Jövő heti miserendünk:
jún. 17. | kedd | 18.oo | szentmise |
jún. 20. | péntek | 20-22.oo | szentségimádás |
jún. 21. | szombat | 18.oo | szentmise |
jún. 22. | Úrnapja | 8.45 | szentmise |
- Ma tartjuk a tanév utolsó gyerekmiséjét, legközelebb szeptemberben lesz gyerekmise, a nyári szünet idejében nem.
- Kedd este 8 órától fél 10-ig felnőtt hittan foglalkozást tartunk a plébánián, az evangélium alapján beszélgetünk hitünkről.
- Pénteken, jún. 20-án 16 órakor a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és Gimnázium osztályosainak ballagási hálaadó szentmiséje lesz templomunkban.
- Jövő vasárnap Úrnapja, Krisztus Testének és Vérének főünnepe lesz. Csak reggel tartunk szentmisét, a ¾ 9-kor kezdődő ünnepi mise után körmenetben kivisszük az Oltáriszentséget a templomból, hogy tanúságot tegyünk Krisztusba vetett hitünkről, és megmutassuk a világnak egységünk erejét és örömét! A közösségeink által feldíszített négy fűzsátorhoz igazodó útvonalon haladunk. A szentmise után a fehér „gyermek-zászló” mellett várjuk a kislányokat és a frissen elsőáldozottakat, hogy virágszirmot hintsenek a körmenet során.
Úrnapján a virágoknak kiemelt szerep jut, az újjászületés és az örök élet jelképei. A templom körüli liturgikus szimbólumokkal díszített virágszőnyegek, és a virágokkal díszített oltárok látványa összeforr a magyar népi hagyományokkal, ápoljuk tovább mi is! A virágszőnyegeket az előző évekhez hasonlóan reggel 6 órától közösen készítjük. Családok, baráti közösségek vállalhatják 2 m-es szakaszok díszítését, hívjuk a régi és új segítőket vasárnap hajnalban!
Szirmokat előző nap, szombat reggel 8-9-ig, vagy délután 5-6-ig lehet hozni a plébániapincébe, ill. vasárnap a helyszínre, lehetőleg színenként külön csomagolva. Várjuk a jelentkezéseket díszítésre, virágszirom hozatalra! A sekrestyében, vagy a
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1lzOnJNk0cY46Lw26OvnnB9DNJDT0YdgOlneQtciJEqs/edit?usp=sharing címsoron lehet feliratkozni. Idősebb testvéreinkhez házhoz megyünk a virágokért, tőlük telefonszámot vagy lakcímet kérünk szépen.
A parkolókat tudjuk vasárnap használni. A szertartás végeztével az eredeti állapotot visszaállítva, feltakarítva kell elhagynunk a helyszínt, ebben szintén szükség lesz segítő kezekre.
Szentháromság ünnepe – Festum Trinitatis
Az Oltáriszentség alapításának ünnepe nagycsütörtök, de az Anyaszentegyház egy külön ünnepet is szentel hitünk nagy titkának. A nyugati keresztény egyházakban elterjedt háromszemélyű egy Isten ünnepe, mely pünkösd után az első, húsvét után a nyolcadik vasárnapon van. Az ünnepet először a 10. sz. elején tartották meg, de a pápák sokáig vonakodtak, hogy külön meg is szenteljék, hiszen a hittitok magasztalása minden nap, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordul. Végül 1334-ben egyetemesen elrendelték ünneplését a római katolikus egyházban. Népszerűségének köszönhetően több protestáns egyház is átvette. A görögkatolikus egyházban ez az ünnep pünkösdhétfőn van, az ortodox egyház pünkösdkor tartja. Legkorábbi lehetséges dátuma május 17., legkésőbbi június 20. Székelyföldön kicsipünkösdnek nevezik.
A Szentháromság kultusza a barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jutott. Ez az egyházművészetben és a városképeken is visszatükröződött: a Szentháromság misztériuma, az istenség misztikus szintézise, teljessége megfelelt a barokk hierarchikus szellemnek, summázó készségnek. Szentháromság tiszteletére szentelt templomaink már a középkorban föltűntek, de a 18. sz-ban, a pestisjárványok szorongásai között egyenesen korjellemzővé váltak.
A Szentháromság titkát a kinyilatkoztatásból ismertük meg. Jézus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, a mennyből az Atya szózata hallatszott és a Szentlélek galamb képében szállt alá. Jézus megbízta tanítványait: Tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében. Isten az Atya, Isten a Fiú (Jézus Krisztus), Isten a Szentlélek. Három személy, egy Isten. Ez a Szentháromság titka.
Több, mint másfél milliárdan vagyunk az Atya és Fiú és Szentlélek nevében megkeresztelve. Sokfelé alkalmazzuk a háromszög alakú Szentháromság-szimbólumot, sok városunk terét díszíti szentháromság-szobor.
Keresztvetésünk legyen tudatos hitvallás és őszinte ima!