Karitász

„Ébredjen minden egyházközség arra a tudatra, hogy mindegyik Krisztus családja, s legyen gondja, hogy ne legyen abban a családban senki, aki éhezik, mialatt mások lakmároznak, senki, aki mezítelen, mialatt másnak fölös ruhája vagy lábbelije van. Közelebb kell jutnunk egymáshoz. Meg kell éreznünk mások baját úgy, hogy attól mi is szenvedjünk, és mások gondját úgy, hogy azt, mint a magunkét elosztani törekedjünk.”  /Prohászka Ottokár/

2006.január 21-én alakult meg hivatalosan az egyházközség Karitász Csoportja, és tevékenységének céljaként az egyházközség területén élő idősek, betegek, haldoklók, magányosok, fiatal édesanyák, nagycsaládosok, szegények segítését, támogatását határozta meg.

Első feladatunk volt a területen élő rászorulók szociális feltérképezése, felkutatása, a segítségnyújtás megszervezése. Nagy segítség volt ebben, hogy tagjaink közül többen személyesen ismerték az egyházközség idősebb tagjait, illetve aktívan tevékenykedtek az óvodákban, iskolákban, védőnői hálózatban, nagycsaládos egyesületben. Kapcsolatban álltunk már a Családsegítő Szolgálattal, illetve a Polgármesteri Hivatallal is. Feladatként jelöltük meg támogatók felkutatását, alkalmi segítők bevonását is.

Megkerestük az egyedülálló időseket, megalakítottuk a Szent Klára Csoportot számukra az egyedüllét feloldására. Havonta az utolsó csütörtökön a plébánián teadélutánt szervezünk részükre. A közösségünk tagjai vállalták a nehezen közlekedők autóval történő szállítását. Az összejövetelek témái között szerepeltek filmvetítések, régi egyházi énekek éneklése, régi szokások felelevenítése, gyógytorna, névnapok és születésnapok közös megünneplése. Több alkalommal hívtunk meg előadókat lelki témákban (például Dr. Pálhegyi Ferenc, Kéri Atanáz O.Ciszt. atya)

Még alakulásunk évének tavaszán elindítottuk a Baba-Mama Klubot, mely azóta is az egyik leglátogatottabb közösségünk.Minden évben Szent Erzsébet napján a hittanos gyerekek ünnepi műsorral köszöntik az időseket saját készítésű ajándékokkal, Erzsébet kenyérrel, valamint egy-egy szál rózsával kedveskedünk nekik.Szent Miklós napján hagyományosan ünnepséget rendezünk a gyerekeknek, az ajándékcsomagok elkészítése is karitász feladat.

2007 nyarán elindult az első napközis táborunk is a plébánián. Az alsó tagozatos, zömében hittanos- gyermekekkel 6-8 pedagógus foglalkozik a hitoktató irányításával, közben a gyermekek ellátásáról (étkezés, takarítás) a Karitász munkatársai gondoskodnak. Az egyhetes tábor kb.50 kisiskolásnak nyújt lelki élményt, tartalmas nyári programot.

Csoportunk élő imaközösség is: kezdettől rendszeresen imádkozunk összejöveteleinken, mindig átelmélkedünk egy lelki témát is az aktuális teendőkön túl.

Célul tűztük magunk elé még a helyi kapcsolatrendszer kiépítését, városi-egyházmegyei szinten, illetve a hasonló területen tevékenykedőkkel szintén megismerkedtünk, hogy együttműködhessünk.

Nem az osztogatás a legfontosabb tevékenységünk, hanem az, hogy lélekben gazdagítsuk a körülöttünk élőket, „legyen embere” mindenkinek. Területünkön sokkal inkább igénylik időseink, betegeink a lelki támaszt, mint az anyagi segítséget. Apró fizikai segítséggel megkönnyíthetjük életüket, például szentmisére, közösségi alkalmakra szállítjuk őket.

Természetesen bekapcsolódtunk országos akciókba is, mint az adventi illetve nagyböjti tartós élelmiszergyűjtés, vagy a „72 óra kompromisszumok nélkül” nevű akció.  Sokak által ismerős lehet az Európai Unió Élelmiszersegély programja, melyet csoportunk 2007 óta koordinál a városban, e program keretében alkalmanként több tonna tartós élelmiszert  (liszt, keksz, gabonapehely, száraztészta) fogad illetve oszt ki Biatorbágyon együttműködve más társszervezetekkel.

2009-től az ALDI  is juttatott rászoruló testvéreink részére adományokat, melyet csoportunk fogadott. Egyházközségünk tagjai is bőkezűen támogatnak bennünket, így mi is tudtuk támogatni tűzkárt szenvedett testvéreinket, haláleset kapcsán  az elhunytak  hozzátartozóit, lehetőségünk volt  több alkalommal beiskolázási segélyt adni. Kisnyugdíjasaink is nagyon boldogok, ha karácsony vagy húsvét előtt  átvehetnek tőlünk egy kis élelmiszercsomagot.

Néha világméretű gyűjtésekhez is hozzájárulunk, ilyen volt a cunami, földrengés  vagy a vörösiszap károsultjainak támogatása.

Jelenleg  8 állandó tagunk  ajándékozza szabadidejét  társai szolgálatára.

A Karitász Csoport minden hónap első péntekén a szentmise után, 19 órakor tartja összejöveteleit a plébánián. Szeretettel várjuk új munkatársak bekapcsolódását is munkánkba.

Aki szereti Krisztust, szereti az Egyházat, és azt akarja, hogy az egyház egyre inkább Krisztus szeretetének kifejeződése legyen. Mindnyájan – a Karitász tagjai – az egyházzal együtt azon dolgozunk, hogy Isten szeretete kiáradjon a világba.

Dr. Lehelné Szentjóby Ildikó

  • 4 274