Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2020.jan.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete 2020. január 8-án tartotta meg havi ülését. A megbeszélésen az alábbi témaköröket tárgyalták meg:

  1. Január 18-25. között lesz az ökumenikus imahét, idén református testvéreink a házigazdák.
  2. Március 27-28-29-én, péntek-szombat-vasárnap 18 órakor nagyböjti lelkigyakorlat lesz templomunkban. 27-én Bodor György zugligeti plébános atya tart elmélkedést, 28-án Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész atya, 29-én Nagy Bálint jezsuita atya tartanak szentmiséket és mondanak szentbeszédeket.
  3. 2020-ban szeptember 12-én, szombaton lesz a templombúcsú, mely 10 órakor ünnepi szentmisével kezdődik. Szeptember 13-a az Eucharisztikus Kongresszus nyitónapja.
  4. A képviselő-testület áttekintette a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos szervezési és lelki előkészületi feladatokat.
  5. A testület átgondolja, hogyan lehetne látogatottabbá tenni a kedd esti szentmiséket.
  6. Ajánlatot kérünk a sérült missziós kereszt restaurálására, hogy az mielőbb visszakerülhessen a templomba.
  7. A képviselő-testület egyhangúlag támogatja Szabadkai Zsolt jelentkezését világi lelkipásztori munkatárs képzésre.
  8. A testület – akár új személyek bevonásával – szeretné megszervezni a nyári hittan tábort.
  9. A képviselő-testület mandátuma 2020-ban lejár, megtervezik az új testület megválasztásának lebonyolítását.
  10. A képviselő-testület döntött a kántor úr lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
  11. A plébánia épület beruházásai megfelelő ütemben haladnak.
  • 4 274