március 2021 hónap bejegyzései

Képviselő-testületi rendkívüli ülés összefoglaló 2021.márc.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete március 27-én rendkívüli online ülést tartott. A megbeszélésen a járványhelyzet miatt a nyilvános szertartások szüneteltetésének kérdését vitatták meg.

Megyéspüspök atya a plébánosok megítélésére bízta, hogy a járványhelyzetben tartanak-e nyilvános szertartásokat. Egyben felmentést adott a vasár- és ünnepnapi szentmise-látogatás kötelezettsége alól.

A képviselő-testület a hívek iránt érzett felelősségtől vezérelve mérlegelte a járványhelyzetet, a templomban a járványügyi előírások betarthatóságát, és azt a döntést hozta, hogy a Torbágyi Plébániatemplomban szüneteljenek a nyilvános szertartások.

A nyilvános szertartások akkor folytatódnak, ha a járványhelyzet kedvező alakulása alapján a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve az Egyházmegye feloldja a korlátozásokat.

A templomot kedden, pénteken és vasárnap este egyéni ima céljából nyitva tartjuk. Felhívjuk a figyelmet az online közvetítési lehetőségekre.

Torbágyi Hírek 2021.03.21. Nagyböjt 5. vasárnapja

márc. 23. kedd 18.oo – szentmise
márc. 27. szombat 18.oo – szentmise
márc. 28. virágvasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma országos gyűjtést tartunk a Szentföld javára. Adományainkkal támogassuk a szentföldi kegyhelyek fenntartását!
  • Pénteken keresztúti ájtatosságot tartunk a templomban.
márc. 26. 18.oo Anyaima közösség
ápr.  2. 12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

  • Szombatonként délután fél 6-tól gyóntatás van templomunkban. Ne feledkezzünk elvégezni húsvéti szentgyónásunkat!
  • Jövő héten virágvasárnappal kezdetét veszi a nagyhét. Barkaágak megáldására és körmenetre idén nem kerülhet sor. A szentmisén átelmélkedjük Jézus szenvedéstörténetét, a passiót.
  • Még a héten dobhatunk adományt a főbejáratánál lévő “Karitász” perselybe,  vagy utalhatunk az  Ohmüllner Márton Alapítvány K&H Banknál vezetett bankszámlájára: 10403208-50526776-90661004. A közleménybe írjuk be “Karitász”. Mivel idén nagyböjtben nincs lehetőség élelmiszergyűjtésre, ezért ezzel a lehetőséggel élhetünk. A befizetett támogatásokból tartós élelmiszereket vásárolunk, amik “egységcsomagokban” jutnak el a nehéz körülmények között élőkhöz még húsvét előtt. Hálásan köszönjük mindenki támogatását!

Országos gyűjtés a szentföldi keresztények megsegítésére

A Szentszék a nagyböjti időszakban az ősi hagyományt követve idén március 21-én gyűjtést hirdet a templomokban a Közel-Keleten nehéz körülmények között élő keresztények javára, ahogy Szent Pál a korintusi testvérekhez fordult, és bátorította őket, hogy nagylelkűen segítsék a jeruzsálemi, szűkölködő híveket. A szentatya szavai szerint “mindannyiunk felelőssége, hogy a szolidaritás cselekedeteivel a reménység magvait elhintsük”. A pápák 1618 óta kérik a keresztények imáit és adományait nagyböjtben a Szentföldön élő keresztények támogatására. A Katolikus Egyház világszerte minden évben, s az utóbbi esztendőkben hazánkban is megrendezi e gyűjtést. Most vasárnap az ország valamennyi templomában a szentmisék perselypénzét e célra fordítják. „A háborús viszonyok és a munkalehetőség hiánya miatt a kis keresztény közösségek napról napra fogynak, kilátásaik bizonytalanok, igen sokan elvándorolnak. Ha a szentföldi testvéreink jelenléte megszűnik, akkor eltűnik az élő tanúságtétel is a Szentföldön, és a szent helyek múzeumokhoz hasonlítanak csupán. Nélkülözhetetlen, hogy Jézus működésének, halálának és feltámadásának helyszínén élő keresztény közösség tegyen tanúságot hitünkről!”’ (VI. Pál)
Miért részesíti megkülönböztetett figyelemben az Egyház a Szentföldet és az ott élő keresztény közösségek sorsát?
Szentföldről indult útjára a kereszténység. Krisztus szülőföldjén azonban, amely három monoteista vallásnak is a bölcsője, sok évszázada a puszta fennmaradásukért küzdenek a keresztények, és az utóbbi évtizedekben számuk évről évre apad.
Jelenleg Izrael lakosságának mindössze 2 százaléka keresztény. A háborús viszonyok és a munkalehetőség hiánya miatt a kis keresztény közösségek napról napra fogynak, kilátásaik bizonytalanok, igen sokan elvándorolnak. Nagy segítséget jelentettek a helybeli keresztények számára a szentföldi zarándokutak, amelyek több ezer hívőt juttattak munkához és ezáltal megélhetéshez, de a háborús viszonyok miatt egyre kevesebb zarándok érkezett. Igazi megoldás a Szentföld békéje lenne, még II. János Pál pápa kérte a katolikusokat, hogy buzgó imádságban forduljanak Istenhez annak érdekében, hogy megszűnjön a gyűlölet és a háborúskodás a Szentföldön.

Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2021.márc.

Összefoglaló a képviselő-testület márc. 10-i online üléséről

  1. Járványhelyzet Az Egyházmegyei Hatóság a járványügyi előírások (maszkviselés, védőtávolság, fertőtlenítés) szigorú betartásával engedélyezte nyilvános szentmisék megtartását. A képviselő-testület döntött on-line közvetítésekre, kivetítésekre alkalmas professzionális kamera beszerzéséről, mely nemcsak járványhelyzetben, hanem jeles templomi eseményeken (elsőáldozás, Veni Sancte, Te Deum, stb.) is hasznos lehet.
  2. Nagyheti szertartások A járványhelyzet miatt lehetetlen előre tervezni. A képviselő-testület figyelemmel kíséri az állami és egyházi hivatalos előírásokat, és márc. 24-én rendkívüli ülésen dönt a nagyheti szertartások rendjéről.
  3. Wifi hálózat kiépítése a plébánián A hivatalos munkákhoz, és a – remélhetőleg mihamarabb beinduló – közösségi élethez szükséges Wifi hálózat kiépítése a plébánián. Költséghatékony megoldást tervezünk.
  4. Pince burkolás Szeretnénk befejezni a plébánia pince burkolását kb. egy hónapos határidővel. A burkoló anyag kiválasztásával kapcsolatban egyeztetés zajlik.
  5. Plébánia kertrendezés Áttekintjük, milyen tavaszi teendők vannak a plébánia kertben.

Torbágyi Hírek 2021.03.14. Nagyböjt 4. vasárnapja

febr. 16. kedd 18.oo – szentmise
febr. 20. szombat 18.oo – szentmise
febr. 21. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Ma átadhatjuk adományainkat kárpátaljai testvéreink javára.
  • Hétfő este fél 7 – fél 8-ig plébániánk Szentlélekben való megújulásáért imádkozunk a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Pénteken keresztúti ájtatosságot tartunk a templomban este 6 órai kezdettel.
márc. 19. 18.oo Cursillo közösség
márc. 26. 18.oo Anyaima közösség
ápr.  2. 12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

  • Minden szombaton délután fél 6-tól gyóntatás van templomunkban. Ne feledkezzünk elvégezni húsvéti szentgyónásunkat!
  • Jövő szombaton és vasárnap országos gyűjtés lesz a Szentföld javára. Adományainkkal támogassuk a szentföldi kegyhelyek fenntartását!
  • Karitász csoportunk hirdetése: Mivel idén nagyböjtben nincs lehetőség élelmiszergyűjtésre, ezért adományt dobhatunk a főbejáratánál lévő “Karitász” perselybe,  vagy utalhatunk az  Ohmüllner Márton Alapítvány K&H Banknál vezetett bankszámlájára: 10403208-50526776-90661004. A közleménybe írjuk be “Karitász”. Ezzel a lehetőséggel azok is élhetnek, akik nem jutnak el a templomba. A befizetett támogatásokból tartós élelmiszereket vásárolunk, amik “egységcsomagokban” jutnak el a nehéz körülmények között élőkhöz még húsvét előtt. Hálásan köszönjük mindenki támogatását!

A székesfehérvári egyházmegye március 6-i járványügyi rendelkezése szerint március 8-tól további intézkedésig a nyilvános szentmisék bemutatásával kapcsolatban Spányi Antal székesfehérvári püspök az alábbiakat kéri:

Az elmúlt hónapok egyre súlyosbodó járványügyi helyzete kellő tapasztalatot adott a járványügyi szabályok templomi betartásával és a szentmiséken részt vevő hívek számával kapcsolatban. Ezen tapasztalatok alapján kérem a Plébános atyákat, hogy abban az esetben, ha a Kormány által előírt intézkedések (védőtávolság, maszk viselése, fertőtlenítés) nem tarthatók meg, ne mutassanak be nyilvános szentmiséket a templomokban.

