Képviselő-testületi rendkívüli ülés összefoglaló 2021.máj.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete május 12-én tartotta havi ülését. A megbeszélésen az alábbi kérdéseket tárgyalták meg:

  1. Bérmálás – Május 14-én megyéspüspök atya 27 fiatalt részesít a bérmálás szentségében – a járványhelyzet miatt szűk körben.
  2. Pünkösdi kilenced Nagyon kevesen jelentkeztek résztvevőnek a tervezett imakilencedre, ezért ez a program elmarad.
  3. Pünkösdi zarándoklat – lelki nap Május 22-én, szombaton 9 órakor indulunk a plébániáról a Katalin-hegyre, imával, énekkel. A hegyen rövid elmélkedés, közös ima. Visszaérkezve a plébániakertben kivetítőn közösen megtekintjük a Csíksomlyóról közvetített ünnepi szentmisét. Ezt követően kötetlen beszélgetés és agapé.
  4. Úrnapi előkészületek A járványhelyzet alakulása remélhetőleg megengedi június 6-án az úrnapi körmenet megtartását. A négy sátrat közösségeink készítik el.
  5. NKA Pályázat Restaurálási pályázatunk támogatására kérelmet adtunk be az önkormányzathoz.
  6. Szőnyegvásárlás a templomba Folyamatban van.
  7. Nyári hittan tábor a plébánián A Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola szervezésében június 28 – július 2. között alsó tagozatos gyermekek részére bejáró hittan tábort szervezünk Szent László nyomában.
  8. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus A NEK szeptember 12-i, Ferenc pápa által celebrált záró szentmiséje egybeesik templomunk búcsújával. A búcsúval kapcsolatos részletekről a későbbiekben döntünk.
  9. A liturgikus naptár vezetése A liturgikus naptár vezetését Wittmann Andrea vállalta.
  • 3 118
Eseménynaptár
Facebook
Levelezőlistánk
powered by Odyno gGroupslogo
  • 3 118