk a résztvevőket, érdeklődőket.
  • Csütörtök, szept. 26-a délelőtt 10 órára ismét várjuk idős testvéreinket a plébániára, baráti összejövetelre.
  • Péntek-szombatra, szept. 27-28-ára ifjúsági egyházmegyei zarándoklatra hívják az érdeklődőket, részletek a csatolt plakáton.
  • Szombaton, szept. 28-án 16 órára szeretettel várjuk a ministránsokat – régieket és akik most jelentkeztek – idei első találkozásunkra a plébániára.
  • A templom és a plébánia tisztán tartásához takarító asszonytársakat keresünk 4 megüresedett helyre. Eddig 1 asszonytársunk jelentkezett, várjuk a további lelkes vállalkozókat!

Összefoglaló a képviselő-testület szeptemberi üléséről

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete szept. 11-én ülést tartott. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Templom búcsú A képviselő-testület értékelve a kedvezőtlen időjárási előrejelzést, a szept. 15-i templombúcsú közösségi találkozásának halasztása mellett döntött. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, egy héttel később, szept. 22-én tartjuk meg a plébániakertben a közösségi alkalmat. Végleges döntést a hét közepén hozunk.
  2. Kedd esti felnőtt hittan Folytatódnak a kéthetente kedden tartott felnőtt hittan órák, a kezdés időpontja 20 óra. Az első találkozásra szept. 24-én várjuk a résztvevőket, érdeklődőket.
  3. Bérmálkozás Október 19-én, szombaton 16 órai kezdettel Spányi Antal megyéspüspök atya a bérmálás szentségében részesíti az arra felkészült fiatal testvéreinket. A képviselő-testület áttekintette az ezzel kapcsolatos feladatokat, megyéspüspök atya fogadásának részleteit.
  4. Középiskolás diákok kötelező közösségi szolgálata A középiskolai tanulóknak az érettségi vizsgáig 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni. Egyházközségünk szívesen fogadna diákokat, akiket a templom és plébánia működése, a karitász munka területén tudna foglalkoztatni. Felvesszük a kapcsolatot a biatorbágyi középiskolákkal, hirdetjük a lehetőséget, és összehangoljuk a jelentkezők tevékenységét.

Torbágyi Hírek 2024.09.15. Évközi 24. vasárnap

Jövő heti miserendünk:

szept. 17. kedd 18.oo szentmise
szept. 21. szombat 18.oo szentmise
szept. 22. vasárnap   8.45

19.00

szentmise

ifjúsági szentmise

  • Múlt hétvégén, a hónap második hétvégéjén átadhattuk szokásos kárpátaljai adományunkat, amelyből most meglepően kevés gyűlt össze, ezért jelezzük, hogy a Kárpátaljára szánt szeptemberi adományok még bedobhatók a faládába.
  • Ma tartottuk volna templomunk búcsújának szabadtéri ünneplését a plébániakertben az ünnepi szentmise után. Mint ahogy azt hétközben a levelezőlistán hírül adtuk, a kedvezőtlen időjárás miatt a kültéri programot elhalasztottuk előreláthatólag jövő vasárnapra. A továbbiakról ismét hét közepén küldünk e-mail-ben tájékoztatást.
  • Keddtől ismét lesznek esti 6-os szentmisék.
  • Csütörtöktől hetente újra várjuk a kisgyermekes édesanyákat és gyermekeiket a baba-mama klubba délelőtt 9.30-11.30 között. Részletek a mellékelt plakáton.
  • Jövő vasárnap este 7 órakor ifjúsági misét tart templomukban Emmanuel atya. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Szept. 27-28-án ifjúsági egyházmegyei zarándoklatra hívják az érdeklődőket, részletek a mellékletben.
  • Még jelentkezhetnek gyerekek az idei ministráns képzésre a sekrestyében, vagy Wittmann Andreánál +36204997349.
  • Az okt. 5-i pannonhalmi zarándoklatra a busz lassan megtelik. Az utolsó helyekre még jelentkezhetünk a sekrestyében vagy Dori Gabi testvérünknél. Részletek korábbi számainkban olvashatók.
  • A templom és a plébánia tisztán tartásához takarító asszonytársakat keresünk 4 megüresedett helyre. Várjuk a lelkes jelentkezőket!

A XVIII. Ars Sacra Fesztivált szept. 14-22. között „Az igazság békét teremt” (Iz 32,17) mottóval indítják ma. A nagykorúságát ünneplő Ars Sacra fesztivál immár 18 éve hirdeti, hogy a kultúra emberi életünk egyik fontos forrása, amely képes felmutatni a hit, a remény és a szeretet üzenetét minden korosztály számára. A kezdeményezéshez a kezdetektől fogva számos település, felekezet, intézmény, művész csatlakozott országhatáron innen és túl. Legyünk nyitottak a hit ihlette, szakrális művészeti alkotások felé és engedjük, hogy erőforrássá váljanak életünkben!

  • 4 274