Lelki adoptálás fogadalomtétel templomunkban
Advent harmadik vasárnapján december 12-én reggel 8:45-kor a szentmisén, amikor is megemlékezünk Szűz Mária szeplőtlen fogantatásának ünnepéről is, a Szentlélek hívására lelki adoptálás ünnepi fogadalomtételt tehetnek azok, akik hívást éreztek a szívükben arra, hogy kilenc hónapon keresztül imáikkal védelmezzenek egy megfogant de veszélyben lévő magzatot. Vállalják negyven héten keresztül, hogy egy tized rózsafüzér és egy erre a szándékra szóló imában kérik az Urat, hogy védelmezze meg a gyermeket és adjon szeretetet és bátorságot szüleinek, hogy meghagyják gyermekük életét, amelyet a Úr rendelt neki.
Nem könnyű vállalás ez, hiszen a napjaink forgataga és sűrűsége gyakran elsodor minket sajnos még a napi imádságtól is, de azt hiszem aki megélte és tapasztalta már az Istenhez imában való fordulás csodálatos kegyelmeit az tudja, hogy az imának micsoda ereje van. Az összes anygalok és seregek a Mennyben erre a “szent csatára” való buzdításra várnak tőlünk! Legyünk hát bátrak és kitartóak, és mondjunk igent az életre, Jézusra!
A fogadalomtétel eseményéréről és a lelki adoptálásról bővebben a megjelölt oldalakon olvashatunk.
Ha szeretnél Te is imával védelmezni egy gyermeket, kérlek írj nekünk a lelkiadoptalastorbagy@gmail.com címre!
- 4 274