Torbágyi Hírek 2018.11.18.
nov. 20. | kedd | 18.oo – szentmise |
nov. 24. | szombat | 18.oo- szentmise |
nov. 25. | vasárnap | 8.45 – szentmise
11.45 – szentmise |
- Nov. 19-én, hétfőn ismét imádkozunk közösségünkért, este fél 7-kor találkozunk a templomban.
- Nov. 20-án, kedden 16-18 óra között rendezi meg karitász csoportunk az Erzsébet napi köszöntést a plébánián, amelyre szeretettel hívunk és várunk minden idősebb Testvérünket. Az agapét 18 órakor szentmise követi. Akinek nehézséget jelent eljutni a plébániára, annak autóval rendelkező Testvéreink szívesen segítenek. Érdeklődni Lehel Ildikónál lehet: o6 3o 749 6394.
- Nov. 23-án, pénteken, és 24-én, szombaton karitász csoportunk önkéntesei idén is gyűjtenek tartós élelmiszert biatorbágyi rászorulók számára. Szeretettel hívjuk azokat a testvéreinket, akik szívesen bekapcsolódnak az adománygyűjtésbe. Feladataink: az áruházba érkező vásárlók tájékoztatása szórólap átadásával, majd az összegyűlt adományok rendszerezése és plébániára szállítása. Nagy segítséget jelentene, ha többen vállalnának akár csak 1-2 órás ügyeletet. Jelentkezni a szentmise után a sekrestyében lehet, név, telefonszám, e-mail-cím megadásával, hogy később a beosztást összeállíthassuk. Bátorítjuk fiatal testvéreinket és az önkéntes órákat gyűjtő középiskolásokat a jelentkezésre. “Ne fáradjatok bele a jótettekbe!” Mutassuk meg együtt Isten gondoskodó szeretetét! Lehel Ildikó Karitász vezető
- Nov. 25-én, jövő vasárnap, országos gyűjtést rendeznek a szegények javára Árpád-házi Szent Erzsébet, a Katolikus Karitász védőszentjének ünnepéhez kapcsolódóan. A karitász szó “tevékeny szeretetet” jelent. A karitász-munkában való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól, a kétkezi munkán, beteglátogatáson át, a tárgyi és pénzadományokig nagyon sokféle változata lehetséges.
- Nov. 24-én, jövő szombaton az esti szentmisét követően egy órára közösségünkkel is bekapcsolódunk a világméretű szentségimádási láncba, amelyet a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve, idén is Krisztus Király előestéjén hívnak életre. Egy éve harminc-ezren imádkoztunk 18 országban, 840 helyszínen. Gyűljünk össze és imádjuk együtt Krisztust az Oltáriszentségben! Regisztrálni tudunk a corpusdomini.iec2020.hu lapon a térképre kattintva. Nagyítsunk, amíg elérjük a templomunkat mutató kis karikát, azon belül lehet jelentkezni.
- Kérjük azokat a testvéreket, akik szeretnének folyamatosan híreket kapni a gyerekmisék rendjéről, és a gyermekeket érintő programokról, jelentkezzenek a bejárati ajtók mellé kihelyezett gyűjtőívek kitöltésével. A listára történő e-mail címek felvétele után értesítést kapnak az eseményekről.
- Ehhez kapcsolódik, hogy nov. 21-én, most szerdán újraéled a baba-mama klub, szeretettel hívjuk és várjuk a kisgyermekes édesanyákat és babáikat élethelyzetünk közös megbeszélésére, lelki töltekezésre délelőtt 9-11-ig.
- Nov. 26-án, egy hét múlva hétfőn pedig 19.00-kor újra várjuk a plébániára a kisgyermekes szülőket közös beszélgetésre, közösségeink közötti kapcsolataink tovább építésére.
- Előre hirdetjük, hogy dec. 2-án, vasárnap 9.45-től, a reggeli szentmise után mécses és egyszerű karácsonyfadísz készítésével szeretnénk az adventi időszak kezdetét meghittebbé tenni. Szeretettel hívjuk a kedves testvéreket, hogy a mécseseket a templomi adventi koszorúról meggyújtva otthonainkba vihessük az adventi lángot.
- 4 274
Vélemény, hozzászólás?