Ahol viszont a résztvevő hívek (érthetően lecsökkent) száma és a hívek járványügyi magatartása nem jelent nagyobb kockázatot, mint, ami az élet egyéb fontos eseményeinél is bekövetkezhet (mindennapi bevásárlás, közlekedés, hivatali ügyek intézése), az eddigi szabályok fokozott betartásával továbbra is adjanak lehetőséget a híveknek a vasárnap szentmisével történő megszentelésére.

Bízom a Plébános atyák felelősségteljes döntésében (munkatársaik véleményét is meghallgatva), akik a helyi körülményeket pontosan ismerik (templomi létszám, fertőzöttség, hívek lelki igénye) és ennek megfelelően helyes lelkipásztori döntést tudnak hozni.

Ezzel együtt kérem, hívják fel a hívek figyelmét, hogy az MKPK egységes döntése értelmében a járványügyi helyzetre való tekintettel felmentést adtunk a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (Közlemény 2. pontja). A nyilvános (vasárnapi) szentmiséken való részvétel tehát ott sem kötelező senkinek, ahol erre lehetőséget biztosítanak a Paptestvérek.

Torbágyi Hírek 2021.03.07. Nagyböjt 3. vasárnapja

febr. 9. kedd 18.oo – szentmise
febr. 13. szombat 18.oo – szentmise
febr. 14. vasárnap   8.45 – szentmise

11.15 – szentmise

  • Elsővasárnap van, délután 3 órakor szentségimádást tartunk a templomban.
  • Jövő szombaton és vasárnap átadhatjuk kárpátaljai testvéreink megsegítésére szánt adományainkat.
  • Minden szombaton délután fél 6-tól gyóntatás van templomunkban. Ne feledkezzünk elvégezni húsvéti szentgyónásunkat és szentáldozásunkat!
  • Péntekenként keresztúti ájtatosságot tartunk a templomban este 6 órai kezdettel.  
márc. 12. 18.oo Karitász
márc. 19. 18.oo Cursillo közösség
márc. 26. 18.oo Anyaima közösség
ápr.  2. 12.oo Lehel István vezetésével

jó idő esetén a Katalin-hegyen lévő kálvárián

rossz idő esetén a templomban

  • Karitász csoportunk hirdetése: Idén nagyböjtben nincs lehetőség a szokásos élelmiszergyűjtésére. Az adományozásra szánt összeget a templom főbejáratánál lévő “Karitász” perselybe dobhatjuk,  vagy utalhatjuk az  Ohmüllner Márton Alapítvány K&H Banknál vezetett bankszámlájára: 10403208-50526776-90661004. A közleménybe kérjük szépen beírni “Karitász”. Ezzel a lehetőséggel élhetnek azok is, akik mostanában nem jutnak el a templomba. A “Karitász” célra befizetett támogatásokból vásárolt tartós élelmiszerek “egységcsomagokban” jutnak el a nehéz körülmények között élőkhöz még húsvét előtt. Hisszük, hogy az újabb nehéz időszakban sem hagy magunkra jóságos Istenünk, a mostani böjti időszak megpróbáltatásaiban is mellettünk áll, segít és szeretetével továbbra is megtart minket. Hálásan köszönjük a testvérek támogatását!
  • Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 5-én, pénteken kiadott közleményét olvashatják: A ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a Covid-19-járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokat, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket megerősítve, visszavonásig az alábbi módon rendelkezünk:
  1. A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk. Nyilvános istentiszteletek csak a hatósági kijárási és egyéb korlátozásokkal összhangban végezhetők, az illetékes ordinárius rendelkezése szerint. Felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve a járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására.
  2. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai újfent megadják további intézkedésig.
  3. Templomaink mellett az egyházi intézményeinkben és a plébániáinkon is, valamint a szentség kiszolgáltatásában, illetve oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessék a vonatkozó járványügyi előírásokat.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

A húsvéti szertartásokról a későbbiekben határozunk.

Nagyböjti imádságainkat ajánljuk fel egész népünkért, különösen azokért, akik a járványban érintettek, és kiemelten azokért, akik a mindennapi élet területein most is értünk dolgoznak. Segítő szeretettel figyeljünk idősebb és veszélyeztetettebb embertársainkra.

  • 4 274