Képviselő-testületi ülés összefoglaló 2018.aug.

A Torbágy Római Katolikus Plébánia képviselő-testülete 2018. aug. 22-én tartotta havi ülését. A megbeszélésen az alábbi témaköröket tárgyalták meg:

  1. Kelemen Ágnes és Nagy Imréné észrevételeit, javaslatait a képviselő-testület meghallgatta, azok az oltár restaurálással, a templom szellőzésével, a szertartások alatt elérhető mosdó helyiséggel és a temető helyzetével voltak kapcsolatosak. Az oltár restaurálás még nem fejeződött be, a templom szellőzésének biztosítása jogos igény. A plébánia épületében levő mosdó a szertartások alatt rendelkezésre állhat, nyitására-zárására önkénteseket kérünk. A temető ügyeiről részletes tájékoztató készül.
  2. Szept. 7-8-9. – KATTÁRS programok Székesfehérváron – Egyházmegyénk székhelyén megrendezett három napos jeles eseményen a képviselő-testület több tagja képviseli plébániánkat. A programokat e-mailben, és plakáton is közzétesszük az érdeklődők számára.
  3. Szept. 8. Rozália kápolna búcsúja – Szombaton 18 órakor a szentmise a Rozália kápolnában lesz.
  4. Szept. 15. Ars Sacra Programok – Az esti szentmise után Baracza Szabolcs restaurátor művész tart előadást a templomunkban 10 éve megkezdett oltárfelújítás lépéseiről, felfedezéseiről.
  5. Szept. 16. Templom búcsú – A képviselő-testület megtervezte a templom búcsú előkészületeit. A részletes programot aug. 29-én – az érdeklődők és feladatot vállalók bevonásával – tervezik megbeszélni.
  6. A gyermekmisék rendje – A rendezvények miatt szept. 9-én és 16-án nem lesz gyermekmise, az elsőt szept. 23-án tartjuk.
  7. Ministránsok – Az oltárszolgálatra ministránsokat keresünk, egyben szükség lenne a ministránsok közösségét összefogó fiatalokra is.
  8. Lelkipásztori kisegítő képzésre jelentkező küldése – A liturgikus feladatok ellátására feltétlen szükség lenne 2-3 fő lelkipásztori kisegítőre. A képzésre jelentkezőket várunk.
  9. Plébánia épület hátsó bejárati ajtó – A hátsó bejárati ajtó hibáinak javítása folyamatban van.
  10. Plébánia hátsó előtető tervek – A képviselő-testület vázlatterveket kért a plébánia épület és a melléképület közötti tér fedésére. Az előtető biztosítja, hogy a plébánia épület és a melléképület bejáratai fedettek, védettek legyenek, és ezáltal egy kis fedett közösségi tér is létrejön.
  11. Temető ügyek – A temetővel kapcsolatos problémák jelentős része a bonyolult viszonyokból származik (a temető a plébánia tulajdona, az önkormányzat üzemelteti, a ravatalozó önkormányzati tulajdon, a kegyeleti tevékenységet temetkezési vállalkozók látják el). Az ügyintézés megkönnyítésére tájékoztató készül, melyet több helyen is hozzáférhetővé teszünk.
  • 4 028