Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2019.jún.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete 2019. június 12-én tartotta meg havi ülését. A megbeszélésen az alábbi témaköröket tárgyalták meg:

  1. Városünnep – június 21-23. Az egyházközség idén is – a Czuczor Iskolával közös sátorban – megjelenik a Városünnepen. A sátorban beszélgetéseket tervezünk az evangéliumról, a helyi katolikus iskoláról, a 2020. évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról.
  2. Úrnapja – körmenet – június 23. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik, melyet a hagyományos körmenet követ. További jelentkezőket várunk a virágszőnyeg egy-egy 2 m-es szakaszának díszítésére.
  3. Sarlós Boldogasszony – július 7. Jó idő esetén a vasárnap 8.45 órakor kezdődő szentmise a temetőkápolna előtt lesz.
  4. Templom búcsú – szeptember 15. A búcsú előestéjén, szombaton a 18 órai szentmise német nyelvű lesz, közreműködik a Glockenklang kórus. A vasárnapi 8.45-ös szentmise után a plébániakertben lelki programok (tanúságtételek, közösségeink bemutatkozása) lesznek. A gyermekek számára filmvetítést, játékokat (ugrálóvár-csúszda) biztosítunk a plébánián. Ezt követően közös ebéd, beszélgetés. A részletes programot később ismertetjük.
  5. Az Ohmüllner Márton Alapítvány támogatása A képviselő-testület a 2019-es költségvetésben a közösségi programok támogatására elkülönített 200 000.- Ft összeget az Alapítványnak átutalja.
  6. Felújítások – javítások A nyertes pályázó cég a szerződés aláírása után megkezdi a plébánia pince felújítás második ütemének kivitelezését. Előrehaladott tárgyalások folynak a plébánia épület melletti közösségi tér előtető kialakítására. A testület további kisebb munkálatok elvégzéséről is döntött.
  • 4 274